FORTY - FIFTH CHAPTER

Sziasztook!(: Meghoztam az új részt, innentől kezdve teljesen más lesz majd minden a reményeim szerint. Remélem tetszeni fog:$ (yn) A kommentekre igyekszem válaszolni még a mai nap folyamán! Puszillak benneteket és köszönöm a díjakat, amiket nekem szántatok!(: :* 

Have a nice day,

Susan:*

Grace?

"Csak találgatni tudtunk, hogy ki lehet az új udvarlója, aki ennyire boldoggá varázsolta a nemrég csalódott lányt." - Louis Tomlinson.

Harry Styles

Hüledezve néztem a képeket, nem hittem a szememnek, hogy az a lány, aki mellém való most boldogan vigyorog Zayn mellett. Az utóbbi időket folyton együtt töltötték, kibékültek egymással és kijelenthetem, hogy féltékeny voltam a barátomra. De ugyan miért is? Mi jogom volt a féltékenységre? Hiszen mindent magamnak köszönhetek, hogy elveszítettem őt, hogy most Zayn-el mosolyog helyettem. Boldognak kéne lennem, hogy boldog és semmi komolyabb baja nem esett egy egyszerűnek mondható lábtörésnél, de nem tudok az lenni. Nekem kéne mellette lennem, de akármennyire is szeretném, nem tudom magára hagyni a lányt, aki most jelen pillanatban mellettem van, és a gyermekemet hordja a szíve alatt. Ahogy anyám mondaná, mindenki egye meg a saját főztjét, így... fájdalmas, de egyre jobban sikerül beletörődnöm, hogy Ana már csak a múlt és Bridgit a jelenem és a jövőm. Nem várnám el a lánytól, hogy egy második esélyt adjon a baklövésem miatt, mert tudom, hogy a kapcsolatunk rámenne a születendő gyermekemre, így csak remélni tudom, hogy egyszer talán Ő is megleli a hozzá való fiút, aki legalább annyira fogja szeretni, mint én. Viszont azt ténylegesen is tudom, hogy számomra Ő lesz mindig is az a lány, aki tökéletes, az igaz szerelmem. Mesélni fogok róla a gyermekeimnek, hogy milyen baklövést követtem el, mennyire megbántottam őt és Ő ezek ellenére teljes szívéből szeretett, mindent megtett értem és boldog volt velem. Boldogok voltunk és úgy éreztem, hogy ennél szebb ajándékot nem kaphattam az élettől, mint Ana, de elrontottam. Kár már a múlton rágódni, hogy mit csináltam jól, avagy mit rontottam el, mert ezek már nem változtatják meg a dolgokat. Egyre többet töltöttem egyedül a napjaimat, amióta Zayn távozott tőlünk és egyre több volt az olyan esték száma, amikor álomba sírtam magamat Ana képét nézve. Próbáltam tőle megszabadulni, elfelejteni őt, de nem tudtam. Ugyan...ki lenne képes elfelejteni élete szerelmét? Gyűlöltem magamat és legszívesebben egyedül maradtam volna, örökre. Louis-ék próbáltak valamilyen szinten jobb kedvre deríteni, de nem sikerült, hiszen nagyon jól tudták, hogy rajtam csak egy valaki segíthet, és ez kölcsönös volt. Reméltem, hogy neki nem ennyire rossz, hogy Zayn segített neki és már azt sem tudja, hogy ki is az a Harry Styles, de a fotókon tisztán láttam a szemébe, hogy még Ő is szenved. Vajon ez mindig így lesz? Sikerül majd elfelejtenünk egymást? Mindenki azt hajtogatja, hogy az ilyen szerelmek nem múlnak el, de ha ez tényleg így van, mind a ketten csak szenvedni fogunk egy-egy egymásról látott képtől, legalábbis én igen. Szememet lehunyva mindig elém tárul tökéletes mosolya, karakteres arca, lélekbe látó kedves szemei, karcsú teste és tökéletes idomai. Egy angyal, akit véleményem szerint sosem fogok elfelejteni, mivel annyira beleégette magát a fejembe, hogy képtelenség lenne onnan őt kitörölni. Nem mintha akarnám. Akaratlanul is mosolyognom kell a szemem elé táruló képtől, amint mosolyogva tart felém, kezét nyújtja, hogy tartsak vele és én boldogan elfogadom azt. De, amilyen gyorsan összeér a kezünk, annyira gyorsan is eltávolodik tőlem. Idegesen kiabálom a nevét Ana, Ana. Ana hol vagy? És abban a momentumban tisztán látom a dolgokat. A homlokomon gyöngyözve jelennek meg az izzadság cseppek, zihálva bámulom a plafont. Csak álmodtam. Kedvtelenül keltem ki az ágyból, erősen izzadt hajamba túrva indultam meg a nappali felé, ahonnan már a többiek beszélgetése hallatszódott fel. Lassú tempóban lépkedtem le a lépcsőn, majd a nappaliba érve tekintettem meg Zayn-t, akit mióta visszatért Manhattanból, majd kicsattan a boldogságtól.
