FOURTEENTH CHAPTER

Esős napot, kedves olvasók!:) Először is mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok és  sok-sok locsolót. Én már megkaptam a locsolókat... hiszen unokaöcsém vidékről ideutazott hozzám és reggel egy szép kis öntözéssel keltett. Ilyen gyorsan sem pattantam fel az ágyból, mint a mai nap, de utólag már nevetek csak rajta. Az idő cudar, még ő is öntözi a lányokat húsvét alkalmából. Köszöntöm az új feliratkozókat!:) És köszönöm a kommenteket az előző részhez, örülök a visszajelzésnek. Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket. További szép napot nektek, puszi. :*

Have a nice day,

W. Susan. :*

Threat

Anastasia Hill

Napsugarak okozta fényre ébredtem, ami bántotta a szememet. Londonban mostanság eléggé érdekes az időjárás, de mit is panaszkodok? Meg kell becsülni az olyan napokat itt, amikor is süt a nap és az esőnek nyoma sincs. Szemeimet óvatosan próbáltam kinyitni, de nehéz dolognak minősült a fény miatt. Kezeimet szemem elé téve próbálkoztam ismét, immáron sikerrel, azonban a meglepődöttség ütött szíven a szoba láttán. Hol vagyok én? És mik ezek a ruhák rajtam? Jutottak eszembe rögtön ezek a kérdések, mivel a tegnap este java része elfelejtődött. A fejembe mintha ezernyi kis kés hatolna bele és a szám íze kellemesen mentolos ízt ad. Fejemet fogva döntöttem el, hogy akármennyire is nehéz lesz a dolgom, de meg kell tudakolnom, hogy kinek a lakásában tartózkodom, mert az biztos, hogy nem a fiúk házában aludtam az éjszaka folyamán. Mély levegővétel után takartam ki a takaróval fedett testemet, majd lábaimat halkan szedve indultam meg az ajtó felé. Résnyire nyitva volt, így nem kellett azzal bajlódnom, hogy halkan jussak ki a szobából. Egy kellemes hatású előtér tárult elém, balra egy ajtó várt, azonban jobbra fordulva egész testemmel megpillantottam a lefelé vezető lépcsősort. Idegesen tördeltem az ujjaimat miközben lábaimat járásra bírtam. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok és ez...ez nagyon bosszantó, főleg úgy, hogy mindenféle szempontból még érintetlen vagyok. Tudom...érdekes dolog, hogy tizenkilenc évesen még sehogy sem érintkeztem fiúval, de ez a múltamra nézve, így belegondolva nem is olyan furcsa. Sosem érdeklődtek utánam a fiúk, ezután miért tennék? Nincs bennem semmi olyan plusz, mint például  Eleanor-ban vagy Perrie-ben van meg. A siker, szépség és a barátok. Lassú léptekkel haladtam a lépcsőn, egészen egy nappali féleség felé, ahol a kanapén ülve tekintettem meg Őt. Ha lehet még ennél jobban is meglepődni, akkor nekem sikerült. Mindenre mertem volna gondolni, de erre nem. Vajon ő hozott haza, vagy csak a többiek mondták neki? De akkor miért nem a közös házukba vitt? És a legfontosabb kérdés most az, hogy mi a fene történt pontosan? Kérdések száza keringett most a fejemben, amik iszonyatosan zargatták a fájó részeket odabent. Megdermedten álltam a nappali közepén, míg a fiú valamit nagyon figyelmesen olvasott, addig amíg tekintetét fel nem vezette rajtam. Kissé kínosan éreztem magamat előtte...egy száll bokszerban és pólóban, ami ráadásul az övé. Az meg, hogy valószínűleg ő öltöztetett át, még jobban pírba borít. 

- Szia! - törtem meg a közöttünk fennálló csendet és idegesen tördeltem az ujjaimat. Kínos. Ténylegesen is kínos ez a pillanat.
- Hello. - sziszegte ki a fogai között szinte alig hallhatóan. Kissé elgondolkodtam azon, hogy közelebb merjek-e menni hozzá, hogy meg-e merjem kérdezni azt, hogy mégis, hogy a fészkes fenébe kerültem hozzá? Vagy egyáltalán miért vagyok a ruháiban? Jó ötlet ezt csinálni, Ana? Utál! Vagy elfelejtetted? Kezdett aggasztani a dolog, hogy mostanság eléggé sokat "beszélgetek" magammal odabent, ha lehet ezt beszélgetésnek nevezni. Sokszor adódott olyan gondom, hogy igaz bent megfogalmazódott bennem a kérdés, de a külvilágomnak már nem volt elég merszem azt feltenni. Gyáva voltam? Igen! Gyáva, aki félt attól, hogy a kérdései miatt bolondnak nézik, vagy túl tudálékosnak. Magam sem értettem, hogy miért lettem  ilyen, amilyen. Egyáltalán mikor lettem ilyen, de ezzel a gonddal hosszasan kéne egy időutazást csinálni, mire választ kapnánk. Sosem tündököltem a suli menőjeként, ahogy nem is festettem magamat. Hidegen hagytak a dolgok, ahogy anyámat is. Az ő példájában akartam élni, olyan akartam lenni, mint ő. Gyönyörű, okos és egy jó feleség, anya. Szóval..bátorság ide vagy oda, rávettem a lábaimat, hogy egészen a vele szembeni kanapéig vigyenek el. Óvatosan dőltem hátra a fehéren pompázó kanapéra, ami hihetetlenül puha volt és kényelmes. De mit is vártam egy gazdagtól? Szalmával töltött kanapét? Ugyan Ana, olyan kis naiv vagy! - horkantam fel magamba, amire arcom is jelet adott. - Mit fintorogsz? - szólalt meg ismételten a szokásos hangnemében.
- Hogy kerültem ide? - böktem ki végre a kérdést, ami már ébredésem óta kíváncsian járkál a fejemben.
- Idehoztalak. - rántotta meg a vállát semlegesen. Most ez komoly? Ki kell belőle erőszakolni a választ, hogy végre valamit megtudjak?
- Nem tennéd most félre az "Utáljuk Ana-t" feledet csak tíz percre, amíg elmagyarázod, hogy mi is történt tegnap este? - horkantam egy kicsit fel, mert már kezdett dühíteni. Jó, nem kedvelt és a bögyében voltam valamiért, mellesleg már nagyon kíváncsivá tett, hogy miért, de azért most igazán tehetne kivételt, most az egyszer.
- Hozzád szóltam, nem? Örülj neki, hogy hazahoztalak és nem John barátod ágyában ébredtél. Eléggé... - kezdett bele, majd mélyen a szemembe fúrta a tekintetét. Nem tudnám megmondani, hogy mit tudtam kivenni a tekintetéből. Talán a dühöt, vagy csalódottságot? - érdekesen viszonyult hozzád és, amikor rátok találtam éppen az illemhelyiség felé szeretett volna vinni. Így, arra jutottam, hogy jobb, ha hazahozlak. Amint hazaértünk kiadtál magadból mindent és elájultál. Gondoltam nem akarsz a lehányt ruháidban aludni, így rád adtam néhány göncömet, amit majd kimosott állapotban kérek vissza! - tekintetem komolyra váltott. Csak bámultam magam elé és fel sem tudtam fogni, amit mondott. Miért tette? Merült fel bennem most az egyetlen kérdés, amire a hangsúlyt fektettem.
- Miért? - suttogtam, tekintetemmel még mindig magam elé bámultam. Kerültem a tekintetét, mert a tegnapi este folyamán úgy látszik egyáltalán nem voltam önmagam.
- Nem akartam Zayn nyavalygását hallgatni, hogy a kis szűz csaj miatta vesztette el  ártatlanságát csupán azért, mert leitta magát a sárga földig. - szavai fájón hatoltak be egészen a lelkem mélyéig, de mégis igaza volt. Túllőttem a célon azért, mert többet ittam, mint kellett volna. Keveset ettem és sokat ittam.
- Ennyire látszik... - suttogtam magam előtt, de ezt most kivételesen fejben gondoltam ki. Nem akartam a külvilágnak kimondani, de valami oknál fogva most a szám előbb cselekedett, mint az agyam.
- Látszik rajtad, hogy érintetlen vagy... - kuncogott - De legalább a csókolózáson már talán túl vagy.
- John-al mi... - akadt el a szavam. Igen...még nem csókolt meg senki, így abból a szempontból is"szűz" vagyok, csakhogy Harry-t idézzem. - szóval megcsókolt? - böktem ki végül a lényeget. Aggódtam, hiszen tudatlan voltam és nem voltam tisztában azzal, hogy mi történt az este folyamán.
- Nyugi, nem történt semmi, de miért olyan fontos ez neked? - gondolkodott el miközben homlokát láthatóan összeráncolta. - Te jó isten! - kapott a szájához ijedten, szemei elsötétedtek, a felismerés csapott belé. Rájött. - Te még nem...
- Még nem csókolóztam. Nem voltam valami híres a fiúk körében. - rántottam meg a vállamat, majd a egy telefon csörgése zavarta meg ezt az igen fontos beszélgetésünket. Harry még mindig döbbent tekintettel figyelt engem, de kezével az asztal felé nyúlt, ahol a telefonja helyezkedett el. A képernyőn elhúzta a zöld csíkot, majd a füléhez emelve beszélni kezdett.
- Igen? Csá... Igen, igen itt van. Nem, hagyjál már... - állt fel dühösen - Nem érnék hozzá egy ujjal sem. Jó, megyünk! - tette le a telefont vissza a helyére és visszatért a dühös tekintetű Harry, akit már az a kapcsolatunk eleje óta ismerek.

