2013. szeptember 25., szerda

II./X. CHAPTER


Sziasztook!(: 

Gondoltam hozok egy meglepetés részt, mivel huszonötödike egy fontos dátum számomra. (: Köszönöm szépen az előző részhez írt kommenteket, és remélem nem haragudtok meg, ha ez egy picit rövidebb lett, mint szokott. Remélem minden rendben veletek(: Hamarosan szünet, kitartást addig is!(: 

Have a nice day,

Susan:* 
..: Anya? :...


"Egyetlen egy szó képes mindent, de mindent romba dönteni. Nem értettem, hogy mi történt, de azt tisztán éreztem, hogy szívem millió darabra tört. Látni a lányt, akit mindennél jobban szeretsz összetörni. Rosszabb, mint bármi más. Választ akartam, hogy Ana-nak jobb legyen, de átéreztem azt, amit akkor érezhetett, hiszen nekem is fájtak a szavak, amiket hallottam. " - Zayn Malik

Anastasia Hill

Szörnyetegnek éreztem magamat és ráadásul teljesen jogosan. Fájtak Taylor szavai, de a szívem mélyén nagyon, de nagyon jól tudtam, hogy igazat szólt. Rossz anya voltam, s akármennyire is próbáltam meggyőzni magamat az ellenkezőjével, nem ment. Szükségem volt egy kis magányra, távollétre, s nyugalomra, amit ott nem kaphattam meg. Hiába éreztem azt, hogy ezáltal is csak cserbenhagyom a lányomat, mennem kellett. Ezt éreztem a legjobbnak, mert nekem is szükségem volt azokra az emberekre, akiket hanyagoltam az utóbbi időben, mint a lányomat. Hiába haltak meg már jó ideje, az elmémben még mindig olyan élénken ott voltak, mint azelőtt mielőtt meghaltak volna. Szüleim sírjánál állva gondoltam vissza a régi szép időkre, amikor még  a pénz semmit sem számított nekünk, hiszen boldogok voltunk anélkül is. Sosem felejtem el apám szavait, amik mindig emlékeztettek arra, hogy hiába a pénz, azzal nem lehetünk eléggé boldogok. "Lányom. A pénz csábító és egy ideig jó. De hidd el, hogy mindent tönkretehet." Ha tudnád apu...ha tudnád mennyire, de mennyire beletrafáltál ezzel. A legnagyobb baj az emberekkel, hogy belemerülnek a fénybe, a csillogásba, s a mámorba, amit a pénz nyújt, ami egy ideig tökéletes világot teremt maga körül, de csak a végén vesszük észre azt, amit totálisan tönkre is tett. A család, ami elfelejtődött, jelen esetben az egyetlen szülött lány, akit teljesen cserbenhagytam, mindig. Könnyáztatta tekintettel figyeltem szüleim nevével ellátott márványkövet, s gondolataim akaratlanul is Anne-re terelődtek. Vajon ő is csak évek múltán fog visszalátogatni síromhoz? Egyáltalán ki fogom érdemelni majd a gyászát, ha arra kerül sor? Ebben a pillanatban sokkal jobban éreztem azt, hogy majd Taylort gyászolja mintsem engem. Tudtam, hogy nem megy el! Tudtam, hogy túl fogja élni, hiszen sokkal erősebb, mint mi azt hinnénk. De a franc egye meg azt a Franciaországból hozott kocsit! Utáltam, hogy csak annyin múlott az élete, hogy európai kocsiban ült, mivel a túlélési arányai sokkal jobbak lettek volna egy angliai kocsiban, amiben a kormány a jobb oldalon van, s nem a balon. Ez volt az egyetlen, ami miatt okoltam magamat, hiszen nem beszéltem le arról a badarságról, hogy párizsi kirándulása után autóval térjen vissza Angliába.
- Édesem. - suttogott rekedt hangján, s borostája nyakamat csiklandozta.