- Jó reggelt. - mormogtam miközben a konyhába siettem. Egy bögre feketekávét töltöttem magamnak és a kezemben az apró tárggyal visszatértem a többiekhez. Hatalmasat kortyoltam a már-már fekete színű italból, ami életben tartotta a testemet, a ráncok egyből láthatóvá váltak az arcomon.
- Tönkreteszed magadat. - jelentette ki gúnnyal a hangjában Louis, amire csak vállat vontam, ismét nagyot kortyoltam a kávémból. - Amúgy is... - hangja elhalt, ujjaival Eleanor kezét simogatta, aki aggódó tekintettel mért végig. - mióta szereted a kávét? - felvont szemöldökkel figyelte, amint kiiszom az utolsó cseppet is a bögréből, mindenki ábrázata komor lett.
- Tudod, hogy mióta... - lesújtó hangnemben válaszoltam, a bögrét a dohányzóasztalra helyeztem el, visszadőltem a kényelmes, puha fotelba. - Van mára programunk?
- Próba egy óra múlva. - tudósított Liam, így egy sóhaj kíséretében felálltam a helyemről és a szobám felé közelítettem, hogy valami normális, emberi kinézetet varázsoljak magamnak, ami az utóbbi időben bizony nehézkesnek minősül. Nélküle semmi sem olyan, mint volt és most érzem csak át azt, hogy milyen rossz lehetett neki az elején azt érezni, hogy ténylegesen sincs senkije. Egy barom voltam, vagyok és leszek is, mivel egy olyan embert taszítottam el magamtól, akit szeretek.
Az üvegnek döntve a fejemet gondolkodtam végig az arénába vezető úton, ahol megrendezésre kerül majd holnap a díjátadó, amihez most egyáltalán nincs semmi kedvem sem. Akkor eszméltem csak fel, amikor Eleanor egy kedves mosollyal simított végig a vállamon jelezvén, hogy megérkeztünk, ki kéne szállnom. A biztonsági övemet kicsatolva követtem csöndben a többieket, akik hangos információcserét folytattak egymással. Nevettek, bolondoztak és boldogok voltak. Utolsóként léptem be az arénába, a színpad felé lépkedtünk, ahol már jó ideje folyhatott a próba. Lassú léptekben sétáltunk, egészen addig, amíg Liam hátába nem ütköztem figyelmetlenségemben.
- Sziasztok! - egy ismerős hang csendült fel, fejemet egyből felkaptam és elálltam Liam takarásából. Mosollyal az arcán közeledett felénk, a mikrofonját az egyik itt dolgozó kisegítőnek nyújtotta át, aki alaposan végigmérte karcsú alakját.
- Ana! - Eleanor lépett először, szorosan a mellkasára vonta a lányt, aki viszonozta a kedves gesztusát. Sorban ölelték végig őt köszönés képen a többiek én pedig csak álltam és... vártam. Azóta nem láttam őt mióta magára hagytam a szobájába, de ennek ellenére illedelmesen elém lépett és mélyen a szemembe nézett, mintha valami kérdésre választ keresne.
- Szia, Harry. - fájdalmas mosolyra húzódott a szája, szeme csillogni kezdett és félő volt, hogy hamarosan a könnyei utat nyernek. Egy gyors ölelés után visszafordult a többiekhez én pedig még mindig az illata rabságába voltam ejtve. Mennyire hiányzott már. Zayn folyamatosan végigkísérte minden mozdulatát a lánynak és csillogó szemekkel csodálta őt. Féltékeny voltam rá, annak ellenére, hogy tudtam, semmi sincs közöttük. Ana mellette állapodott meg, hangos kacaj tört ki a száján, amikor Zayn az ölébe kapta és megpördítette őt.
- Nem tartotok velem egy süteményre a szemben lévő Starbucks-ban? - táskáját felkapva fordult a többiek felé, akik hevesen bólogatva fogadták el a lány kedves gesztusát. Eleanorba karolva indult el a csapat előtt, Liam lépett mellém.