- Miért van rajtad Harry pólója és bokszere? -dülledtek ki Zayn szemei, amint beléptünk az ajtón. Na igen, róluk teljes mértékben megfeledkeztem. Gondolom most mindenki - közöttük Perrie is - egy utcasarkon álló nem tudom minek hisz, amiért Harry ruháiban tűntem fel a nappaliban.
- Mindent lehányt. Azért annyira én sem vagyok szemét, hogy az ágyamba úgy fektessem be. Főleg, hogy akkor mindent fel kellett volna égetnem. - kelt védelmemre mellettem Harry. Nem tudom most ezt bunkóságból mondta-e vagy csupán azért, hogy megvédjen a többiek kérdéseitől, amiket fel akartak volna tenni.
- Megyek, átöltözök, ha megbocsátotok. - fejemet lehajtva indultam el a lépcső felé, hogy magamon tudjam nemrég beszerzett ruháimat. A szobámba érve ültem le az ágyra és kezembe temettem a fejemet. Ennél kínosabbat életemben nem tudnék elképzelni magamnak. Biztos most azt hiszik, hogy én és Harry... Nem! Állj meg, Ana! Fejemet megrázva zökkentettem vissza magamat a jelenbe, ahol minden kezd jóra fordulni. Egy tekintet, amit most folyamatosan magam előtt látok, ami igazándiból zavar. Zavar, mert csalódottságot láttam benne, zavar mert azt éreztem, hogy megváltoztak az rólam alkotott véleményei. Igen, Zayn tekintetét még mindig magamon érzem. Tovább ostromoltam volna magamat Zayn pillantásával, de az ajtón halk, de erőteljes kopogtatás hallatszott. Sietős léptekkel álltam fel a kényelmet nyújtó ágyról, majd kezemet a kilincsre helyezve tártam ki magam előtt az ajtót, hogy a kedves idegennek az ajtó mögül szabad bejutást biztosítsak. Azonban, amikor megpillantottam az előttem álló személyt, az állam a padlót súrolta. Fogalmam sem volt, hogy mit keres itt, nálam, hogy miért jött vagy így általánosságban véve mit szeretne tőlem. A tegnap este folyamán tisztán emlékszem, hogy kedves volt velem, mintha mi sem történt volna és későbbiekben eléggé elvolt Zayn-el, ami számomra azt jelezte, hogy igenis minden rendeződött kettejük között.
- Gyere beljebb. - álltam félre az útból, hogy könnyebben bejusson a szobába. Egy szót sem szólva lépkedett be úrinőhöz méltóan a szobámba, egészen az ágyamig. Magam mögött becsuktam az ajtót és követtem őt az ágyamhoz, ahol helyet foglaltam és vártam, hogy végre megmagyarázza a látogatása okát.
- Anastasia...figyelj. - nézett a szemembe, tekintete semmitmondó volt. - Még jó barátnők is lehetünk, ha elkerülöd Zayn-t. Őket talán át tudod verni ezzel az "Ártatlan kislány vagyok" éneddel, de én és Harry átlátunk rajtad. Szóval...ha jót akarsz magadnak kerüld Zayn-t, rendben? És gondolom magától értetődő, hogy tartod a csinos kis szádat a beszélgetésünkről! - húzta mosolyra a száját. Lefagyva ültem az ágyamon és néztem Zayn csinos barátnőjét, akitől megrémültem. Igen, megrémisztett és féltem tőle. Eddig is tudtam El-től, hogy féltékeny, de ennyire? Kérlek! Csak nézzen magára és rám és rájön, hogy ez egy igen bugyuta dolog. Híres, szép, és hihetetlenül jó a hangja. És én mit tudok felmutatni? Semmit!
- Re-rendben. - dadogtam még mindig a rémület miatt. Perrie elégedett mosolyra húzta a száját, majd egy bólintással nyugtázva a dolgot sarkon fordult és távozott a szobámból. Percekig csak ültem és néztem magam elé, nem hittem el, hogy az előbbi dolog megtörtént. Semmi másra nincs most szükségem csak egy forró fürdőre, ami talán valamelyest kitisztítja a gondolataimat és segít valami ésszerű dolgot kieszelni, mert ez így eléggé nyomasztó. Két személynek is már a nem kívánt személyek listáján vagyok, vagyis Harry-nek és Perrie-nek. Egy sóhaj kíséretében lépegettem kedvtelenül a fürdő felé, amit alaposan bezárva tudtam most már magam mögött. Levettem Harry pólóját, ám arcomhoz emelve éreztem meg mámorító parfümjének illatát. Talán Chanel, vagy ahhoz hasonló drága parfüm. Fejemet megráztam és pírba borult az arcom, mintha valaki észrevette volna, hogy titokban a fiú pólóját szagolgatom csakis azért, mert az illatát akarom érezni. A pólót ledobtam a szennyes tartóra  majd ezt követte a bokszerja is. A zuhanyfülkében kinyitottam a vizet, majd alá állva zúdult rám a kellemesen meleg víz. Csak folyattam magamra és élveztem víz simogatóan ölelő erejét. Semmire nem gondoltam, kikapcsoltam és gondtalannak éreztem magamat. Hajam vizesen tapadt a hátamra és mellkasomra, majd, amikor kellően lenyugtattam magamat és egyben a testemet is a tusfürdőért nyúltam. Lágy, kókuszos illat borította be a testemet, ami édesen, ínycsiklandozóan kúszott be a légáramlatomba. Az kókusz édes illatára még a gyomrom is megkordult, hiszen ma még semmit sem juttattam a szervezetembe. A fejem sajgóan fájt még mindig, de kezdett megszűnni és a fájdalom csökkent. A kezemre nyomtam egy kis sampont, ami szintén kókusz illattal volt ellátva, majd fejembe jólesően dörgöltem bele a kezemet. A hajamat elterítette a habzó kókuszos csoda, majd a víz sugarai alá állva mostam le magamról minden édes illatot. A vizet elzártam és a hajamat kis copfba összefogva kezdetem el csavarni, hogy a víz javától megszabadítsam azt. Kiléptem a kabinból, a tükör elé léptem, amit most a pára takart el. A törölközőmet megragadtam és szárazra töröltem minden egyes porcikámat, majd utána a fejemre csavarva a törölközőt hoztam létre egy kis turbánt. Az akasztóra felakasztott köntösömmel takartam el a testemet és ezután indultam el a szobám felé. Egy teljesen más lány lépett ki a fürdőből, aki minden gondját lefolyatta a lefolyón a vízzel együtt. Mosollyal az arcomon léptem be a szobámba, majd lassú, megfontolt lépésekkel haladtam tovább a szekrényemig. Egy bugyit és melltartót vettem ki először belőle, amit rögtön magamra is kaptam, majd hosszasan hezitálva döntöttem el, hogy egy cicagatyát veszek fel és egy Eleanor által választott hosszú, krémszínű vékony pulóvert. Hajamat megtöröltem a törölközővel, majd a kefével alaposan kifésültem. A hajszárítót elővéve kezdtem el megszárítani a hajamat, majd, amikor már csak pár tincs volt csak vizet kikapcsoltam és az asztalomra helyeztem. Mély levegőt véve indultam le a többiekhez a napaliba. Az út felénél jártam, amikor egy ismerős hang csapta meg a fülemet, így késsé siettetve a lépéseimet értem le a kis társasághoz, ahol most egy plusz fő helyezkedett el.
- Ana! - állt fel a kanapéról a táskámmal a kezében, amit tegnap valószínűleg ott hagytam a szórakozóhelyen.
- John? - mosolyogva lépkedtem a fiú felé, aki szinte rögtön a derekam köré fonta ujjait és kissé felemelve fordult meg a tengelye körül velem együtt. - Honnan tudtad, hogy itt... lakom?
- A táskád ismeretlen okok miatt nálam maradt és...felhívtam az első nevet, amit találtam benne. Tulajdonképpen nem volt min hezitálni, hiszen csak öt név szerepelt a telefonodba, így Eleanor kedvesen eligazított és...itt vagyok. - engedett el és kezeit széttárta a kijelentésére. - Rendbe szeretném hozni a tegnapi.. - idegesen a tarkójához nyúlt, szemét most elszakította az enyémtől, egyenesen a padlót bámulta. Erre a cselekedetére akaratlanul is, de mosolyognom kellett. - baklövésemet. Sajnálom, ha túl...tolakodó voltam. Holnapra van valami programod?
- Holnap velünk lesz egész nap. - horkant fel a kanapéról Harry, aki mindkettőnket bosszúsan figyelt.
- Akkor ma délutánra elrabolhatom a hölgyet? - fordult teljes testével a fiúk felé, akik mosolyogva figyeltek minket, Eleanorral egyetemben. Igaz, hogy Zayn szeme nem csillogott olyan őszintén, mint a többieké, de láttam benne, hogy örül annak, hogy kikapcsolódok egy kicsit és nem kell Harry különös viselkedését elfogadnom a környezetemben.
- A mai napra csak pihenést terveztünk, szóval csak nyugodtan! - kacsintott ránk Louis, aki szorosan ölelte ölében pihenő barátnőjét. Jó volt rájuk nézni. Olyan maradéktalanul boldogok voltak és látszott rajtuk, hogy tényleg szeretik egymást.
- Hát, akkor már csak a te beleegyezésed kell, Ana. - simított végig kezemen, amire minden porcikám beleremegett. Idegen ez az érzés, nagyon idegen, hiszen még az is furcsa, hogy John ennyire...közvetlen velem.
- Mehetünk. - arcom pírba borult, táskámért nyúltam. Indulni akartunk, amikor Louis hangjára kaptam fel a fejemet.
- Viszont este Twittcam, Ana! - emelte fel ujját parancsolón. - Szeretnénk, ha te is közöttünk lennél.
- Rendben, sziasztok! - köszöntem el tőlük és mindenkit alaposan végigmértem még. Vajon jól cselekszem? Fordult meg rögtön a fejemben az első kérdés, amire persze, hogy nem tudtam a választ. A homlokomat összeráncoltam és csak figyeltem John távolodó alakját, aki hátranézve mosolyra húzta azt arcát, miközben egyik kezét felém nyújtotta. Most ne törődj semmivel, csak egy egyszerű baráti találkozó. Mondogattam magamnak nyugtatásképpen, amivel csak egy gond volt... Még nincsenek ténylegesen barátaim.

THIRTEENTH CHAPTER

Sziasztok kedves olvasók!:)
Holnapi nap folyamán nem lenne rá lehetőségem, hogy kitegyem ezt a részt, ezért látható előbb, azaz ma. Lassan befejezem a másik blogomat, így majd teljes figyelmemmel erre tudok  koncentrálni. Kellemes hétvégét nektek és Húsvéti ünnepeket is egyben!:)
Kívánok nektek: Sok-sok locsolót!

Have a nice day, 

W. Susan. :*

I can change

Harry Styles

Egész napos hiányban szenvedtem ugyanis Ana Eleanor-al lopta a napot a városban és kiélvezhette egy ideg a gazdag életet. Hogy miért mondom, hogy egy ideig? Hah, kacagnom kell, hogy Zayn persze fehér lovon, mint egy tökéletes lovag odaadta neki a bankkártyáját, hogy azzal vegye meg azt, amire szüksége van. És, ha ez még nem elég, akkor Louis ráparancsolt El-re, hogy bizony ne fogják magukat vissza és vásároljon a lánynak annyit, amennyit ő jónak lát, mivel Ana nem élne ezzel a lehetőséggel. Kacagnom kell, ha arra gondolok, hogy Eleanor remélem csődbe vitte Zayn-t a vásárolgatásával. Viszont a mai nap fénypontja a lassan kezdődő hajnalig véget nem érő party, ami már jócskán kijárt nekem. A tudat, hogy Ana is ott lesz és Perrie is arra késztet, hogy egy csomag pop-corn társaságában élvezzem majd a közöttük kialakuló vitát, de ez már annyira, de annyira azt jelezné a külvilágnak, hogy élvezem ezt a drámát, ami a bandában alakult ki. Már készen álltam és vártam lent a fiúkat, hogy végre valahára leszáguldozzanak az emeletről a kisebb gondjaikkal együtt, de mind hiába nem jöttek. Órámra nézve lettem egyre türelmetlenebb, hiszen minden perc aranyat ér, amit most itt állva szalasztok el a bulitól távol. Sóhajtozással és a számmal kijövő nem tetsző mormogásokkal jeleztem, hogy bizony jöhetnének már, amit gondolom meghallva szállingóztak le egymás után szép sorjában. A legfurcsább lenne, ha nem ismerném Niall-t azaz volt, hogy ő egy jókora szendviccsel lépkedett ki a konyhából, amit szép lassan falatozott.

- Na, végre! - löktem el magamat a faltól és a kilincs után nyúlva tártam ki magunk előtt az ajtót. Az én kocsimmal mentünk, de természetesnek számít már, hogy Liam hoz haza minket, mivel ő egészségügyi okok miatt nem ihat alkoholt. Csönd telepedett le a kocsiban, miközben izgatottan vártuk, hogy megérkezzünk. Csupán Niall halk csámcsogása hallatszott néha-néha, de más emberi kommunikációhoz hasonló dolog nem volt jelen.

- Eleanorék már ott vannak. - törte meg a csendet Louis, aki mélyen el volt foglalva a telefonja bámulásában. Zayn idegesen dobolt kéztámaszon, míg Liam erősen koncentrált a vezetésre, nehogy valamilyen balesetet okozzon. Én meg...én meg csak figyeltem a többiek fancsali képét és türelmetlenül vártam, hogy Liam leparkoljon a Funky Buddha előtt. 

- Harry megtennéd, hogy ma nem iszod le magadat a sárga földig? - mondta teljes nyugodtsággal a hangjában Liam. Lényegében ő volt az egyetlen, aki úgy-ahogy nem "utált" meg és pont ezért fogadtam úgy ezt a közlését, mint egy tanácsot vagy esetleg felhívást. Egy mosollyal válaszoltam ugyan csak neki, de tudta, hogy bízhat bennem, ugyanis most tényleg tudni fogom, hogy mi is az a mérték! Annyira elmerültem Liam tanácsában, hogy észre sem vettem azt, hogy már szólongatnak a kiszállás miatt. Végre megérkeztünk és egy kicsit, ismétlem kicsit, kikapcsolódhatok. Meg akartam változni, mivel nem akartam a címlapokon díszelegni, mint a banda nőcsábásza, aki - szerintük - egy éjszaka alatt TIZENKETTŐ (!!) lányt visz fel magához és kedve szerint szórakozik velük. Felháborodtam-e, amikor olvastam? Nem! Már nem lepődök meg a szennylapok által írt vagy gondolt hazugságok miatt, mivel, aki ismer, tudja, hogy milyen vagyok és az, hogy tizenkettő lányt vinnék fel magamhoz már magában túlzás. Ha azt írták volna, hogy három, akkor még talán azt mondanám, hogy rendben, valamennyire hihető, de... könyörgöm tizenkettő? Mi van számolgatták őket, amikor állítólag felvittem magamhoz? Vagy sorszámot adtak nekik? Pont ezek váltották ki bennem azt az érzést, hogy bizony ez így, nem mehet tovább. Szóval...Harry Styles visszavesz ebből az életstílusból és próbál valamennyire jó kisfiúvá válni. Néhány rajongó akadályozta meg csupán a bejutásunkat a szórakozóhelyre, de mi mit sem törődve azzal, hogy valószínűleg így kevesebb időnk lesz bent eltölteni az időnket, leálltunk velük és fényképeket készítettünk velük. Szeretjük a rajongóinkat, hiszen miattuk vagyunk ott, ahol most vagyunk és pár kép miatt nem dől össze a világ. Körülbelül fél órás fotózkodás, beszélgetés után jutottunk be az emberekkel teli szórakozóhelyre, ahova bármikor szívesen leugrunk a fiúkkal. Az emberek már láthatóan jól érezték magukat, de próbáltunk előrébb tolni magunkat a pultnál elhelyezkedő Eleanor-hoz és a mellette álló Perri-hez. Zayn, amint sikerült magát odaküzdenie, a lány ajkaira nyomott egy csókot, amit fintorogva figyeltem, mert valószínűleg már találkozott Ana-val is. És, ha csókkal köszönnek egymásnak az csak azt jelentheti, hogy egyáltalán nem haragszik a lányra. 

- Sziasztok! - köszöntem oda a csajoknak, majd rögtön a csapos felé hajoltam. - Szia! Lesz egy Bloody Mary! - próbáltam a tömeg zaját túlszárnyalni, ami kisebb-nagyobb sikerrel sikerült is. Percek múlva már a kezem között tudhattam a nem éppen gyenge koktélt, amiből rögtön kortyoltam is egyet. Testem a ritmusra mozgott és tekintetemmel Őt kerestem. 

- Ana? - hallottam meg Zayn hangját. Eleanor felé fordulva ölelte szorosan Perrie-t, aki csak egy mosolyt küldött felém. Mind a két lány kuncogni kezdett és a színpad felé mutatott. A tömeg hangosabb lett, húú-zások hagyták el az emberek száját, majd egy kis fény világította meg csupán a színpadot, ahol a mai nap legjobb táncosai álltak. Ana és egy számomra még idegen fiú. Az állam a padlót súrolta, amikor megláttam őt abban a fekete ruhában, kisminkelve, magas sarkúban, kissé ittasan. Arcáról nem lehetett letörölni a mosolyt, ám, amikor elkezdődött a zene a Dj arra kérte őket, hogy kezdjék meg a táncukat. A fiú biztatólag vagy mit is tudom, hogy miért, de átölelte Ana-t és meg is pördült vele, majd letéve kezdtek el táncolni. Ana hirtelen a fiú körül kezdett el sétálni, aki legyezve magát játszotta az eszét. A koktélomat folyamatosan kortyolgattam és azt vettem észre, hogy elfogyott. 

