FORTY - SEVENTH CHAPTER

Sziasztook!(: Köszönöm szépen az előző részhez írt kommenteket!:$ Most végre minden kiderül, vagy nem?;) Hamarosan elérkezik a nap, hogy egy kérdéssel foglak titeket választásra "kötelezni" ugyanis lehetségesen felmerült bennem egy ötlet, amivel létrejöhet a blog II. évada. (: De erről, majd később. ÉÉS elértük, a blog 100 feliratkozóval rendelkezik!:$ Remélem tetszeni fog a 47. rész(: Kellemes hétvégét nektek!(: :* 

Have a nice day,

Susan :*

Wedding. 

"Tudtam, hogy örökre szeretni fogjuk egymást, csak éppen mind a ketten más oldalán." - Harry Styles

Anastasia Hill

Idegesen ültem a szobámban a székben egyenesen a tükör előtt, és figyeltem, ahogy Eleanor próbálja rakoncátlan tincseimet olyan alakba rendezni, ahogy Ő eltervezte. Fehér ruhám a szekrényre felakasztva várakozott, hogy végre testemet boríthassa, amit most csupán fehér neműm és egy vékonyka selyem kötény fed. Ábrázatom nem hasonlított egy boldog menyasszonyéhoz, aki türelmetlenül várja már azt a percet, hogy kimondhassa a talán életét meghatározó igen szócskát. Talán hibát követtem el. Talán rosszul cselekedtem, hogy elfogadtam Zayn ajánlatát, ugyanis mást szeretek. Másé már a szívem régóta, aki egy olyan lányt fog maga mellett tudni, akit igaz nem szeret, csupán egy gyermek miatt kell vele lennie. De vajon mit szólna, ha tudná, hogy az én szívem alatt is az ő gyermeke vár és növekszik? Vajon megfontolná-e, hogy ki mellett állapodik meg, vagy ugyanúgy változatlanul Bridgit mellett maradna? Kérdések és kérdések, amik még a mai napig sem hagynak nyugodni, még az esküvőm napján sem. Minden összedőlni készül körülöttem és ezt csak tetőzte a tegnap esti veszekedésem a szüleimmel, akik megtalálták a legjobb alkalmat arra, hogy érdeklődjenek Harry gyermeke iránt. Tudtam, hogy egyszer túl kell esnem azon, hogy Zayn-el tudatom, hogy nem tőle fog megszületni az első gyermekem, de valami oknál fogva nem bírtam elé állni és közölni vele azt a bizonyos hírt. Számtalanszor megfogalmaztam már magamban és felvetettem megfelelőnek hitt pillanatokat is, de egyszerűen nem voltam rá képes. Persze ezzel nem csak őt verem át, hanem mindenki mást is, de amolyan kegyes hazugság nem hazugság alapon fogtam fel a dolgokat, egészen mostanáig. A tegnapi beszélgetés szinte beleégett az elmémbe, amit Roberttel folytattam és rávilágított arra, hogy a házas életemet így egy hazugsággal fogom kezdeni, ami tulajdonképpen a gyermekem. Gyáva voltam-e? Igen, nagyon is, ugyanis féltem, hogy ezzel a füllentésemmel elveszítem Zaynt, aki minden erejével azon van, hogy segítsen nekem. Noha tudja, hogy sosem fogom őt valószínűleg úgy szeretni, mint barátját, nem adja fel és ezt... becsülöm benne. 

- Ana. - Eleanor puha, kicsiny ujjai szántották végig a szemem alatti részt. Könnyeimet törölte le, ami időközben ki-kiszökött szemem rabságából. - Tudod, hogy ma mindent megtehetsz, mert te és Zayn vagytok a középpontban, de ne itasd az egereket, Ana! Tönkreteszed a sminkedet. - apró mosoly játszott ajkán, egy zsebkendő segítségével törölte szárazra arcomat, majd az alapozóért nyúlva javította ki az okozott kárt.

- Rossz ember vagyok. - suttogtam miközben szüntelenül figyeltem a tükörképemet. Egy undorító alakot láttam, aki képes hazudni mind magának és mind a barátainak. Szemeimet becsukva emlékeztem vissza a ma reggeli napra, amikor is megláttam Őket, együtt. Harry komoly arccal mutatta be a mellette álló lányt, akinek hasa már-már gömbölyödni készült, de ezt szépen kontrollálta kissé elálló felsőjével. Arcán mosoly árnyéka futott át, de sejtettem, hogy tudja mibe csöppent bele. Illedelmes módon mutatkoztam be utódomnak, aki kedvesen fogadta a közeledésemet. Szimpatikus volt, annak ellenére, hogy úgymond miatta váltak el útjaink Harry-vel. 