- Jól vagy? - kérdezte aggódó tekintettel nézett végig rajtam, vállamnál fogva állított meg egy pillanatra. Liammel volt mostanában a régi viszonyunkhoz is jobb a kapcsolatunk, ugyanis ő törődött velem a tetteim után a legjobban. Megértettem a többieket, hogy miért viselkednek úgy, ahogy. Megérdemeltem, hogy szenvedjek, de ennek ellenére támogatták azt a döntésemet, hogy nem hagytam magára Brigit-et.
- Annyira, amennyire megérdemlem. - vállat rántva nyugtáztam a dolgot, fehér Converse cipőm kopott orrát kezdtem el vizsgálgatni.
- Rossz látni, ahogy szenvedsz Harry, de sajnos nem tudok rajtad segíteni. Egy idő után jobb lesz, hidd el nekem. - gyengéden megpaskolta a vállamat, indulásra késztetett.
- Megérdemlem. - gyors tempóban pislogtam, hogy a kiszökni készülő könnyeket visszaszorítsam, nem akartam gyengének látszani, noha tudtam, hogy az voltam. Lerít rólam, hogy szenvedek Ana miatt és ezen az sem segített, hogy láttam őt. - Legalább Ő boldog. - fejemmel az előttem haladó csapat felé böktem, ahol a két lány boldogan kacagott valamin. Ana szemét szemüveg takarta, haja hosszabb lett, oldalra tűzve hordta. Karcsú testét most bő barackszínű felsővel takarta el. Vékony lábaira kék farmer tapadt, ami jobban kiemelte idomait. Csodálatosan nézett ki, talán még jobban is, mint utoljára.
- Hidd el Harry, hogy Ő is ugyanúgy szenved. - sóhajtva ejtette ki szavait, közelebb jött hozzám, hogy csak én halljam, hogy kiről is beszélünk pontosan. Noha tudtam, hogy a többiek sejthetik, hogy most Ana-ról folytatok komoly, mély beszélgetést Liam-mel, próbáltuk titkolni. Liamnek csak egy nemleges fejrázással válaszoltam, amikor elértük a kávézó ajtajához. Belépve minden szempár ránk ragadt és a fiatal lányok egyből csillogó tekintettel figyeltek minket reménykedve, hogy talán beszerezhetnek egy-egy új képet vagy esetlegesen aláírást tőlünk. Egy nagy asztalhoz siettünk, ami kissé eldugottan várakozott ránk, mintha sejtették volna, hogy hamarosan érkezünk. Ana az asztal szélére ült, mellette Zayn helyezkedett el, aki figyelte a társaság heves szóváltását. Liammel a többiekkel szembe ültünk le, biztos rálátást nyertem a lányra, aki leadta a rendelést a pincérnek. Mindenki kikért a maga számára kívánt italt vagy ételt, így egy kis várakozás után mindenki megkapta a megrendelt dolgát. Kedvtelenül szürcsöltem a kávémat, ami most édeskésen kúszott le a torkomon.
- Mikor érkeztél? - egy falatot a szájába emelve kérdezgette Ana-t Eleanor, aki vizsgálódó tekintettel mérte végig a lányt.
- Egy hete vagyok körülbelül itt a próbák miatt. - Ana egy falatnyi süteményt helyezett el a szájában, lassan rágni kezdte.
- Hogy-hogy nem tudtunk róla? Egyáltalán miért nem telefonáltál, hogy itt vagy? - kissé felemelt hanggal beszélt, felháborodva meredt a lányra, aki kérdő tekintettel figyelte barátnője hirtelen kitörését. Mindannyian tudtuk, hogy miért nem hívott minket és valószínűleg a próbákat is úgy szervezte, hogy mi ne találkozzunk vele. Eleanor Ana tekintete láttán csillapította a dühét, fejét megrázva folytatta a kávéja elfogyasztását. - Te nem iszol?  - szegezte ismételt kérdését a lányra, aki kissé idegesen kapta fel a fejét.
- Leszoktam a kávéról. - mosollyal az arcán vállat rántott, a villáját a tányérjára helyezte majd nagyot kortyolt az előtte lévő pohár vízből.
- Hogy van a lábad? - a csendet most Louis törte meg, aki barátnője kezén át-átsimítva szegezte a lánynak a kérdését.
- Már eltűntek a zúzódások és, amint látod, a gipsz sem díszíti a lábamat. - apró kacaj hagyta el Ana száját, ami szívemet melengetni kezdte. Szememet becsukva tartottam, miközben a lány nevetése tartott. - Zayn telerajzolta.