- Még egy ilyet! - tettem le az üres poharat a pultra, tekintetemet folyamatosan Ana-n tartottam. A csípője csak úgy lengett jobbra-balra és hihetetlenül pontosan találta el a zene ritmusát. Nem tudtam, hogy  ilyen-e vagy csak most kivételesen az alkohol hozta ki belőle. Nem tudtam, de tetszett, ahogy kezdett a lány is.  Másodpercek alatt lett vége a számnak, túl hirtelen, de már a harmadik koktélomat kezdtem meg. A fiúk és a lányok is izgalommal vártak a felénk közeledő lányt és lovagját. Ana teljes életnagyságban jelent meg előttünk, haja néhol izzadt testéhez tapadt, tekintetén látszott, hogy nem kevés alkoholt tudhat a parányi testében. 

- Sziasztok! - nevetett fel a fiú előtt, aki szorosan tapadt hozzá hátához. Pf.. bájgúnár. Idegesen kortyoltam ismét a koktélomba, amikor felém kapták a tekintetüket. - Fiúk! Ő itt egy nagyon kedves ismerősöm, John! - hajtotta hátra a fejét a mögötte álló fiúra. Oda ne rohanjak.  

- Sziasztok! - intett kezével, ami miatt el kellett engedni Ana vékonyka derekát. - Kérsz valamit? 

- Lepj meg! - rántott vállat Ana, majd John mellette elhaladva sietett a pult felé.

Most mondjam azt, hogy egész este jól éreztem magamat és egy ominózus party-t tudhatok magam mögött? Mondhatom, de akkor nagyot hazudnék. Fogalmam sincs, hogy hányadik koktélomat ihatom most, de még mindig józan állapotban ülök itt a pult mellett és figyelem a banda új üdvöskéjét, Ana-t. Számtalan kívánatos nő fordult ma meg körülöttem, de mindig csak egyen tudtam a szememet tartani, amit persze pont Ő nem vett észre. Már olyan állapotok uralkodtak itt John miatt, hogy lassan Ana a saját lábán sem bír majd megállni. Egyik ital után itta a másikat, amiket John kedves gesztusának köszönhetett. És...igen, most telt be az a bizonyos pohár, amikor elegem lett a látványból és abból, hogy a lányt, az illemhelyiség felé próbálta volna húzni, ha én nem ragadom meg a csuklójánál fogva. Értetlen tekintettel meredt rám, nem tudott magáról és ezt tisztán tükrözte nekem a tekintete. Pontosan tudtam már, mondhatni rutinos voltam az ilyenekben, hogy észrevegyem, hogy ki mikor részeg. Viszont, az is tudatosult bennem, hogy a bájgúnár gyerek sincs a helyzet tetőfokán. 

- Ha most megbocsátasz! - rántottam ki kezei közül Ana-t, aki szinte rögtön összeesett a kezemben. Mit sem törődve most a többiekkel indultam el a kijárat felé, és amilyen gyorsan csak tudtam fogtam egy taxit. Beültetve Ana-t diktáltam be a címemet és közben aggódóan néztem, hogy lélegzik-e még a mellettem szuszogó lány. Megkönnyebbültség futott végig a testemen, amikor mellkasa szabályosan emelkedett fel és le, így jelezvén, hogy bizony minden rendben van, a légzésével. Mindössze tíz percbe tellett, hogy a rég nem látott lakásom előtt legyek, így a taxist gyorsan kifizetve kaptam ölembe Ana-t. Az ajtó kinyitása ugyan eléggé nehézkesen sikerült, de bejutottunk. Ana mocorogni kezdett az ölemben, így az emeletre sietve vele alig, hogy beértem a fürdőbe, már a WC fölé kellett segítenem. Haját hátul összefogva simítottam végig a hátán, ahol tisztán lehetett érezni kidudorodó gerincoszlopát. Nem tudom mennyi ideje ülhetett ott a padlómon velem együtt, de tisztában voltam vele, hogy ez így egész éjszaka nem mehet. Felemeltem a földről és a mosdó felé segítettem, ahol egy kicsit hideg vízzel lötyköltem le az arcát. A sminkje ennek hatására totálisan elkenődött az arcán, de úgy vélem most ez a legkisebb gondunk. A vendégeim számára tartott fogkefék sokaságából egyet kibontottam, fogkrémet helyeztem rá és Ana száját óvatosan kinyitva mosni kezdtem. Erre a cselekedetemre már szemét kinyitva reagált és egy morgás kíséretében vette ki kezeim közül a fogkefét. Hátrálni kezdtem tőle, hogy valami kényelmesebb ruhát keressek neki, ami meg is valósult egy bokszer és az általam imádott pólóim egyike keretében. Visszaérve dőltem neki az ajtófélfának és csodáltam a bizonytalanul támolygó lány alakját, akinek testét csupán egy melltartó és egy bugyi borította. Simán!! Ismétlem simán kihasználhattam volna  a helyzetet, de nem tettem. Háta mögé sétáltam és kezeit a magasba emeltem. A pólómat ráhúztam, majd magam felé fordítva találkoztam még mindig értetlen, tudatlan tekintetével. Lehajolva előtte emeltem fel az egyik lábát, majd a másikat és sikeresen rajta tudtam a bokszeremet. Felállva néztem bele csillogó szemeibe, amik most olyan semmitmondóan csillogtak. 

- Te... - mutatott rám egy mosollyal az arcán. - Utálsz. - nevetett fel hangosan, amint befejezte a nem éppen hosszúnak mondható mondatát.

- Gyere, feküdjünk le! - ragadtam meg a kezénél fogva, de nem mozdult. Megtántorodtam előtte, ajkait figyeltem és azt, ahogyan ő kémleli az én ajkaimat, amik olyannyira kívánják már őt. Elidőztem, hiszen ilyen lehetőségem nem lesz még egyszer. Részeg, úgy sem emlékezne arra sem, ha... Na ne! Most beszéltem a megváltozásról és megint csak ott lyukadok ki... Ajkaimat gondolkodás nélkül, gyors tempóban helyeztem az övére, amit elfogadott. Ajkait szétnyitotta előttem,  így könnyed bejutást biztosítva számára, majd nyelvem egyből vad, forró és gyors táncot járt az övével. Belenyögtem a csókunkba, hiszen olyan követelőző volt, olyan...csábító és hivalkodó. Ha most nem hagyom abba, akkor olyat teszek, amit magam is megbánok, így történt az, hogy Harry Styles eltolta magától azt a lányt, akivel most bármire képes lenne. Ana tekintete homályossá vált, de ettől függetlenül még mindig mosolygott. Mellkasomnak dőlt és éreztem, hogy a levegővétele egyre nyugodtabb és nyugodtabb lesz. Lábai kezdtek összerogyni maga alatt, így combjánál megragadva őt vettem fel ölembe, a mai napon már nem egyszer és az ágyamba óvatosan behelyezve intettem neki búcsút. Hogy hol alszom én? Természetesen a kanapén!

TWELFTH CHAPTER

Sosem írok ilyen bemutatkozó részt, mert...nem is tudom miért. De, most szeretném mindenkinek megköszönni, hogy feliratkoztatok és mindig megleptek jó-néhány kommentel!:)  Örülök, hogy kapok visszajelzéseket, tényleg!:) Hát, csak ennyit szerettem volna, köszönetet mondani nektek!:) 

További jó olvasást!

Have a nice day, 

W. Susan. :*

Eleanor Calder

Anastasia Hill 

A nap végén értünk haza és teljes szívemből mondhatom, hogy az első napom fárasztó volt, de nem adom fel már a legelején. Harry a nap további részében ugyan olyan kedvességgel - remélem, érzitek az iróniát - bánt velem, mint, amikor hülyének nézett a kávéja miatt. Majdnem, ismétlem majdnem sikerült kihoznia a sodromból, de hál' istennek segítségemre siettek a fiúk és Paul is. Harry szája akkor hallgatott el felém, amikor Paul kijelentette neki, hogy én nem erre a pozícióra lettem felvéve, hogy kedve szerint ugráltathasson csupán azért, mert az a szekrény éppenséggel nem tetszik neki ott a sarokba és állítólag ez nem tesz jót a hangjának, mert elvonja a figyelmét és nem tud úgy koncentrálni. Na, igen. Itt telt be, majdnem az a bizonyos pohár, amikor elvárta tőlem, hogy azt a több kilós szekrényt tologassam neki. Szóval, a nap többi részében a gondjaival Paulhoz kellett volna fordulnia, de milyen véletlen, nem volt neki több baja, kérése, óhaja sóhaja és még fokozhatnám ezeket. Szóval most ott tartunk, hogy rájöttem, hogy igaz ennél jobban fizető állást álmodni sem tudtam volna magamnak - illetve de, de ahhoz még több pénz kéne, ami nincs -, de a régi kis kávézós munkámat azért visszasírom magamnak. Akkoriban azt gondoltam, hogy annál a munkánál pedig nem lehet rosszabb, de tévedtem, hiszen Harry miatt egy rémálomnak is nevezhetném. Viszont, ha a dolgok jó oldalát kell nézni, akkor a mai napban azt mondanám, hogy a vásárlós kis délutánunkat el kellett halasztanunk Eleanor-ral, mivel halaszthatatlan dolga akadt. Éppen ezért történt az, hogy a fiúk kijelentése után, miszerint is holnap este bizony mi bulizni megyünk, a holnap délutáni vásárlás jónak is minősülhet. Igaz, az első napomért már szép kis summát kaptam, de a fiúk valamilyen oknál fogva kötelességüknek érzik azt, hogy mindennel ellássanak, hogy ne szenvedjek semmiben sem hiányt. Perrie azóta nem jelentkezett, Zayn hiába kereste és egyre jobban zavart az ügy, hogy ilyenkor Harry képére valamilyen elégedettnek mondható mosoly ült ki.
- Kijönnél már végre? Fél órája folyatod a vizet, tudod más is szeretne zuhanyozni. - csapott az ajtóra hirtelen az undok béka. Jó, igen ténylegesen is megint annyira elgondolkodtam, hogy elvesztettem az időérzékemet, de akkor is. Egyre jobban csak azt veszem észre magamon, hogy igenis érdekel, hogy Harry miért olyan amilyen, pedig számomra ez régebben nem okozott gondot, egyszerűen csak beletörődtem abba, hogy valószínűleg sosem lesznek barátaim és senki sem fog rám figyelmet fordítani az iskolában. Mielőtt még ismételten lehordta volna a fejemet egy törölközőbe csavartam bele testemet és a hálóruhámért nyúltam volna..., de csak volna, ha nem hagytam volna bent  a szobámban, figyelmetlenségemben. Meg mertem volna rá esküdni, hogy  a kezemben volt, amikor bejöttem, de a mostani állapotomra figyelemmel léve, már semmin sem lepődök meg. Na, most légy okos Ana!
- Harry! - találtam meg hangomat, hogy megbizonyosodjak róla a fiú vajon itt van-e még az ajtó előtt. Egy percig hezitáltam, majd, amikor nem kaptam választ a kilincsért nyúlva tártam ki magam előtt az ajtót. Egyik kezemmel szorosan fogtam a testemet takaró törölközőt, ám, amikor gyorsan próbáltam a lábaimat szedni az észrevétlen távozás miatt Harry-be ütköztem bele, vagyis meztelen mellkasába. Mind a ketten a földön terültünk el, én rajta feküdtem és ennél kínosabb pillanatot el sem tudtam volna képzelni. Kezemmel automatikusan támasztottam a földet teste mellett, de szemünk egymást kémlelte. Láttam benne valami furcsaságot, ami nem engedte, hogy elszakítsam tekintetemet az övétől. Alsó ajkába harapott és nyelvével végigsimított rajta, ami most a nedvességtől csillogott. Egyik ujjával megérintette a combomat, de amilyen gyorsan hozzáért olyan gyorsan el is kapta onnan a kezét.
- Leszállnál végre rólam? Ennyire ügyetlen nem lehetsz! - horkant fel. A törölközőt erősen testemhez szorítva óvatosan szálltam le róla, majd  a szobámba rohanva zártam be az ajtót. Egy sóhaj kíséretében dőltem le az ajtó mentén - igen, mint számtalan könyvben és filmben. De ez koránt sem volt romantikus pillanat. - és csak ültem a távolba meredve a földön. Ez meg mi a fene volt? - tettem fel magamnak a kérdést, majd a fejemet megrázva tántorogtam el az ágyamig, ahol a pizsamámat magamra kapva hajtottam álomra a fejemet.