- Nem, nem vagy rossz ember, csupán egy olyan lány, aki még nem tudja tisztán eldönteni, hogy ki iránt mit érez. Ana szereted Zayn-t! Látom rajtad és Ő tisztában van azzal, hogy vigyáznia kell rád. Pont ezért vesz ma el, hogy maga mellett tudjon. Figyelj... Tudom, hogy nem úgy alakult az életed, ahogy tervezted. Tudom, hogy Harry-nek kéne ma Zayn helyett izgulnia és félnie, hogy az utolsó pillanatban visszamondod az egészet, de Harry döntött úgy, hogy elszalaszt téged. Boldog lehetsz egy olyan fiú oldalán, aki mindent megtenne érted és te ezt el is fogadtad. A többiekkel ne törődj, Harry is lassan megesküszik, így már mind a ketten kötöttek lesztek. - lassan állt fel guggoló helyzetéből, a ruhám felé igyekezett, amit leakasztott a helyéről és felém nyújtotta. - Gyere, vegyük fel ezt a csodálatos ruhát. - apró mosoly játszott ajkán, majd a kezeimet felemelve tettem eleget a kérésének.
Királynőnek éreztem magamat, aki egy korántsem tökéletes történetből csöppent bele a való életbe. Fehér ruhám és a hajamba tűzött fátylam miatt csodálkozva figyeltem minden mozdulatomat, amit ruhám követett és ebben mindvégig támogattak a mellettem álló személyek is. Eleanor remek munkát végzett velem, mindvégig mellettem volt annak ellenére is, hogy egy ideig mindent eltitkoltam előle, ahogy a többiek elől is. Hasam, akaratom ellenére is görcsbe rándult és csak remélni tudtam, hogy majd a vacsoránál nem fognak gyanút amiatt, hogy nem fogok pezsgőt vagy esetlegesen bort fogyasztani. Indio és Robert már türelmetlenül álltak mellettem, hogy mind a ketten mellettem sétálva adjanak át Zaynnek. Mivel Robert szinte már-már az apa címet nyerte el, így kötelességének tartotta, hogy ezt a szerepet be is töltse, még az oltárnál is. De ezzel egyetemben szerettem volna, hogy az egyetlen élő rokonom is mellettem legyen a nagy pillanatban. Így történt meg az, hogy most két férfi biztonságos kíséretében élvezhetem azt a pár perces, avagy másodperces utat az oltárig.
- Ana... - Indio elegáns ruhájában lépett mellém, vállamon simított végig és arcát egy különleges mosoly szántotta végig. - Indulnunk kell, húgi. - egy csókot nyomott az arcomra, amitől akaratlanul is, de mosolyognom kellett. Mielőtt még minden elsötétült volna magunkra néztem és csodáltam a látképet a tükörből.