- Gondoltuk, hogy nem fogja üresen hagyni. - Louis felnevetett, Eleanor súgott neki valamit. - Ma velünk tartasz vacsorára?
- Bármennyire is szeretnék igent mondani. - a székében hátradőlt, idegesen tördelte ujjait az asztal alatt. - Sajnos nemet kell mondanom, mert estére már van programom.
- Elnézést. - egy kislány hangja törte meg a csendet mielőtt reagálhattunk volna Ana szavaira, egy újságot tartott a kezében. Ana rögtön a kislány felé kapta a fejét, öröm járta át a testét a csöppség láttán. - Anastasia kérhetnék egy autogramot? - alsó ajkát beharapva nyújtotta az újságot Ana felé, aki csillogó szemekkel figyelte a kicsi minden egyes mozdulatát.
- Egy feltétellel. - szemét összehúzta, jókedv minden árnyalata látszott az arcán. A kislány ijedten figyelte Ana-t, aki kuncogásban tört ki, az ölébe kapta őt. - Hívj Ana-nak, rendben? - suttogta a lány fülébe, aki kezét Anaén pihentette. Tökéletesen mutatott kezei között a kislány, mintha az Ő lánya lenne. Remek anya lesz és ezt mindig is bizonyította, főleg Afrikai utazásunk során. Minden gyermek mosolyt csal arcára, ezáltal elfeledtetve vele a gondokat. Ezt betudható annak, hogy sosem volt testvére, egy ideig. - Kinek írhatom? - a kislány nyakánál átnézett, úgy emelte ujjai közé a tollat.
- Grace. - gyermeteg hangon szólalt meg, lábát lóbálni kezdte.
- Ó. - Ana mosollyal az arcán tűrte a kislány füle mögé a haját. - Képzeld. Graceként fogok szerepelni a Monte Carlo-ban. - kuncogva írta alá a kislánynak az újságot, aki minden mozdulatát alaposan végig követte. - Kész is vagyunk kicsi Grace.
- Sok sikert kívánok holnapra. - Ana öléből leugrott és az újságot parányi ujjai közé vette. - Sziasztok! - mosolyogva integetett a kezével és épp indulni készült volna, amikor Ana homlokát ráncolva szólt utána.
- Remélem, számíthatok rád.
- Az osztálytársaim ott lesznek. - Grace mosolya lehervadt, tekintetével a cipőjét kezdte figyelni, amivel apró köröket rajzolt a padlón. - Anyu már nem tudott jegyet szerezni.
- Vissza adod egy percre az újságot? - Ana kedves mosollyal illette meg a kislányt, aki eleget tett a kérésének, visszaadta neki az újságot. A tollat megragadva ismét írni kezdett, de most már sokkal hosszabb szöveg díszítette a vele ellátott újságot. Mosolyogva csukta be a szennylapot, majd a tollal együtt visszanyújtotta a kislánynak. - Ezzel be tudsz jönni csak a biztonsági őrnek mutasd majd meg. Szólok nekik, tudni fogják, hogy jössz és még a kulisszák mögé és betekinthetsz majd. - jókedvűen a kislányra kacsintott, aki örömében ugrándozva Ana nyakába ugrott. Mindannyian megdöbbenten figyeltük a lány kedves gesztusát, amivel egy kis rajongón segített. Helyéről felállt és a kislánnyal az ölében fordult felénk. - Megkeresem vele az anyukáját utána pedig megyek. Ki kell mennem Indioért a repülőtérre. Holnap találkozunk. - mellkasán szorosabban fogta a kislányt, akivel egyszerre intettek felénk kezeikkel. Egyre távolodó alakjukat végig kísértem és elképzeltem, hogy Ana ugyan ilyen szeretettel bánt volna a gyerekünkkel.