- Beszéltem tegnap Perrie-vel, tulajdonképpen azért kellett lemondanom a délutáni vásárlást. - kortyolt bele a kávéjába Eleanor. A vásárlás utáni fáradalmainkat egy kávé keretében töltöttük el egy közeli Starbucks-ban, ahol eldöntöttük, hogy jobban megismerjük egymást. Vagyis ezt a kedvesnek mondható gesztust Eleanor vetette fel. Eleanor szinte percről percre költött el olyan összegeket, mint régen mi a szüleimmel kábé két év alatt nem költöttünk magunkra összesen. Érdekes, hogy mennyire más civilizációnak számít a gazdag és a szegénység közötti különbség, hogy mit tehet meg ez a réteg és mit nem a másik. De éppen ez a helyén való, hogy senki sem egyforma, mert, ha mindenki gazdagként élné az életét, már rég pökhendi és beképzelt emberek járkálnának közöttünk.
- És... - kevergettem meg a kávémat, szavaimat rendeztem a fejemben. -, hogy van?
- Nagyon féltékeny, ez már biztos. És még nem tudja, hogy mi legyen velük, de erősen gondolkodik. - sóhajtott egy nagyot, de egy biztató mosoly is megjelent az arcán. Ez jó. Nem? - Elmondtam neki, hogy én mit gondolok, főleg azt, hogy Harry-nek milyen... különös most a viselkedése. Csak időt kell adni neki, nem hiszem, hogy egy ilyen semmiség miatt szétmennének Zayn-el, főleg úgy, hogy látja, nem aggódok amiatt, mert Louis közelébe vagy.
- Köszönöm, hogy őszinte vagy és, hogy segítettél. Szörnyű így látni Zayn-t, főleg, hogy... részben miattam van.
- Szeret téged. - érintette meg a kezemet, majd simított rajta egyet. Kedves volt velem, ami felettébb különösnek minősült számomra. Ez az egész... olyan idegen érzésként jelent meg bennem, hogy nem tudtam a helyzettel mit kezdeni és megjelentek azok a nyomasztó kérdések is. Vajon mit kéne erre reagálnom? Vagy kéne-e egyáltalán valamit a cselekedetére cselekednem? Fogalmam sem volt, hogy mit tesz ilyenkor egy "barátnő", mit kéne cselekednie erre az érintésre, vagy csak csupán a szavakra. Ez volt az egyik hátránya annak a dolognak, hogy nem voltak soha sem barátaim. Az idegen érzések, amikkel nem tudtam mit csinálni. Csupán annyit tudtam most ebben a pillanatban zavaromban tenni, hogy mosolyt varázsoltam arcomra, és zavartan elhúztam a kezemet az övétől. Először értelmetlen tekintettel figyelte a cselekedetemet, majd mintha felismerés csapott volna belé, tudatosult benne, hogy bizony én egy senki vagyok, vagyis voltam. Gondoltam, hogy Louis mesélt rólam neki, beavatta őt az eddig rólam szerzett információkról, de mindannyian beláthattuk, hogy ezek csekély számban voltak elérhetőek, kivétel Zayn számára. Ő egy külön kategóriába tartozik ezen a téren, mivel ő volt az egyetlen, aki kezdett többet sejteni, tudni a múltamról, mint Louis, Liam vagy a többiek.
- Tudom. - reagáltam kissé késve a kijelentésére.
- Jól érzed magadat a fiúkkal?
- Persze, nagyon kedvesek és segítőkészek, és a munkámat is élvezem, annak ellenére, hogy még csak egy napja dolgozom. - nevettem fel, mert a mondatom úgy hangzott, mintha évek óta dolgoznék a fiúknak. Sőt, kívülállóként lehet úgy is tűnt.
- Kivéve Harry - sóhajtott nem tetszően. Fejét megrázta, amire haja hűségesen követte. - De... - nevetett fel, poharát felemelte és várta, hogy hozzáérintsem. - ne rontsuk el a hangulatot Harry miatt! Ez a mi napunk és a mi esténk! Apropó - itta ki a pohara tartalmát, majd kissé idegesen, zavartan pillantott rám. - Ne lepődj meg, ha az újságokban látod vissza magadat.
- Láttad a tegnapi újságot?
- Mind láttuk, de számunkra ez már nem újdonság. Vásárlás közben is lekaptak minket, azért szóltam. - húzta mosolyra az arcát tekintetével az ablakon ki-kitekintgetett. - Ma jön Perrie is.
- Nem tudom jó ötlet-e elmenni. - fejemet lehajtottam és az ujjaim most sokkal érdekesebbnek minősültek hirtelenjében. Tényleg így gondoltam ezt az egész "hirtelenmenjünkbulizni" dolgot, hiszen, ha Perrie ott lesz , már alapból kerülnöm kell Zayn-t és ez azt jelenti, hogy egy kis eldugott helyen fogok gubbasztani és várni, hogy a többiek megfelelően kiszórakozzák magukat. Ez mind szép és jó lenne, de a fiúkat ismerve nem engednék, hogy otthon ücsörögjek és unjam halálra magamat. Csak a gond ezzel, hogy otthon legalább a könyvek mámorító világába tudnék menekülni vagy esetlegesen segíteni Paulnak a fiúk körüli felfordulás miatt.
- A-a! Ana ezt most felejtsd el! Jól elleszünk, hidd el. Nem mindennap bulizhat együtt az ember a One Direction nevű őrült fiúbandával. - rám kacsintott, így egy sóhaj kíséretében adtam meg magamat. Kiittam a poharam tartalmát, ami még mindig ugyan olyan finoman kényeztette az ízlelőbimbóimat, hogy kedvem lett volna még vagy tíz ilyen ízletes kávét inni, de nem lehetett, ugyanis El fejébe vette, hogy a mai estére kicsinosít. - Mehetünk?

- Istenem, Ana! Mesésen nézel ki! - állított egy tükör elé, majd kinyitva a szememet döbbentem rá, hogy ez tuti nem én vagyok. Órák óta csak ülök Eleanor-nál és tűröm, hogy azt csináljon velem, amit akar. Megpróbáltam egyszer ellenkezni, de csak mutatóujját felmutatva közölte velem, hogy most nem tanácsos vele ellenszegülni. Becsültem azért, hogy próbálkozott valaki olyanná változtatni, aki abszolúte nem én vagyok, de nem hiszem, hogy minden nap képes lenne csak azért felkelni ötkor, hogy hercegnőt avanzsálhasson belőlem. Pont elég lesz nekem erre az estére így kinézni, sminkkel és ezzel a mesés fekete ruhával, ami úgy tapad a testemhez, mintha sosem akarna elengedni. Szóval itt tartunk..., hogy hol is? Én sem tudom, de furcsa nekem... így lényegében röviden, minden. A ruha, a smink,  a buli és azok az emberek, akik körül vesznek, akiket lassanként barátaimnak nevezhetek.

ELEVENTH CHAPTER

Coffee

Anastasia Hill
Nem kérdeztem tőle semmit, hiszen sejtettem, hogy most van túl egy nem éppen élvezetes veszekedésen, feltehetőleg Perrie-vel. Azért egy csöppnyi reménysugár még volt bennem, hogy ez csak egy pillanatnyi állapot közötte és a lány között, ami hamarosan meg fog oldódni. A tény, hogy ez a dolog most miattam van,  még jobban arra késztetett, hogy valamilyen módon rendbe hozzam, még ha Harry okozta is ezt a galibát. A legszemetebb dolog, amit tehetett, azaz, hogy képet küldött - ráadásul alaptalanul - Zayn barátnőjének, csakis azért, hogy újra magányosnak lásson vagy csak szimplán távol tudjon engem a barátaitól és a családjától. Kezdte elérni azt, hogy ne csak magamban szidalmazzam őt, hanem lassacskán ki is törjön belőlem a bennem gyülemlő, ellene irányuló ellenségeskedés. Furcsa módon, amikor mellette voltam valami érdekes bizsergés futott végig testem minden peremén, amit nem tudtam mire vélni. Tény, hogy Harry szinte minden lányt már a pillantásával elvarázsol, de valami oknál fogva nálam ez nem volt hatásos. Viszont, amikor aznap este az erkélyen érdekesen próbált felém közeledni egyszerre fogott el a félelem és az a különös érzés ott lent, a gyomromban. Minden bizonnyal különös dolognak minősül minden, ami ebben a bandában folyik, főleg amióta az életem részévé váltak. És itt van egy másik fiú, aki szívem minden szegletét átjárta már a féktelen szeretetével. Eddigi életem során nem volt alkalmam megtapasztalni a szerelem édes mámorát, amit minden tinédzser korú lány olyan nagy lelkesedéssel vár, hogy talán észre sem veszi a szeme előtt lévő fiút. Nálam pont ilyen Zayn... igen... lehetséges, hogy többet érzek iránta, mint egy átlagos barát, de ebben sem vagyok teljes mértékben biztos, hiszen még barátaim sem voltak régen, így minden érzés új számomra. Tisztáznom kell magamban, hogy mit is érzek valójában és ki iránt, mert így a fejemben csak a káosz uralkodik.
- Hahó, Ana! - legyezte kezét a szemeim előtt az immáron tőlem távolabb álló Zayn.
- Hmm? - pislogva próbáltam felfogni a dolgokat, hogy mi is történhetett mialatt én újabb mélyebb gondolkodásba estem.

- Min gondolkodtál? - simított el egy tincset a fülem mögé, majd keze arcomra csúszva simított végig rajta. 

- Semmin, csak... lényegtelen. - legyintettem a kezemmel - Mit mondtál? 

- Nem megyünk el vásárolni? Gemma lelkemre kötötte, hogy vegyek neked egy mobiltelefont, és isten óvja azt az embert, akit Gemma haragja megtalál. - emelte kezét védekezésképpen a mellkasa elé, mire egy szívbéli kacaj tört ki a számon. Zayn, még ilyen szívszaggató pillanatban is képes a dolgok vicces oldalát mutatni, amivel nem csak magát, de a másik felet is jobb kedvre deríti. Egy bólintással nyugtáztam az ötletét, így a kocsikulcsot felkapva a pultról ragadott meg a kezemnél és vezetett át a nappalin, majd ki egészen a kocsijáig. Az anyósülésre bepattanva kötöttem be magamat az övvel és vártam, hogy Zayn gyújtást adjon a kocsinak és elinduljunk a város felé. Pillanatokon belül csendült fel a motor morajos hangja, amivel szinte egy időben indult el a rádió is. Ismerős dallamok szólaltak meg, a fiúk egyik száma, amit előszeretettel énekelgettem Zayn-el együtt. A szám vége felé szedtem össze a fejemben a megfelelő kérdéshez szükséges szavakat, amit Zayn-nek szerettem volna feltenni.
- Mi volt ma Perrie-vel? - meredtem továbbra is magam elé. Tudtam, hogy nem rám tartozik ez a kérdés, de segíteni akartam rajta, hogy visszakapjam azt a Zayn-t, akinek minden percben mosoly ül az arcán.

Órák óta csak forgolódok az ágyamban és azon gondolkodok, amit Zayn mondott a délután folyamán a kocsiban. Perrie tényleg nagyon komolyan veszi azt a képet, amit drága Harry volt oly szíves és elküldött neki, és ezzel minden dolgot bonyolulttá tett. Az utolsó és végső reményünk Eleanor, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse ennek a kapcsolatnak a rendbehozását azzal a tényállítással, hogy köztem és Zayn között kifejezetten csak baráti kapcsolat van. A vásárlás folyamán nem egyszer vettek minket észre mind a rajongók és mind a kíváncsi paparazzók, akik előszeretettel kattintgattak a gépeikkel. Zayn kérése miatt csináltunk egy közös képet, amit még élveztem is, azt viszont nem, hogy a Twitteren közzé tette, igaz a cél érdekében cselekedett így, és ez nyugtatott. Ez az egész ügy mardos belülről, főleg az a tudat, hogy a mai napon kezdek bele életem első munkanapjába, náluk. A tudat, hogy Eleanor végig mellettem lesz egy icipicit megnyugtat, legalább lesz velem egy olyan személy, akinek talán szívébe férkőzhetek. Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer lesz egy barátnőm, akivel esetlegesen elmegyünk vásárolni és az este folyamán egymás körmét festve beszéljük ki a fiúkat vagy nézünk egy nyálas szerelmes filmet. Sajnos ez eddig sosem adatott meg, a furcsaságom miatt vagy csak szimplán amiatt, hogy az emberek tartózkodtak tőlem. A nap már csodálatosan kezdte el bevilágítani a szobámat, ami csakugyan azt a dolgot világította meg számomra, hogy fel kéne kelnem. Lentről már zajok szűrődtek fel, időközben a többiek is felkeltek. A takarót magamról  lerántva ültem fel hirtelenjében, majd az arcomba lógó tincseket hátrasöpörtem, hogy szabad rálátást nyerjek a szobára. A szekrényem felé lépkedve vettem ki egy virágmintás ruhát, ami a mostani napsütéses időjárásnak véleményem szerint megfelelő lesz. Hajamat lófarokba gumiztam be, nyakamba egy nyakláncot akasztottam és fejem tetejére egy napszemüveget helyeztem el a biztonság kedvéért. A tükörbe nézve késznek éreztem magamat, de mégis olyan idegennek tűntem ezekben a ruhákban. A tegnapi nap folyamán Zayn rengeteg pénzt költött rám, ami szerinte nem is volt sok, ahhoz képest, amennyit ő szokott a boltok örömére otthagyni. A lépcső alját elérve tekintettem meg magam előtt a fiúkat rendre bíró Pault, aki karjaiba vonva üdvözölt engem. A kisbuszban ugyan úgy utaztunk mint, amikor elhagytunk Holmes Chapel-t, azzal a különbséggel, hogy Zayn-el minden rendeződött, annak ellenére, hogy magamban eldöntöttem, hogy minden áron eltaszítom magamtól a fiút. Persze erre később rájöttem, hogy lehetetlen, hiszen csak velük élek és minden másodpercben kénytelen vagyok vele érintkezni, elkerülhetetlen, hogy elkerüljem. És...lássuk be, hogy szükségünk van egymásra. Mindössze húsz percbe telt az út, ami alatt elértünk a fiúk próbaterméhez, ahol már Eleanor várt minket türelmetlenül. Louis-t meglátva egyből karjai ölelésébe rohant, majd egy forró csókot váltottak egymással.
- Hoznál nekem egy kávét? - köpte felém szavait Harry, amit szinte alig hallottam meg a boldog pár bámulása közben.
- Persze, milyet kérsz? - küldtem felé egy mosolyt. Eleanor mellém lépve figyelte a fiú minden mozdulatát, gondolom Louis mesélt neki az eddigi fejleményekről.
- Egy Caramel Frappuccino lesz! - szavai most semmitmondónak tűntek. Túl nyugodt volt, ami szinte már kedvességként tűnt tőle. A táskámat a vállamra kapva indultam a kijárat felé, amikor egy kéz érintette a vállamat. Ijedten fordultam hátra, amikor Eleanor kedves mosolygós arca jelent meg előttem, így ketten folytattuk tovább az utunkat a próbateremmel szembeni Starbucks felé. Már az ajtó felé közeledtünk, amikor egy újságos elé érve pillantottam meg magamat a mai napi aktuális újságon. Egyet elemelve fizettem ki, majd a táskám mélyére dugtam el. Nem hiszem el, hogy már az első napon a címlapon virítok, mint Zayn Malik titkos ismerőse. Már értem, hogy miért kellett azt a tegnapi képet megosztani, hiszen Zayn így csak tisztázni akarta a dolgokat, mielőtt az újságírók még alaptalan dolgokkal tömték volna tele a hallgatóság fejét. Eleanor-al viszonylag gyorsan megjártuk a vásárlást, sőt, mondhatni feltűnésmentesen, így kezünkben a kért kávéval lépkedtünk vissza a próbaterembe. A fiúk épp egy számot próbáltak, amikor Harry tekintetét rám vezette és rezzenéstelen arccal közeledett felém. A kezemből kikapta a kért kávét, majd egy nagyot kortyolva az italból köpte ki szinte azonnal. Fogalmam sem volt, hogy mi történhetett talán romlott volt a tej, másra nem bírtam volna gondolni, hiszen ok nélkül nem köpködi ki csak úgy az ember ezt a drága kávét. Még forró sem lehetett, hiszen a kezemet útközben egy cseppet sem égette, vagyis ez az opció is elveteti magát.