Egy ágyban feküdtem, de semmi sem volt ismerős körülöttem, csupán az illatok voltak azok, amik a szüleimre emlékeztettek volna. Lassan keltem fel a helyemről az álomszép ruhámmal egyetemben, amit még mindig magamon viseltem. Egy picit megemelve indultam útnak, hogy felderítsem a terepet, de az ajtót kinyitva egyből a napsütéses tengerpartra nyerhettem rálátást. Teljesen más volt, mint a manhattani házunkból a kilátás, egy más világ két emberrel egyetemben, akik végig háttal álltak nekem, ölelkezve. Éreztem, amint kiléptem az ajtón, hogy a homok nedvesen érintkezik a lábammal, ruhámat még jobban emeltem, nehogy koszos legyen a nedves talajtól. Percekig sétálhattam, míg elérkeztem a két idegenhez, akik mintha kértem volna szinte azonnal megfordultak. Ők voltak azok. A szüleim. Arcukról szinte azonnal lefagyott a mosoly, elengedték egymás kezét és egyet léptek felém. Összehúzott szemöldökkel figyeltek engem, miközben nekem szinte levakarhatatlan mosoly ékeskedett arcomon. 
- Ki vagy? - anyám törte meg a közöttünk fennálló csendet, kérdőn pillantással illetett meg, miközben néha-néha apámra nézett. - Bob... - fordult teljes testével apám felé, hangszíne feljebb ugrott eggyel. - Tudod ki ez a kislány? 
- Fogalmam sincs Em. - nemlegesen megrázta a fejét, mindketten engem kezdtek el nézni, szememben egyre jobban gyűltek a fájdalommal teli könnyek. 
- Én vagyok az anyu! - léptem egyet, mire cselekedetemre ők is léptek, de egyet hátra. - Apu! - idegesen apámra pillantottam. - A lányotok, Ana! Anastasia. 
- Volt egy lányunk... - homlok ráncolva szólalt meg anyám, szeme tele volt csalódással, aggodalommal? Magam sem tudtam kiolvasni a szemében rejlő jeleket, talán azért is volt ez, mert szemem világa kezdett homályosodni a könnyek miatt. 
- Igen! - csattantam fel. - Én vagyok az!
- Nem! - förmedt rám apám, miközben anyámat erősen féken tartotta, egyre jobban távolodtak tőlem. -  A mi lányunk őszinte volt és becsületes. Te hazug vagy! 
- Más gyerekét hordod a szíved alatt, miközben más férfié vagy. Gyönyörű ruha egy gyönyörű lányon, de hova tüntetted a mi lányunkat? 
- Nem szólhatok a gyerekről. - könnyeimnek utat engedtem, immáron ruhámat elengedve követtem őket a víz felé. - Hiányoztok. - nyúltam feléjük, de tempójukat gyorsították. 
- Ismét hazudsz. - apám ismételten fejét rázva válaszolt. - Mást szólítasz apádnak, miközben Ő senki neked. Em gyere. - kezét nyújtva fordult anyám felé, aki kérdés nélkül elfogadta apám jobbját. Tengelyük körül megfordulva indultak el a víz felé. - Nem az a lány vagy, akit mi neveltünk. - suttogták még anyámmal egyetemben, majd alakjuk teljesen eltűnt előlem. 