Az órák rohamos tempóban teltek, hazaérkezésünk után Zayn szinte egyből elment itthonról, ugyanis a mai nap folyamán érkeznek hozzá a szülei és testvérei. Egyedül ültem otthon és próbáltam valami ésszerűt kitalálni, hogy eltereljem a gondolataimat a mai napról, sikertelenül. Végül úgy döntöttem, hogy inkább lezuhanyzok majd nyugovóra térek, ugyanis a holnapi nap nem lesz fenékig tejfel. Ásítozva léptem ki a fürdőből, egyenesen az ágyba dőltem és szinte azonnal el is aludtam. Álmomban ismét megjelent Ana a ma látott kislánnyal együtt, aki apa jelzővel illetett meg. Boldog volt, ahogy Ana is, de volt vele valaki, aki szorosan maga mellett tartotta a lányt. Rettegve közeledtem feléjük, de a férfi alakját nem láttam. Ana nemleges választ mutatott a fejével és szeméből könnyek száza távozott odaérkezésem idejével egyetemben. Szomorú volt és erről én tehettem. Miattam lett olyan, amilyen, mert képtelen voltam megálljt parancsolni magamnak. Ébredésem után szinte minden olyan volt, mint eddig. Egyhangú és unalmas és az este még távolról sem volt közel hozzánk, így muszáj voltam valamivel elütnöm a napomat. Átöltöztem és a kocsimba szállva mentem el, hogy levezessem azt a bizonyos fáradt gőzt. Az edzőteremben kötöttem ki végül, ahol kedves edzőm már epekedve várta, hogy pépé verhessen. Nos, igen... mostanság rengeteget járok bokszedzésre ugyanis abban felleltem azt, hogy nem csak megvédhetem magamat, hanem kellőképpen ki is adhatom magamból a bennem lakozó dühöt. Órákat sikerült az erős, régen versenyszerűen küzdő férfi ellen valamelyest nyerő helyzetet szereznem, de a vége felé mindig sikerült egy váratlan ütéssel a földre erőszakolnia. Izzadt pólóm a földre került, kezét nyújtva segített fel a földről és egy törölközőt felém dobva itta ki a kulacsa tartalmát. Alaposan letöröltem testemet fedő izzadság cseppeket, majd a pólómat a nyakamba akasztva távoztam. Sietős léptekkel haladtam a kocsim felé, hiszen tudniillik, hogy lassacskán kezdetét veszi a számunkra is fontos díjátadó, ahol jelölve lettünk számos tehetséges fiatallal egyetemben.
Az idő elszaladt a fejünk felett, már sikeresen leszerepeltünk a közönség előtt és két remek díjat tudhatunk a tulajdonunkba, amit majd gondosan el is helyezünk a közös házunkban. A jelenlévők között még számos ember díjat kapott, többek között említendő itt Taylor Swift, aki most próbál minél előbb a színpadra jutni, hogy átvegye a megérdemelt jutalmát.
- Köszönöm! Nagyon szépen köszönöm, megtiszteltetés ez a díj számomra. - szólalt meg némi kihagyás után, tekintetével, ahogy testével is a mai műsorvezetők felé fordult.
- Taylor! - mosolyogva ejtette ki a szőke lány nevét, miközben alaposan a papírján lévő információkat olvasta el. - Igaz-e a hír, hogy az új klipedet Anastasia Hill otthonában bonyolítottad le? - Ana nevén szívem hevesebben dobbant, mindenki, aki az asztalunknál ült meglepően hallgatta, hogy Ana jóban van a szőkeséggel.
- Igen, igen. - kuncogva beszélt a felé nyújtott mikrofonba. - Ana-val remek kapcsolatot ápolunk, remek barátnőm lett. Éppen a klipjét forgatta, amikor sürgősen kellett egy hely, ahol a kis terveimet véghezvihettem volna ő pedig felajánlotta nekem a tengerparti otthont, ami tökéletesnek minősült.
- Mellette voltál Harry Styles-al való szakítás után?
- Természetesen. Los Angeles-ben való tartózkodása alatt végig mellette voltam. Segítettünk egymásnak, kibeszéltük magunkat és szórakoztunk. - apró kuncogás hallatszott Taylor részéről.
- És mit szólsz a számodra készült kis táncbemutatóra, amit a barátnőivel készített? - ismét Taylor felé szegezte kérdését a műsorvezető.
- Nagyon tetszett, szerintem egyszerű és ötletes, pont, mint Ana.
- Hát, akkor mielőtt elénekelnéd nekünk a dalodat, lássuk Anastasia Hill produkcióját! - kiáltotta a műsorvezető a mikrofonba és ezzel egy időben a képernyőn megjelent Ana alakja, amint egy kivágott felsőben szórakozik a barátnőivel egyetemben. Karcsú testét jobbra s balra mozgatta, mindenére alapos rálátást lehetett nyerni. A videó végéhez közeledtünk, amikor számomra egy ismeretlen tárgy tűnt fel a lány ujján. Visszaverve a fényt csillant meg a képernyőn, ami szinte azonnal oda vonzotta az ember figyelmét. Akaratlanul is kételyek adódtak bennem. Vajon tegnap is rajta volt? Egyetlen fontos kérdés, ami a gondolatomat zavarta, mivel az a gyűrű nem tűnt egy egyszerű bizsunak, sokkal inkább egy eljegyzési gyűrűnek, ami azt jelenti, hogy a lány ténylegesen is túltett rajtam.