- Mi az isten ez? - nyújtotta vissza felém a kávéját, tekintete dühös volt, villámokat szórt.

- A Caramel Frappuccino-d. - vágtam rá kérdésére zavartan a választ.

- Te tényleg ennyire agyalágyult vagy? Nem Caramel Frappuccino-t kértem, hanem egy Coffee Frappuccino-t! Ennyit sem vagy képes megjegyezni? - tárta szét kezeit. Értelmetlen tekintettel figyeltem a fiúra, mert meg mertem volna esküdni, hogy a kért kávét szolgáltattam ide neki. Egy sóhaj kíséretében vettem el tőle a még mindig kinyújtott kezében lévő kávét. 

- Harry tisztán emlékszem, hogy Caramel-es kávét kértél. - fonta össze kezeit mellkasa előtt a mellettem álló lány, aki most már rosszalló tekintettel figyelte barátjának legjobb barátját. 

- Hagyd, hozok egy másikat. - helyeztem a kukába a pohár tartalmát, majd megfontolt lépésekkel hagytam el a helyet. Tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom velük, főleg Harry-vel, de akkor sem fogja elérni azt, hogy megtörjek és elgyengüljek miatta.

TENTH CHAPTER

Again in London

Anastasia Hill 

Szóval itt kezdődik az én kis történetem, hogy valójában most minden kezd a régi kerékvágásba visszatérni, vagyis én térek vissza oda, ahonnan az egész életem elkezdődött. Maga a tény, hogy a híres One Direction-nak fogok dolgozni, mint asszisztens egyszerre dob fel és lombozz le, hiszen mindannyian tudjuk, hogy Harry-nek nem vagyok éppen a szíve csücske. Ezt a tényt az is bizonyítja, hogy Zayn-t összeugrasztotta a barátnőjével, és éppen ezért döntöttem el, hogy ettől a perctől kezdve kerülni fogom a fiú társaságát. Bármennyire is fáj és nehéz ez a döntés, nem akarok egy kapcsolat véget vetőjeként díszelegni az újságok címlapján csakis azért, mert egy kis félreértés történt. Látni, hogy tulajdonképpen egy baráti társaságot és egy családot választottam szét..hát nem kellemes érzés, főleg úgy, hogy semmit nem ártottam Harry-nek mégis úgy viselkedik velem, mint a régi osztálytársaim vagy az eddig engem körülvevő emberek. Kezd egy kicsit bosszantani a dolog, ami miatt feltevődnek bennem az ilyenkor mindig esedékes kérdések, természetesen válasz nélkül. Remélem lesz majd egyszer egy olyan pillanat netán tán perc, amikor sikerül Harry-t megértenem és ezekre a tömérdeknyi kérdésekre választ találnom.

- Vigyázz magadra, Ana! - ölelt magához szorosan Anne. Könnyek jelentek meg a szemében, ami akaratlanul is, de visszarepített a múltba, amikor néha-néha anyám ölelt ugyan így magához. Jó volt újra egy ilyen közegben lennem, ahol kimutatják a szeretetüket és ténylegesen is érzem. - Amennyit az időnk engedi , majd meglátogatunk és tudd... , ha vissza szeretnél jönni, akkor mi itt szívesen látunk bármikor, drágám. - simított végig sima kezével az arcomon. Szemeimet becsukva húzódott mosoly az arcomra, majd kissé elhúzódva tőle hintettem puszit az arcára. Gemmától is búcsút vettem és lelkemre kötötte, hogy amint megkaptam a fiúktól a telefonomat hívjam fel őt, akármikor, amikor esetlegesen Harry bántani próbál vagy csak szimplán valakivel meg szeretném beszélni a gondjaimat. Anne-t szörnyű volt látni, ahogy fiától ódzkodva búcsúzik el és valamit a fülébe súgva köszön el tőle. Rossz volt ez a dolog mindannyiunknak, főleg a fiúknak, hiszen Zayn megvallása szerint nem tudják ők sem mire vélni ezt a viselkedést. Viszont az tisztán látszott már most, hogy eléggé kerültem a fiú közelségét, hiszen kezdetét vette a "kerüljük el Zayn-t, amennyire csak tudjuk" akcióm. Mindannyian az ajtó felé kaptuk a fejünket, amikor csöngettek, így a fiúk a bőröndöket felkapva indultak meg egymás mellet vagy esetlegesen mögött a zajos ajtó felé. Még egyszer mielőtt kiléptem volna a mára már jól megszokott ajtón visszanéztem Anne-hez és a számmal egy "köszönöm"-öt formálva távoztam a lakásból. Egy kisbusz volt mindössze, ami kint várakozott a ház előtt, a sofőrje már idegesen parancsolgatott a fiúknak, akik nem hazudtolták meg magukat.
- Jó napot! - köszöntem a férfinak, aki a csomagokat pakolta be a csomagtartóba.
- Áá, nyilván te vagy a híres Ana! - húzta mosolyra a száját, kedvesnek tűnt. - Paul Higgins vagyok, ezeknek az őrülteknek a manager-e. - nyújtotta felém a kezét, amit előszeretettel elfogadtam. A csomagomat kivetette a kezemből és a többi közé helyezte el. A csomagtartót lecsukva indult el velem együtt a kisbusz ajtajához, ahol előreengedve várta, hogy beszálljak. Kicsit várakoztam, majd beszálltam és körbenéztem, hogy hova is ülhetnék, persze Zayn foglalt helyett, amit mosollyal az arcán mutatott, de egy fejrázással reagáltam le a dolgot, miszerint nem ülök mellé. Paul leült a kormány mögé és gyújtást adva a kocsinak állt ki a ház elől. Leültem mellé, hiszen máshol nem volt hely és láttam, tisztán láttam a többiek arcát a visszapillantóból. Mindannyian meglepettek voltak, hogy visszautasítottam Zayn kedves gesztusát. Egy ideig csöndben utaztunk elől Paul-al, persze hátul a többiek zajt csaptak, így hangoztatva, hogy bizony itt vannak velünk. 
- Ezt nem azért kérdezem, mert zavarnál, de miért utasítottad vissza Zayn-t? - csendült fel a zajból Paul hangja. Kérdése meglepett és nem tudtam, hogy most őszinte legyek vagy hazudjak? Hiszen alig ismerem még ezt a férfit és igen jó a viszonya a fiúkkal. Nem akarom, hogy Zayn tudomást szerezzen arról, hogy mi a célom. - Rengeteg titkom van a fiúkról. Nyugodj meg, nem hallják tőlem vissza. - száját biztató mosolyra húzta. Hátra pillantottam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem hallanak abból semmit, amit most Paullal beszéltem, majd egy sóhaj kíséretében belekezdtem.
- Csak nem akarom, hogy miattam szakítsanak Perrie-vel. 
- Harry csinált valamit, amiről még nem tudok? - trafált bele. Szemeim csillogni kezdtek a benne összegyülemlő könnyek miatt, nem akartam Zayn-t elveszíteni, de a jó cél érdekében bármit megtennék.
- Küldött egy képet Perrie-nek rólam és Zayn-ről. Ezt Perrie félreértette és most Zayn teljesen maga alatt van. Nem akarom őt így látni, és... kicsit szeretnék emiatt eltávolodni tőle, hogy minden rendeződjön közte és a barátnője között. - rántottam meg kicsit a vállamat. Paul értetlen tekintettel figyelt rám, majd annyiban hagyta a dolgot és tekintetét visszavitte az útra. Két órás fárasztó és kényelmet utazás után egy hatalmas ház előtt parkoltunk le, amit a fiúk a közös házuknak neveznek. Egy ideig mos itt fogunk tartózkodni, legalábbis megvallásuk szerint. Zayn amióta megérkeztünk folyamatosan próbált a közelembe férkőzni, de amint megtudakoltam, hogy melyik az én szobám, bezárkóztam. Nem nagyon érdekelt, ha megharagszik emiatt rám, inkább engem hanyagoljon, mint a barátnőjét. A ház - amennyit láttam belőle - gyönyörű, főleg a szobám és a hozzá tartozó gigantikusan nagy fürdőszobám. Tulajdonképpen a lakásunk volt akkora, mint a szobám és a fürdőm együtt. Annyira különös még mindig számomra, hogy egyesek ennyire megengedhetik maguknak a szinte már palotának mondható lakást. Az ablakpárkányra ülve figyeltem a menő és jövő kocsikat, akik sietősen hajtottak át az utcánkon. Szerettem csak úgy simán a távolba meredni és gondolkodni az életen és a kérdéseken, amik a fejemben járkálnak szüntelenül, de ilyenkor valaki mindig sikeresen kizökkent a magam önsanyargatásából, pont, ahogy most is. Az ajtó felé kaptam a fejemet, dörömbölés hallatszott rajta. Gyors tempóban szedtem a lábaimat az ajtóhoz, majd a zár kattanása csendült fel, ami jelezte, hogy szabad utat adtam annak az embernek, aki bejutást szeretet volna kapni ide, hozzám. Liam mosolygós arcával találtam szemben magamat, aki már átöltözve tündökölt előttem. Mindig mosolyt csalt az arcomra a kedves fiú bármilyen érintése, vagy megnyilvánulása, akárcsak Zayn-é.
- Gyere, kész az ebéd. Van egy vendégünk is, akinek szeretnénk bemutatni. - nyújtotta felém a kezét, amit félve bár, de elfogadtam. Tippelni sem tudtam volna, hogy ki lehet a vendég, aki már meg szeretne közelebbről is ismerni, ugyanis csak egy ilyen emberről tudtam, Perrie. A nappaliba érve hallottam meg egy kedvesen csengő hangot, akinek tulajdonosa Louis ölelő karjaiban helyezkedett el. Liam megköszörülte a torkát, mire a szobában lévők mind felénk kapták a tekintetüket. A lány felpattant Louis öléből és felém igyekezett. Kedvesnek tűnt, szimpatikus volt számomra. Testalkata szinte tökéletes volt, ahogy maga a lány is. Mogyoróbarna haja göndören helyezkedett el a mellkasára omolva és a mosolya, amivel felém jött, biztató volt. 
- Szia! Eleanor Calder vagyok, Louis barátnője! - ölelt szorosan magához. Kezemet magam mellett tartottam először, majd kis idő és gondolkodás után viszonoztam kedves gesztusát.
- Ana, Anastasia Hill! - húztam mosolyra a számat, majd az étkező felé indultunk meg. A fiúk már az asztalnál ültek, azonban Zayn-t sehol sem láttam. Eleanor és Liam mellett foglaltam helyet, előttem Niall falatozott szorgosan. Liam a kezemet nyugtatóan végigsimította és egy biztató féle mosolyt küldött felém. Szerettem Liam-ben azt, hogy tudta mire gondolok, pedig nem is ismert annyira, mint Zayn.
- Perrie-hez ment. - suttogta füleimbe, hogy a többiek ne hallják meg a titkosan folytatott beszélgetésünket. - Aggódik miattad. - távolodott el tőlem és tekintetét csak nekem szentelte. Fejemet lehajtva szégyelltem el magamat, hogy pont azt az embert próbálom magamtól eltaszítani, aki kérés nélkül a segítségemre sietett és próbált kizökkenteni ebből a kibírhatatlan állapotból - ami javarészt sikerült is neki -.
- Holnap a próbák után van kedved eljönni velem vásárolni? - fordult felém testével Louis barátnője, akinek kérdése rendesen meglepett két okból is. Holnap elkezdődik életem első munkaideje a bandánál, amit már hatalmas kíváncsisággal várok a másik meg... Eleanor-al vásárlás úgy, hogy még sosem mentem anyámon kívül mással kikapcsolódni. Tényleg ennyire megváltozott volna az életem? Tényleg ennyire megváltoztam volna? És már megint azon kaptam magamat, hogy teljes mértékben elragadtattam magamat a kérdéseimmel, amire ismételten sem kaptam választ, de a holnapi napot már kíváncsian várom.
- Elmehetünk, persze! - válaszoltam gyorsan visszatérve a jelenbe, majd a leveseskanálért nyúlva szedtem a tányéromra a többiek után. Niall valami hihetetlen gyorsasággal falta magába a finomabbnál finomabb ételeket, amiket eddig sohasem volt lehetőségem enni. Miután mindenki befejezte az étkezést a mosogatóba helyezték a tányérjukat, így hálámat kimutatva mosogatni kezdtem. Csak én vagyok itt az a személy, aki úgymond nem kívánatos a lakásban, a legkevesebb, amit tehetek azaz, hogy eltakarítok magunk után. Már majdnem a végénél jártam, amikor kivágódott az ajtó, így tengelyem körül hirtelen megfordulva találtam szemben magamat az ideges, csillogó tekintetű Zayn-el. Gyors tempóban rohant felém, mellkasára vont és erősen szorított magához, mintha félne, hogy elveszít. Mit sem törődve azzal, hogy vizes a kezem viszonoztam az ölelését és most döbbentem rá, hogy ebben a pillanatban nem nekem van rá szükségem, hanem éppen  fordítva, neki van rám szüksége.