- Ana! - hideg érzés fogott el, amikor szememet próbáltam kinyitni. Homályosan tudtam csak szemeimmel a körülöttem lévőket felderíteni, de Indi illata egyből beszökött az orromba, így ismerős illatokat keltve. - Hál istennek! - a rongyot elemelte a homlokomtól, kezét nyújtva húzott fel a kanapéról, amin elhelyeztek. - Elájultál. - nemtetszően rázta a fejét, miközben fel nem tett kérdésemre adott választ.
- Lefújjuk az esküvőt, kicsim? - Rob aggódó tekintettel lépett mellém, kezében egy pohár vizet tartott. Elvettem a felém nyújtott vizet, majd nagyot kortyolva belőle élveztem, ahogy a hideg folyadék kellemesen csúszik le a torkomon. Miután sikerült mind egy szálig kiinni a vizet, az asztalra helyeztem és egy mosolyt erőltetve az arcomra fordultam a családom felé.
- Menjünk, nem akarok elkésni az esküvőmről. - a két fiúba karolva indultunk el lassan a lépcső irányába. Üveges tekintettel, mélyeket lélegezve lépkedtem, amikor megláttam az üvegajtót, ami tárva nyitva állt rendelkezésünkre a könnyebb kijutás miatt. Az ajtóban egy percre megálltunk, felcsendült az a bizonyos zene, ami jelezte az érkezésemet. Arcomat a vendégek láttán könnyek száza borította, miközben próbáltam mosolyogni, noha ez most nehéznek bizonyult, miatta és a mellette álló lány miatt. Minden annyira gyors volt, hirtelen történtek az események és fogalmam sem volt, hogy éppen mit is csinálok. A gondolataimban elmerültem, pedig most nem szabadott volna. Visszaemlékeztem a nemrég átélt képzelődésemre, amikor a szüleim a saját lányukat meghazudtolták. Vajon tényleg más lettem? Rosszul cselekedem?
- Anastasia? - rántott vissza a való világba a tiszteletes, aki mosollyal az arcán meredt ijedt, bizalmatlan tekintetemre. Zayn-re pillantottam, aki már-már idegesen várta, hogy mit lépek a kérdésre, amit valójában nem is hallottam.
- Igen. - válaszoltam automatikusan, ugyanis sejtettem, hogy mi lehetett az a kérdés, ami miatt olyan fontos lettem. Zayn gyengített szorításán, amit a kezemre mért, majd egy óvatlan pillanatban már egy másik gyűrű is díszítette az ujjamat. Megismételtem cselekedetét, mélyen a szemébe néztem.
- És most megcsókolhatod a menyasszonyt! - csukta össze kis könyvét, egyet hátrább lépett. Zayn mit sem törődve a többiekkel húzott magához közel és miközben ajkamat támadta, felemelt és megpördített a levegőben, mint egy igazi hercegnőt.
Emlékszem még azokra az időkre, amikor boldog voltam. Természetesen most is boldog vagyok, de valahogy az események csak úgy repülnek a fejem fölött. Elveszítettem az időérzékemet és már-már természetesnek látszik, hogy arcomat egy erőltetett mosoly borítja. Kezemben egy pohár vízzel koccintottam a körülöttem lévőkkel, akik megértették, hogy az orvos különleges diétára fogott, amiből természetesen ki van zárva az alkohol tartalmú folyadék. Barátnőm hangja csendült fel a mikrofonba, Ő az egyik fellépő a sok közül, akinek még örülök is. A poharat az asztalra helyezve álltam fel csodás ruhámban, Zayn kezét elfogadva indultunk el a tánctér közepére. Pillanatokon belül elindult Taylor és Ed új száma, amit előszeretettel hallgattam, ameddig csak tudtam. Végig Zayn mellkasának döntött arccal táncoltam egészen addig, amíg a dal véget nem ért. Egyből Niall termett Zayn mellett, hogy a következő táncot elkérhesse tőle.
- Vigyázok rá! - veregette meg férjem vállát a szőke ír bandatag, majd egyet kacsintva felém rántott közel magához. Vártuk a zenét és néha-néha a színpad felé figyelve találkozott tekintetem a szőke lányéval, aki csak egyet biccentve jelezte, hogy minden rendben van feléje.
- Ezt a számot Ana segítségével sikerült megírnom. Sok sikert továbbra is neked, Anastasia! - csendült fel ismét Taylor hangja, majd gyakorlott mozdulatokkal kezdte el pengetni a húrokat a gitáron. Szemeimbe egyből könny gyűlt, ugyanis tudtam, hogy melyik szám lesz az, amit még együtt írtunk Los Angeles-ben. Könnyeimnek szabad utat engedtem, Niall mellkasát takaró inget kezdtem átáztatni.
- Minden rendben lesz Ana. - suttogta fülembe a fiú, hogy csak én halljam. Fejemet felemelve meredtem csodálatos kék szemeibe. Arcát apró mosoly keretezte be, megpörgetett, amire egy meglepő nevetés tört ki belőlem. Ujjaival letörölte arcomat borító sós könnycseppeket, majd visszahúzva mellkasára tekintettem át válla fölött. Egyenesen Harry zöld íriszeivel találtam szembe magamat, amint ugyan olyan idegen érzéssel táncol a menyasszonyával. Minden mozdulatomat figyelte, de félő volt, hogy újabb rakoncátlan könnyek szöknek ki szememből, ha nem kapom el tekintetemet az övétől. - Zayn nagyon szeret! - ügyes mozdulatokkal szeltük át főleg neki köszönhetően az üres teret.