NINTH CHAPTER

Perrie...

Zayn Malik

A tegnap este után nyugtató volt mellette aludni. Fogalmam sincs, hogy miért, de megnyugtat a közelsége és egy olyan érzés fog el, ami arra késztet, hogy vele legyek. Nem tudom minek tudható be ez az érzelem, barátság vagy esetleg testvéri szeretet, de erre sajnos tudom a választ. Ez az érzés már jóval több, mint egy egyszerű barátság és félő, ha nem uralkodok magamon és tartom észben azt, hogy Ana amolyan tiltott zóna, akkor minden erőmmel azzal lennék, hogy ténylegesen is magam mellett tudhassam. Azonban ez sosem valósulhat meg, hiszen ott van Perrie, akit tényleg mindenkinél jobban szeretek és Ana-t sem akarnám egy ilyen megfontolatlan cselekedettel elveszíteni. Szóval most nagyjából ott tartok, hogy fogalmam sincs, hogy hol tartok. Nem akarok Ana-tól eltávolodni, hiszen én vagyok az egyetlen a fiúk közül, akiben kérdés nélkül megbízik. Erre éppenséggel az este folyamán jöttem rá, amikor mesélni kezdett a múltjáról. Egész este ezen törtem a fejemet, szinte semmit nem aludtam, hiszen valljuk be, csak a szüleiről van szó. Ép eszű ember erre csak azt mondaná, hogy rendben, vannak rokonai és barátai, akik segítenek neki ezt túlvészelni, de Ana-nál más a helyzet, nagyon más, hiszen megvallása szerint eddigi élete során csak a szülei voltak az egyetlen olyan emberek a környezetében, akik nem nézték ki őt. Fel sem tudom fogni, hogy egy ilyen lányt, hogy lehet utálni vagy esetleg átnézni rajta. Sajnos a mai világban túl sok az olyan ember, aki irigy a másikra csak azért, mert ő okosabb vagy szebb, vagy mind kettő.Annyira belemélyedtem megint ebbe az Ana-s témába, hogy észre sem vettem a zsebemben lapuló telefonom moraját. Gyorsan kihúzva onnan a kis készüléket siettem ki a szobából, hogy nehogy felébresszem a mélyen szuszogó angyalt. Az ajtót óvatosan becsukva magam mögött indultam le a lépcsőn, s közben kezemmel elhúztam az "elfogadás" címmel ellátott kis sávot. A kép, ami már jelezte, hogy ki hív szinte sürgősen villogott előttem.
- Szép jó reggelt szépségem! - ültem le a kanapéra.
- Neked lehet, hogy nagyon is jó, Zayn. - hangja a szokásosnál is dühösebb volt, amit értetlenül fogadtam.

- Mi a baj Perrie?
- Chh... - nevetett fel hangosan, de kacaja nem hangzott őszintének, sokkal inkább erőltetettnek - Láttam, hogy milyen jól el vagytok, Zayn! Vele táncolsz, de az, hogy még vele is alszol nem gondolod, hogy botrányos? Oké, belementem abba, hogy vele legyél, mert elvileg szüksége van rád, mellesleg hozzáteszem, hogy fogalmam sincs, hogy miért pont neked kell rajta segíteni, de nem ellenkeztem, belementem. Bíztam benned, Zayn, erre te meg összefekszel ilyen jött-ment csajokkal! - hadarta el szavait. Abban a pillanatban szinte tátott szájjal meredtem magam elé.
- Na, álljon meg a menet! - álltam fel, majd a cigis dobozt előhúzva a nadrágom hátsó zsebéből indultam ki az erkélyre. - Perrie az, hogy vele aludtam nem azt jelenti, hogy már le is feküdtünk. Egyáltalán honnan tudsz te ezekről? - vettem számba egy szál cigit, majd a tűz alá téve gyújtottam meg. Jólesően szívtam belőle egy nagyot és szinte azonnal éreztem, ahogy a nikotin végigjárja a testemet, így ellazítva azt. Belegondoltam a tegnap estébe, hogy ki szólhatott Perrie-nek és egyből a fejembe villant egy név. - Harry. - szinte suttogtam szavaimat, miközben a cigarettát ismételten a számhoz emeltem. - Perrie... - fújtam ki a tüdőmben felgyülemlett füstöt - Szeretném, ha megismernéd Ana-t. Akkor mindent tisztábban látnál. Tudod nagyon fáj, hogy nem nekem hiszel, hanem inkább valami holmi pletykának, aminek nincs valóság alapja. Szeretlek Perrie és csak azért aludtam vele, mert nem volt más szabad szoba és az, hogy én vagyok vele, én segítem az azért van, mert nekem nyílik meg teljes egészében. 
- Oh, ugyan kérlek Zayn... Azt hiszed, hogy olyan naiv vagyok, hogy elhiggyem azt, hogy egy nővel aludtál, de nem volt semmi? Láttam azt a kicseszett képet, Zayn! Látom Ana arcát és, ahogy egymáshoz bújtok. Harry csak jót akar, tudatni velem, hogy ti...ti mennyire jól el vagytok egymással.
- Tudod mit akar Harry? Rohadtul nem segíteni, hanem szétválasztani! Amióta Ana itt van egy kibaszott jó cselekedete nem volt! - álltam fel idegesen a helyemről, majd dühömben letettem a telefont. A lakásba belépve csapott meg a tegnap esti tömény alkohol szaga, ami még mindig átjárta a lakást. Már lassan delet üt az óra, de még mindig csak egyedül vagyok ébren. Hihetetlen számomra, hogy Harry idáig elment, hogy ennyire aljas csak azért, hogy Ana-nak és nekem bajt okozzon. Nem tudom meddig ücsöröghettem a kanapén, meredtem magam elé a semmibe, de annyira eszméltem fel, hogy a fiúk hevesen ültek le mellém. A konyhában már Anne sürgött-forgott Gemmával és Ana-val együtt. Harry-t megpillantva álltam fel a helyemről, majd határozott léptekkel léptem ki az erkélyre. A földre leülve meredtem a borús tájba, ami most   az esőtől ázott London-t juttatta eszembe. Tudatosult bennem, hogy a mai napon vissza kell térnünk a magunk kis világába, ahol nincs ott Ana.
- Szia! - csendült fel angyali hangja, mintha érezte volna, hogy pont rá gondolok.
- Szia, Ana! - tekintetemmel még mindig a tájat vizslattam és megoldást kerestem, megoldást arra, hogy valamilyen módon magunkkal vigyük Ana-t.
- Gyere, mindenki rád vár. Az ebéd már az asztalon van. - érintette meg vállamat. Kezét megragadva indultunk be együtt az ebédlőbe, ahol már mindenki az asztalnál ült, és várt, hogy elkezdhesse az étkezést. Szótlanul foglaltam helyet Ana mellett, majd miután mindenki kiszedte a magának gondolt ételmennyiséget én következtem. Magamba merülve kavargattam kanalammal a levest, amikor a villanykörte szinte hangot adva magának jelent meg a fejem fölött. Mosolyra húztam a számat, fejemet felemelve tárult elém a kép, ahogyan mindenki hevesen falva az ínycsiklandozó levest.
- Ana dolgozni szeretne. - törtem meg a csendet, mire mindenki kanala hangot adott a dolognak. - Arra gondoltam, hogy dolgozhatna nálunk valamit. A bandában, asszisztens vagy hasonló. - rántottam meg a vállamat, majd kanalamra egy kis levest helyezve emeltem a számhoz.
- Nekem tetszik ez az ötlet. - reagált rá először Liam, majd a többiek is hasonló hozzászólással vitatták meg a feltett ötletemet.
- Erről Ana-t kérdezzétek meg, hiszen neki kell döntenie erről. - szakította meg a fiúk által okozott hangzavart Anne, így mindenki tekintete Ana-ra hangolódott. 
- Nem akarok a terhetekre lenni. Így is annyi mindent köszönhetek nektek... - borult pírba az arca, ami akaratlanul is, de mosolyra késztetett.
- Ez az! Nehogy velünk jöjjön már. Így is két teljes napig kellett kibírnom vele, elég volt ennyi. - hőkölt fel Harry. Itt a csodás pillanat, betelt az a bizonyos pohár.
- Ó, tényleg? Akkor valószínűleg ezért küldtél tegnap Perrie-nek képet, nem? Mert ma reggel eléggé idegesen hívott fel, hogy te voltál olyan kedves felvilágosítani őt, hogy én mit is csinálok Ana-val. Csak tudod mi a baj, Harry? Az, hogy te csak rosszat akarsz és fogalmad sincs semmiről! Én a helyedben vigyáznék magamra és próbálnék egy kicsit magamba nézni.
- Hogy mit csináltál Harry? - dülledtek ki Louis szemei a fiú mellett. Amióta megérkeztünk Harry-hez, és amióta így viselkedik Ana-val szinte mindannyian eltávolodtunk tőle.
- Küldött egy képet Perrie-nek rólam meg Ana-ról. Perri még azt is elárulta, hogy voltál olyan kedves arról tájékoztatni őt, hogy együtt aludtam Ana-val. A-L-U-D-T-A-M! Harry tudod mi ez a fogalom? Arról meg ne is beszéljünk, hogy tegnap, milyen arcátlan módon viselkedtél Ana-val az este folyamán. Ana velünk jön, ebbe törődj bele és ne a düh vezéreljen. Nem érdekel magaddal mit csinálsz, hogy emiatt leiszod magadat, de engem Ana-t és Perrie-t hagyd ki belőle! - az asztaltól felállva ragadtam meg a csendben figyelő lány kezét, majd a szobája felé igyekezve vittem be oda. Jó volt kiadnom magamból az érzéseket és közölni Harry-vel, hogy valójában most milyen érzések járkálnak bennem. Fogalmam sincs, hogy mi lesz velünk Perrie-vel, de remélem, hogy még nincs veszve semmi sem. Minden erőmmel arra fogok törekedni, hogy kibéküljek vele és tisztázzam ezt az állítólagos megcsalást. 
- Összevesztél a barátnőddel, miattam?
- Ana az egész Harry miatt van, nem miattad! Segítek bepakolni neked! - húztam mosolyra a számat. Rossz volt őt így látni, ilyen megtörtnek csak azért, mert Harry olyan, amilyen. Tudtam, hogy Perrie miatt gyötri magát, hogy ez mind az ő hibája, de ez egyáltalán nincs így. Erről Harry tehet, hiszen ő állított olyat, ami egyáltalán nem igaz. Így itt vagyok most én, egy sztár, akinek két dolgot is rendbe kell hozni az életében, illetve tisztáznia. Ana-t rendbe szedni és Perrie-vel tisztázni a dolgokat, amik egyáltalán nem voltak igazak. Miután Ana bőröndjét teljes mértékben csordultig pakoltuk - igaz nem volt sok ruhája, de Gemma szó nélkül adott neki - úgy döntöttem, hogy indulásig szívok még egy agytisztító cigarettát. Semmivel sem törődtem, mindenkin átnéztem ugyanis nem volt kedvem a kíváncsiskodó tekintetekkel számolni. Kilépve az erkélyre tudatosult bennem, hogy bizony ám Angliához híven hideg van. Egy száll pólóban nem túl okos ötlet kint állni a fagyban csakis azért, hogy a tüdőmet károsítsam.
- Kijöhetek? - csendült fel az ajtóból Louis hangja. Egyet szívva a cigarettából bólintottam egyet, mire maga mögött becsukva az ajtót lépett közelebb hozzám. - Lassan indulunk.
- Térj a lényegre Louis. - testemmel felé fordultam, a cigarettát elnyomtam.
- Mi történt Zayn? És mielőtt azt mondod, hogy kérdezzem Harry-t, megtettem, de senkinek sem mondott semmit, mindössze annyit, hogy "Csak rávilágítottam a dolgokra" - formált macskakörmöt ujjaival. 
- Reggel felhívott Perrie... - sóhajtottam, fejemmel a cipőmet kezdtem el nézni, valahogy most olyan érdekesnek bizonyult. - elvileg Harry küldött neki egy képet rólam és Ana-ról, és, ha ez nem lenne elég még azt is közölte vele, hogy együtt töltöttük az éjszakát. Perrie neki hisz, Harry terve sikerrel járt és most... - sóhajtottam egy nagyot. - fogalmam sincs, hogy mi is van. - tártam szét a karjaimat, kezem idegesen túrt bele a hajamba.
- Meg fog bocsátani, Zayn! Emiatt ne aggódj. Harry-vel viszont fogalmam sincs, hogy mi van.Nem ismerek rá, ahogy a többiek sem. Tegnap beszélgettem Gemma-val, de ők is tanácstalanok Anne-el egyetemben. Az idő, majd mindent rendbe hoz haver! - ütögette meg a hátamat, majd együtt felállva indultunk be a nappaliba, ahol már az indulásra kész csapat várt minket. Ana-t szorosan magamhoz öleltem és azt kívántam, hogy bárcsak minden a régi kerékvágásba menne.