- Nem érdemlem meg őt. - szégyenkezve hajtottam le a fejemet, a zene lassulni és halkulni kezdett, ami jelezte a táncolók számára, hogy lassan a végéhez ér.
- Jobban, mint hinnéd. Távol tartjuk tőled Harry-t, emiatt ne aggódj. Ha bármi baj van Ana ránk számíthatsz. - egy hosszas csókot nyomott a homlokomra, majd átadva a következő táncosnak jártam el újra és újra ugyanazokat a táncokat, amiket eddig. A lábam már szinte bűnténynek fogta fel ezt az egész estét, nem bírta tovább a magas sarkút, ami kényelmetlenül helyezkedett el rajta. Az előadók szinte egymás után váltották fel egymás a jobbnál jobb számokkal, de ennek ellenére nem bírtam másra koncentrálni, csak rá. Ott ült egy asztalnál és ragadozóként figyelte minden mozdulatomat, boldogtalan volt. Talán tudta, hogy neki szólt Taylor száma? Hogy rá gondoltam, amikor minden egyes szót leírtam arra a kis papírra, ami a szobámban van eldugva?
- Mielőtt még itt hagynánk az ifjú párt... - zökkentett vissza a való világba a mikrofonnál álló kissé ittas bátyám. A partnerem... - azt hiszem Zayn nagypapája. - meghajolva előttem köszönte meg a táncot. - Ragadjuk meg az alkalmat az utolsó tánclehetőségre. Miss Lana Del Rey! - üvöltött bele a mikrofonba, majd kezében a poharával egyetemben kezdett el tapsolni.
- Az utolsó tánc lehet az enyém? - mielőtt kiejtette volna formás ajkain a szavakat tudtam, hogy itt van. Jelenléte még mindig különösen hat rám, nagyot nyeltem mielőtt megfordultam. Lana Del Rey kecses mozdulatokkal lépett a színpadra, a mikrofon elé helyezte el a száját. - Gratulálok. - fordított maga felé, szeméből le lehetett olvasni, hogy csalódott. Szótlanul álltam előtte, ujjainkat összefűzte és úgy kezdett el mozogni velem lassan, komótosan Lana - Young and Beautiful című számára. Szorosan húzott magához, szívének dobbanását tökéletesen éreztem saját mellkasomon, lélegzete égette a nyakamat. - Will you still love me when I'm not young and beautiful.
- Mindig szeretni foglak Harry. - suttogtam vissza fülébe, kezemmel jobban szorítottam az övét. Könnyeimet próbáltam visszatartani, nem akartam előtte és miatta sírni. Többé már nem.
- Ahogy én is. - apró csókot hintett nyakam és vállam találkozásához, majd megdöntve fejezte be a nap utolsó táncát. Zayn azonnal mellettünk termett, dühösen figyelte Harry minden mozdulatát addig, amíg át nem adott neki. Nagyokat nyelve figyeltem, ahogy Harry visszasiet Bridgit mellé, majd egy csókot hintve arcára indulnak el a messziségbe. Jobb lesz nélküle, tényleg jobb lesz... egészen addig, amíg újra nem találkozunk. Üres érzésekkel ácsorogtam a parkett közepén, már mindenki elment, aki csak számított. A tengerparti házban töltjük el Zayn-el a nászutat, ugyanis közeledő utazásom miatt nem volt idő hosszabb utat szervezni bárhova is. Kiderült, hogy Franciaország mellett Magyarország is fent van azon a bizonyos listán, ahol forgatni fogunk és lehetőségem adódik majd egy újabb klip forgatásához is.
- Szeretnék kérdezni tőled valamit. - Zayn lágy hangja csendült fel közvetlenül a fülem mellett, lehajolt és pillanatokon belül fáradt, fájdalommal teli lábaimat érintette. Két kezemet a vállához ejtette, lábamat felemelte és lesegítette róla a kínkeserves cipőket. Ismeretlen érzésekkel érte a padlót a lábam, megkönnyebbülés volt számára a hideg padló érzése. Zayn mosolyogva állt fel, egy csókot hintett az ajkaimra, majd térdhajlatomnál megragadva termettem az ölébe. Kuncogva karoltam át a nyakát, jó érzéssel töltött el, hogy csak Ő és Én voltunk, senki más.
- Hmm? - arcomat a mellkasába fúrtam, mélyeket szippantottam illatából, miközben ő könnyedén cipelt a ház felé.
- Szeretném, ha a forgatás után Londonban élnénk tovább. Tudom, hogy minden oda kötött régen téged, engem meg mindig. Távol tartjuk tőled Harry-t és még mielőtt mondod, hogy nem kell... láttam, hogy néztetek egymásra.
- Szeretlek. - suttogtam, ijedten kaptam fel a fejemet.
- Tudom. - apró csókot hintett fejem búbjára, a lépcsőn haladt fel velem. - Én is téged, de egy ideig szeretném, ha Harry távozna az életünkből. Szeretném elérni, hogy úgy nézz rám, ahogy rá. Küzdeni fogok érted és még nagyobb kihívás, hogy már a feleségem vagy. - óvatosan az ágyra helyezett el, majd lábát a lábaim között elhelyezve kerekedett fölém. Apró csókokkal hintette el a hasamat fedő ruhadarabot, majd oldalamon végig simítva érte el, hogy csiklandós bőröm miatt felnevessek. Alsó ajkába harapva figyelte mozdulataimat, majd ajkamra rátapasztva övéit feledtette el velem ezt a koránt sem jónak mondható estét, ami java részt Harry-ről szólt és arról, hogy minket ünnepelnek. Az ifjú párt.