EIGHTH CHAPTER

Smoke, Alcohol and a Hard night... 

Anastasia Hill
Szóval... itt állok én a tizenkilenc éves csőd a tükör előtt, egy meseszép koktélruhába, amit Gemma erőszakolt rám. Szó sincs arról, hogy emiatt most haragudnék Harry nővérére, csak... most hirtelenjében annyira furcsa minden számomra, a sok szeretet, a törődés és ez a rengeteg minden amit tesznek értem. Természetesen Zayn-nek a lelkére kötöttem, hogy amíg nem találok olyan állást, amit könnyen tudok végezni és nem kell hozzá semmilyen féle diploma, addig tartsa erről a dologról a száját, hiszen sejtem Anne reakcióját a 'dolgozni akarok, hogy megháláljam azt a sok mindent, amit tettetek értem' dologra. Visszatérve a bulira csak annyit említenék meg, hogy mire hazaértünk a ház már teljes felkészültségben állt, hála a többi fiúnak és Gemmának, akik jobbnak tartották, hogy ránk bízzák a vásárlást. Természetesen sejtettem, hogy a dologban azért az is benne van, hogy próbálják Harry-t arra rávilágítani, hogy talán annyira nem is vagyok rossz, mint, ahogy ő gondolja, de ez a próbálkozás szerintem már rég kudarcba fulladt. Harry fejébe vette, hogy én vagyok a rossz és a gonosz, amiért a családjába befurakodva túrtam őt ki, de ez koránt sincs így. Szeretném majd egyszer elmagyarázni neki a dolgokat, hogy valójában mi is történt velem és egyáltalán nem az volt a célom, hogy őt kitúrjam, de ez a beszélgetés még jócskán várat magára. Annyira mélyen el tudok az ilyen dolgokon gondolkodni, hogy egyszerűen észre sem veszem, közben mennyire is telik ilyenkor az idő. A zene már lent jócskán hangot ad magának és a fiatalok hangja is feláramlik a lépcsőtől nem messze lévő kis szobába. A legaggasztóbb a dologban az, hogy az este folyamán Harry régi barátaival kell találkoznom és valószínűleg innom. Eddigi életemben még egyszer sem vettem rész ilyen összejövetelen vagy nevezhetjük ezt eseménynek, sőt, ha belegondolok abba, hogy szinte az este folyamán csak az alkoholt tudhatom magamnak, mint ital, beleborzongok. Mély levegőt véve indultam meg az ajtó felé, majd kezeimet óvatosan helyeztem el a kilincsen. Most légy erős Ana! - suttogtam, nehogy valaki meghallja, hogy igenis rettegek a mai éjszakától. Ruhámon még utoljára igazítva indultam le a lépcsőn, ahonnan már a részeg fiatalok hangja hallatszódott.
- Ana! - kiáltott fel Louis, akinek már az egyenesen menés gondot okozott. A zene hirtelen elhalkult, a szobában lévő összes szem rám szegeződött, ami arra késztetett, hogy rögtön pírba boruljak. Louis elém érve egy pohár alkoholos italt nyomott a kezembe, amibe óvatosan kóstoltam bele. Kóla és valami számomra idegen íz. - Whisky és kóla! - nevetett fel, mintha valami világrengető viccet mesélt volna. - Gyenge! Gyere táncoljunk! - húzott maga után, mire egy kis ital lötykölődött ki a poharamból. A szoba közepére állva húzott fel az asztalra, ahol arra biztatott, hogy a poharam tartalmát igyam ki.  Az üres poharat átnyújtottam neki, majd kezét a derekamra helyezve kezdte el azt a zene ritmusára ringatni. - Csak megmutatom! - mosolyodott el, kezét kezdte egyre lazábban tartani. Egy idő után már én is tudtam a ritmussal együtt mozogni, és éreztem, hogy ez a Whisky-s kólának köszönhető, amit Louis hozott nekem. - Gyere! Zayn már keres, hozok neked még egy italt! - emelt le az asztalról, majd a tömegben eltűnt. Jó kislány módjára álltam az asztal mellett, amikor Zayn mogyoróbarna szemei jelentek meg előttem, amik a kelleténél jóval erősebben csillogtak. Egy poharat tartott a kezében, amit egy mosollyal az arcán nyújtott át nekem. Kezeit vállamra téve húzott arrébb, ahol kevesebben voltak, így könnyítve a dolgunkat.
- Mizu, Ana? - ölelt szorosan magához. - Jól nézel ki! Gemma jó munkát végzett! - tolt el magától, kacsintott egyet, majd italából nagyot kortyolt. Poharamra szegezve a tekintetemet tudatosult bennem, hogy bizony ez egy újabb adag Louis lötty, így számhoz emelve húztam le ismét. Talán eltűnt az a lány, akit megismertek? Vétek-e vajon, amit most csinálok? És igen...megint itt tartunk ezeknél a bugyuta kérdéseknél, amikkel nap mint nap foglalkozok. De mégis mi értelme ennek? Miért töröm magamat a kérdéseken? Talán azért, hogy választ kapjak a számtalan dologra, amik értetlenül állnak a kis fiókomban, hogy választ kapjak rájuk. Tippelni se mernék, hogy mennyi idő esett ki, mert jócskán becsiccsentettem az már  biztos, de ami nyugtat, hogy Zayn-nel táncolok, kitudja mennyi ideje. Keze óvóan öleli a derekamat, fejét a vállamon pihenteti és így dülöngélünk jobbra balra. Viszont, ami igencsak zavaró, hogy iszonyatosan meleg van idebent.
- Zayn! - ráztam meg egy kicsit, mire ijedten pattant fel vállamról. - Nagyon melegem van, egy kicsit kimegyek, rendben? - simítottam végig arcán, tekintete már tisztább volt, mint a legelején. Kezdett ő is józanodni, ami kissé könnyítette a dolgomat. Egy bólintással reagált, majd hátat fordítva nekem ült le a kanapéra Liam mellé. Kabát, kardigán minden nélkül léptem ki a kertbe nyíló ajtón és hirtelen megcsapott a hideg, szúrós levegő kellemes érzést nyújtó szele. A forróság után, ami bent uralkodik jóleső ez az idő. Folyamatosan próbáltam nagyokat szippantani, hogy kitisztítsam a fejemet, hogy gondolkodjak a ma esti történéseken, de nem ugrott be még egy árva kép sem arról, hogy mi történt a kiesett időben. A falnak kényelmesen nekidőlve meredtem a messzi távolba, ami most feketén jelent meg szemem előtt, semmit sem mutatva magából. Az ajtó mellettem kinyílt, a meleg ködként áramlott ki rajta, viszont a látvány, ami fogadott meglepő volt. Harry lépett ki az ajtón egy ravasznak mondható mosollyal az arcán, majd maga mögött gondosan becsukva azt, lépett elém. Egyik kezével a falat támasztotta, míg a másikat maga mellett tartotta. Mélyen a szemembe nézett, mintha keresett volna ott valamit és az a mosoly... istenem szinte olvadni lehet tőle.
- Ez csak smink. - nevetett fel hangosan, szabad kezével az arcomhoz nyúlt. - Te korcs! - komolyodott el az arca. Szinte láttam, hogy minden eddigi rossz érzelme, amit én váltottam ki belőle végig fut egész testén. Féltem-e? Az nem kifejezés, rettegtem, hiszen ilyen állapotban kitudja, hogy mire képes. - Élvezed? - nevetett fel ismét, nem értettem mire céloz.
- Harry... - csendült fel hangom, szinte alig hallhatóan. - Menjünk be, ez a te estéd! - villantottam felé egy bátorító mosolyt, hátha megenyhül a szíve és eltávolodik tőlem.
- Igen! Ahogy mondod, az én estém volna, ha te nem utáltattál volna meg mindenkivel! Még a régi barátaim is csorgatják rád a nyálukat. Mindenki utál, érted? Miért beszélsz? Hm? Élvezed mi? - hárította rám a kérdéseit. Úgy érzi, hogy utálják őt? Most komolyan ennyire fafejű ez a gyerek? Ha csak fele annyira utálnák őt, mint engem, akkor joggal mondhatná, komolyan! De így, szinte semmi joga nincs. Egyáltalán nem tudja, hogy mi az, ha utálnak és kinéznek! - Élvezed, amikor ezt csinálja? - érintette meg kezeivel a derekamat, majd egyre lejjebbre helyezte a hangsúlyt - Érintett már meg így a híres Zayn Malik? - markolt bele a fenekembe, mire akaratlanul is, de hangosan sikítani kezdtem. A zene a lakásban gyors tempóban halkult el, majd az ajtó kicsapódott. Zayn alakja jelent meg előttünk, szeme szikrákat szórt, dühös volt. Liam kezével fogva Zayn-t akadályozta meg, hogy esetlegesen rosszat tegyen a zöldszemű szörnyeteggel.
- Takarodj be, és engedd el! - indult meg felénk Zayn, Liam-el a nyomában. Harry még egy utolsó gúnyos mosolyt villantott felém, majd eltolva magát a faltól ment vissza Liam társaságában a részegekkel teli helyre. Arcomon gyöngyökben folytak le a könnyek, még mindig nem fogtam fel, hogy mi is történt.
- Héé... - sietett oda hozzám, kezei óvóan szorítottak magához. - Bántott? - suttogta bele a fülembe, kezeivel a hátamat simogatta, szüntelenül.
- Nem. - szipogtam bele mellkasába. Teljesen eltolt magától, majd a zsebéből elővéve a cigarettás dobozát gyújtott rá. Késztetést éreztem, hogy kivegyem a szájából és elszívjam. - Adsz egy szálat? - töröltem meg a szememet, tekintete döbbent volt, nem erre számított.
- Nem tudom, Ana. Nem akarom, hogy rászokj vagy valami ilyesmi. - kínosan vezette hátra kezét egészen a tarkójáig, ahol időzött egy darabig.
- Kérlek, Zayn!
- A pokolba fogok kerülni. - sóhajtott egy nagyot, majd a dobozt előttem kinyitva nyújtotta oda. Egy szálat kiemeltem a dobozból, majd számba véve tettem a tűz alá, amit Zayn már odaadóan meggyújtott nekem. Egyet szippantottam a káros hatású cigarettából, majd fullasztó köhögés tört rám. Zayn szemei zavarosak voltak, de rögtön segítségemre sietett. - Látod Ana... - rázta meg a fejét, nem helyeselte, amit csinálok. - Harry miatt csinálod? - ültetett le a fotelba, ami a fal mellett helyezkedett el. Rutinosan emelte a cigarettáját a szájához, szívott belőle egyet, de tekintetét nem szakította el az enyémtől.
- Nem. - ráztam meg a fejemet, majd újra próbálkoztam a cigizéssel. Most már sokkal biztosabban szívtam bele, így nem tört rám az a fullasztó köhögés. - Azt mondta, hogy mindenki utálja miattam. - sóhajtottam, úgy éreztem, hogy az alkohol okozta érzés miatt szám jobban bírja a beszédet - Bárcsak tudná, hogy milyen az, amikor tényleg utálnak és kinéznek. Azt hiszi tudja,de én örültem volna, ha fele ennyire utáltak volna, mint őt. Sosem volt barátom. - nevettem fel kínomban. Ha belegondolok, hogy egy tizenkilenc éves lány most éli meg  első buliját, most iszik és dohányzik először..., de épp ezért voltam én más. Kitűntem, de ezt éreztem jónak. - Egyedül anyuéknak beszélhettem mindenről. Ők voltak egyben a családom és a barátaim. Az iskolában átnéztek rajtam, én voltam a csóró lány. Dolgoztam minden nap iskola után, hogy a szüleimet segítsem. Minden napom ugyan olyan rossz volt, de mégis örültem, hogy szeretetben vagyok, amit anyáméktól kaptam meg. Minden nap felkeltem, iskolába mentem, dolgoztam, majd hazamentem. Nem volt semmi más aznap sem, kivéve, hogy... - hangom elhalkult, fejemet lehajtottam és kezeimet tördelni kezdtem. - munka után siettem haza, mivel ilyenkor mindig átbeszéltük anyuékkal a dolgokat, de a ház elé érve elfogott egy rossz érzés. Az ajtó nyitva volt, de az egész ház sötétségben úszott... Amilyen gyorsan csak tudtam berohantam, de csak anyámék holtestét találtam meg, azóta vagyok egyedül. - a cigarettát a neki kiállított kis tálkába nyomtam, így kioltva a tüzét. Tulajdonképpen csak most jöttem rá, hogy én egy cigaretta vagyok, akit akkor oltottak el, amikor mindenét elvették. A családját, a házát és...az életét.
- És mi történt utána? - szinte csak suttogott. Zayn hangja lágyabb volt, sajnálattal teli, de fáradt voltam. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy a többit megosszam vele.
- Szeretnék lefeküdni, Zayn. - sóhajtottam egy nagyot és lábaim szinte azonnal elindultak az ajtó felé. Egy kéz ragadta meg a combomat és szinte pillanatokon belül Zayn öléből élvezhettem a kilátást. Mellkasára helyeztem el a fejemet, miközben kezemmel a nyakában kapaszkodtam és így indult meg velem egészen az emeletig. Senki se figyelt ránk különösebb képen, hiszen mindenki el volt foglalva azzal, hogy jól érezze magát. A 'Harry' névvel ellátott ajtót kinyitva lépett be oda, majd lábával becsapva azt vitt egészen az ágyig. Felhajtotta a takarót, majd óvatosan, mintha törnék helyezett el ott. Az ágy szabad részéhez sétált át, majd egy gyors mozdulattal szinte azonnal mellettem termet. Tudtam, hogy ezzel talán félreérthető helyzetbe sodorja magát, de most az egyszer mondhatom el teljes szívemből, hogy nem érdekel.

SEVENTH CHAPTER

Doctor & Shopiing

Anastasia Hill

 Harry zsörtölődése és letolása után meg sem mertem mukkanni, mivel a közelségében egyfajta veszélyérzet és félelem fogott el. Nem voltam teljesen biztos abban, hogy ebben az állapotában nem lenne-e képes megütni, hiszen nem egyszer küldött felém már gyilkos pillantásokat. A kocsiban bekövetkezett az a bizonyos kínos csönd, ami az ittlétem alatt nem is volt furcsa egészen addig, amíg rá nem találtam a hangomra. Zayn-től igazán kedves gesztus volt, hogy engem védve szó szerint szembefordult a barátjával, de egyre jobban láttam azt, hogy nem csak ő van így a dolgokkal. Sajnálatos módon ők még nem értik meg azt, hogy nekem ez a viselkedés, amit Harry intéz felém természetesnek számít. Az évek során hozzászoktam a mindennapos piszkálódásokhoz, beszólásokhoz és a lenéző tekintetekhez. Emiatt egyáltalán nem kéne egyikőjüknek sem szánalmat éreznie irántam, hiszen nekem már ez a szeretet is bőven sok, amit kapok tőlük. Talán Harry azért olyan amilyen, mert az édesanyja engem fogott úgymond a szárnyai alá, és többet van velem jelen pillanatban, mint vele. Viszont egyben nem értek vele egyet, mégpedig abban, hogy Anne-t választásra kényszerítette. Egy olyan helyzetbe hozta őt, amire lehetetlen ésszerű választ adni, hiszen az egyik félt mindenféleképpen meg kell bántania a választásával.
- Ti menjetek vegyetek kaját, én elintézem a piákat. - köpte oda a szavait, diadalittas mosollyal az arcán nézett végig rajtam. Büszke volt arra, hogy a kocsiban nyerni hagytam, de, ha tudná, hogy nem is nyert, hogy csak csupán már megszoktam, vajon akkor is ilyen mosoly ékeskedne az arcán? Sajnos még nem ismerem őt - ahogy a többieket sem - annyira, hogy kiigazodjak rajta és tudjam, hogy ezt a mosolyt, és viselkedést most mégis mire véljem. Idővel talán sikerülni fog valamilyen szinten normális beszélgetőpartnerekké csiszolni a kapcsolatunkat, de addig jó pár sötét alkalom vár még ránk, ami nekem lesz rossz, nem neki. - Húsz perc múlva a kasszánál. Aztán Zayn óvatosan az udvarlással. Nem hiszem, hogy Perrie örülne, ha látná, hogy-hogy viszonyulsz Ana-hoz. - egy bevásárlókocsi kíséretében távolodott el tőlünk. Értetlenül álltam ott, lábam a talajba gyökerezett. Zayn-nek barátnője van? Természetesen gondolhattam volna, hogy nem egyedülálló. Kérlek... Csak rá kell nézni és lerí róla, hogy a szíve már talán hónapok esetleg évek óta foglalt. Hál' istennek ez engem nem zavar, hiszen Zayn nem olyan fiú, aki az én ízlésemet elragadtatja. Most nem arra célzok, hogy Zayn rosszképű lenne, mert nem így van, csupán Zayn-t sosem tudnám magam mellett elképzelni, mint esetleges barát, akivel egész nap bujkálnom kéne a média miatt.
- Ana én... - tarkójához nyúlva kereste a szavakat. Láttam rajta, hogy zavarban van és ez a pillanat eléggé kínosnak minősül számára. Nem tudom miért kellett így éreznie, hiszen egyetlen olyan momentum nem volt az ittlétem alatt, amivel engem esetleg más érzésekre késztetett volna. Kifejezetten baráti típusú volt a közeledése felém, ami melegséggel töltött el, hiszen amióta itt vannak végre érzem, hogy nem vagyok egy senki a nagyvilágban.
- Zayn emiatt nem kell kellemetlenül érezned magadat. Ha esetleg azt hinnéd, hogy te... bármikor is más jeleket küldtél volna felém, ami miatt máshogy kellett volna éreznem, akkor erről szó sincs. Az eddigi tetteidet kifejezetten baráti alapon könyveltem el. Túl korai lenne, hogy máshogy érezzek irántad és ne haragudj, de nem hinném, hogy bármikor is kapcsolattá alakulna a dolog közöttünk. - kínosnak éreztem az utolsó mondatomat, mert nem hiszem, hogy helyes egy férfinak ilyet mondani, mert kitudja, hogy ő, hogy érez? De biztos voltam abban, hogy Zayn is kifejezetten csak baráti alapon viszonyul hozzám. Egy megkönnyebbült sóhaj volt az, ami a monológom után távozott a száján, így mi is Harry példáját követve indultunk be a tömegbe egy bevásárlókocsi kíséretében. Amíg Zayn-t a rajongók lefoglalták én előszeretettel jártam az ételekkel teli sorokat, mígnem az újságos részlegre nem tévedtem. Számtalan újság sorakozott, de engem csak egy érdekelt, az állást nyújtó újság. Egyet a kocsiba dobva siettem vissza az édességes részlegre, ahol a lapra felírt dolgokat dobáltam bele. Gumicukor, chips, csoki számtalan mennyiségben helyezkedtek el a kocsiban, szinte már tornyosulva. Úgy éreztem, hogy mindennel kész vagyok, már csak bolyongtam a boltban, így visszamentem a bejárathoz, ahol Zayn még mindig autógramokat osztogatott. Távolról figyeltem őt, ahogy minden rajongót kedvesen, mosollyal az arcán fogadott és még képet is csinált velük. Hihetetlen, hogy valaki ennyire jószívű és kedves legyen az emberekkel, mint ő és a többiek. A sort egy kislány zárta le, aki félve ment oda Zayn-hez az anyukájával. A távolból hallottam pici, törékeny és halk hangját, ahogy egy papírt nyújt oda Zayn-nek, aki előszeretettel írta oda a nevét.
- Ne haragudj! - lépett hirtelen elém.
- Semmi baj! - mosolyodtam el. Fura volt még számára is, hogy beszélek, ahogy nekem is. Fogalmam sincs, hogy mi váltotta ki belőlem azt, hogy nem beszéltem, hogy elveszett a hangom, de talán Zayn-nek köszönhetem azt, hogy ismét élek és beszélek. Viszont visszagondolva arra a napra, amikor a kórházból szöktem el jutott el a fejembe a gondolat, hogy hét vége van, a kötést le kéne szedni a sállal eltakart sebemről. A kasszához igyekezve jutottam el odáig, hogy amíg a fiúk hazaviszik a megvásárolt, rengeteg ételt és italt, addig nekem lehetőségem lesz visszasurranni a dokimhoz. Harry már a kasszán túljutva várt minket türelmetlenül, majd a kocsikat magunk előtt tolva jutottunk el az autóhoz, ami idehozott bennünket. A fiúk a szatyrokat bepakolták a csomagtartóba, a bevásárlókocsikat visszatolták, majd visszaérve a kocsihoz szedtem össze a bátorságomat, hogy közöljem, hogy most nem tartok velük.
- Zayn! - szólaltam meg, amikor mind a ketten visszaértek - Lenne egy kis elintézni valóm a városban. Majd utánatok megyek.
- Jövök veled! - vágta rá egyből. Istenem! Valahogy le kell beszélnem róla, nem akarom, hogy tudja, hogy mi történt velem.
- Nem! Arra semmi szükség! - ráztam meg egyszerre a kezemet és a fejemet.
- Mégis mikor jönnél vissza, és hogyan? - kezeit mellkasa előtt összefonva meredt rám kíváncsi tekintettel. Annyira jól esett, hogy így féltett és érdeklődött irántam, míg Harry csak gunyoros mosollyal az arcán reménykedett abban, hogy talán haza sem megyek.
- Hazabuszozok. - rántottam meg a vállamat, jobb ötletem nem volt. Taxival költséges lenne hazamenni és... valljuk be semmi pénzem nincs.
- Itt a telefonom! Hívd fel bármelyikünket, kivéve Harry-t, ha végeztél és érted jövök! - adta oda az iPhone-ját. Zsebembe téve a feketén pompázó telefont húztam mosolyra a számat. Megvártam még mind a ketten beszállnak a kocsiba és elhajtanak és csak utána indultam el a kórház irányába. Mindössze tíz percbe tellett míg újra a kórház kapujába ácsorogtam. Egy mély levegőt véve léptem be és meg sem álltam a recepcióig.
- Jó napot! - könyököltem a pultra, hogy rálátást nyerjek a mögötte ülő hölgyre. - Anastasia Hill vagyok. Nemrég műtöttek és... - halkult el a hangom, amikor a nő végre felnézett rám.
- Anastasia! - pattant fel a helyéről, majd felém igyekezve ragadta meg a kezemet. Sietős léptekkel haladt a folyosón, majd egy ajtó előtt megállva mit sem törődve a válasszal benyitott. Szembe találtam magamat az orvossal, aki annyi törődéssel és aggodalommal foglalkozott velem, hogy meggyógyítson.
- Ana! - hangja dühös és meglepett volt egyszerre. - Ms. Scott, köszönöm! - biccentett fejével a nő felé, aki kezemet elengedve sietve távozott. - Kérem foglaljon helyett, Ana! - szót fogadtam neki, leültem. Hangja semmi jót nem sejtetett. - Elmondaná, hogy mégis mit képzelt, amikor elment? A barátja minden áldott nap bejött amióta elment és érdeklődött maga után!
- Tudja... szabadságra volt szükségem. Amiken keresztül mentem sok volt, azt hiszem, hogy meg akartam akkor halni. - hajtottam le a fejemet, kezemet tördelni kezdtem. Abban a pillanatban tényleg meg akartam halni. Minden könnyebb lett volna akkor, hiszen az idő is ellenem fordult. Ha Anne nem állt volna meg, talán sikerült volna a tervem. - Viszont azóta minden más... azt hiszem. Visszajöttem, hogy a kötést levegye.
- Jaj, Ana..Ana.. Megnehezítette az életemet, amióta elment. Már-már kezdtem feladni, hiszen a barátja azt mondta, hogy nincs hova mennie. És lássuk be, friss sebbel az utcán, esőben... nem láttam esélyt arra, hogy túléli, de örülök, hogy itt van! - állt fel a helyéről, majd az ágyra mutatott, amire jó fogadó pácienshez méltóan felültem. Keze a sálamra tévedt, amit gyors hirtelen mozdulattal eltávolított a nyakamról. A sebemet védő ragasztóra tévedt a keze, majd óvatos mozdulattal leszedte azt. A szúró apró csíkokat szinte azonnal eltávolította, fájdalommentesen a sebről, ami a varratott helyettesítette. - Szépen begyógyult a sebe, Ana! Jobban is néz ki, viszont jövőhéten is be kéne jönnie. Csak a biztonság kedvéért.
- Rendben, természetesen! Akkor most.. - halkult el a hangom. Bizonytalan voltam, hogy most vajon mehetek-e vagy sem, akar-e még mondani valamit vagy sem.
- Mehet Ana! Vigyázzon magára kérem! - simogatta meg a vállamat, majd a sálat felém nyújtva engedett utamra. Az ajtón kilépve őszintén mondhatom, hogy megkönnyebbültem. A telefont rögtön kivéve a zsebemből kerestem meg Louis számát, aki szinte egyből fel is vette. Közölve, hogy hol találkozzunk indultam vissza a bevásárlóközpont elé. A telefont közben a kezemben fogva mentem bele a képek mappába, ahol Zayn mosolygós arca fogadott egy lila hajú lánnyal egyetemben. Végignézve azokat jöttem rá, hogy Zayn szárnyal a boldogságtól és kijelenthetem, hogy egy gyönyörű lányt tudhat maga mellett. Még arra is rájöttem, hogy talán én tehetek arról, hogy ezt a jól összeszokott bandát most szétrobbantottam, hiszen Harry - a képek alapján - Louis közelségét keresi a legjobban, aminek most szinte nyoma sincs. Louis a viselkedése miatt haragudott meg rá a többiekkel egyetemben, szinte a semmi miatt. Meg kell velük értetnem azt, hogy tényleg nem haragszom a fiúra a viselkedése miatt, hozzászoktam ebbe bele kell törődniük.
- Hova-hova? - hallottam meg egy ismerős hangot, fejemet felkapva tudatosult bennem, hogy már meg is érkeztem a megbeszélt helyszínre.
- Szia! - igyekeztem a kocsi felé, majd az anyósülésre bepattanva kötöttem be magamat a biztonsági övvel. Zayn gyújtást adott, majd a gázra lépett. Egy ideig csönd uralkodott a kocsiban, csak néztem, ahogyan a vezetésre koncentrál. - Tessék! - tettem a műszerfalra a telefont, amit pár órája odaadott nekem.
- Minek vettél álláshirdetésekkel teli újságot?
- Szeretnék dolgozni, hogy Anne-nek megháláljam a cselekedetét.
- Tudod, hogy erre semmi szükség, Ana! Anne nem várja el ezt tőled. - korholta, miközben tekintetét egy pillanatra sem szakította el az úttól.
- Tudom, hogy semmi szükség rá Zayn, de én szeretném. Dolgoznom kell, ez már belém van programozva. A szüleimnek is segítettem és valamiből meg kell élnem. Nem maradhatok örökre itt. - tártam szét a kezeimet. Próbáltam vele megértetni azt, hogy én nem olyan világban élek, amibe ő belecsöppent. Sosem tudtam csak úgy bemenni egy boltba és vásárolni, hogy nem kellett azon aggódnom, hogy lesz-e elég pénzem  az éppen adott ruhára. Nekem dolgoznom kell, hogy megnyugodjak és tisztább legyen a lelkiismeretem mint most.