- Honnan tudtad? - suttogtam, és arcomon újabb kövér könnycsepp gördült végig.
- Milyen férj lennék, ha nem tudnám, hogy hova rohant az én imádott feleségem?
- Olyan férj és apa, akire a gyerekei és bármelyik férfi felnézhet. - sóhajtottam, miközben tengelyem körül megfordultam és mélyen barna, hatalmas szempárjába mélyesztettem az enyémet.
- Ana. - nemlegesen csóválta a fejét, majd homlokát az enyémen támasztotta meg, ujjait derekam körül fűzte össze így is elérve, hogy testünk egymáséhoz simuljon. Légzése szaporább lett, és ajkán megjelentek azok a kisfiús mosolyok, amiket oly' nagyon szerettem. Akármennyire is tudtam, hogy szívem örökre Harryé lesz, szerettem Zaynt. A maga módján amennyire csak tudott, sőt, jobban, mint kívánhattam volna szeretett és mellettem volt bárhol és bármikor. Akármiről is volt szó mindig sikerült megnyugtatni egy-egy váratlan csókkal vagy öleléssel, s ez mindennél többet ért. Nem vásárolt nekem tucatnyi virágokat, ékszereket, mert tudta, hogy ezeknek a dolgoknak hiába örülnék, még sem lennék jobban. Legalábbis lelkileg nem. Sokszor volt fent éjszakákat miattam, hogy nyugtalan lelkemet sínre tegye, s addig-addig beszélgettünk, amíg minden meg nem oldódott. Ő volt az én partnerem és legjobb barátom is egyben, akire tényleg mindig számíthattam. Viszont ezt a rengeted dolgot, s odaadást nem tudtam teljes mértékben viszonozni, hiszen még mindig nem volt olyan bizsergető érzés a közelében lenni, mint, amikor barátjával vagyok. Beletörődött, igaz nem rögtön, de idővel rájött, hogy ez nem az ő hibájából van, csupán a kémia különlegesebb köztem és Harry között. - Rád is felnéznek a gyerekeink. - csókolt bele hajamba. - És nehogy azt hidd, hogy a fiaink elítélnek Anne miatt téged.
- Ezt kétlem. - feleltem, s távolabb léptem Zayn-től, aki kezemnél megragadva rántott vissza eddigi pozíciónkba. Formás ajkát enyémre helyezte, s nyelvével alsó ajkamon végigsimítva érte el, hogy egy halk sóhaj hagyja el a számat. Nyelve óvatosan, és puhán simított végig az enyémen, mire ujjaimat nyaka körül fontam össze, hogy még közelebb legyünk egymáshoz. Pihegve váltak szét ajkaink, míg homlokát enyémnek támasztotta és úgy figyelte továbbra is ködös tekintetemet.
- Kételkedsz bennem? - törte meg végül a csendet tetetett sértődős hangnemben, amire akaratom ellenére is, de egy kacaj csúszott ki a számon.
- Merném? - kacérkodtam, s sikerült neki egy pillanat alatt minden rossz érzést elhessegetni belőlem.
- Komolyan beszélek Ana. - sóhajtotta, és egy apró csókot nyomott ajkaimra. - Nem haragszanak rád. Elmondtam nekik, hogy hogyan történt mindez és, mik voltak ezeknek az előzményei. Ana a fiaink felnőttek és teljesen megértették, hogy miért nem szóltunk.
- Akkor is hazugságban éltek. - szipogtam, s arcomat Zayn mellkasának nyomtam, hogy elrejtsem elázott tekintetemet előle. - Ahogy Anne is.
- Anne-t, még mindig ugyan úgy szeretik, ahogy eddig. Nem tekintenek rá más szemmel azért, mert nem a vér szerinti testvérük, Ana. Szeretik őt. - nyomott egy csókot a fejemre. - Ahogy téged is. - ajkát szorosan fejem búbjára nyomta, s tisztán éreztem, ahogy a meleg levegő lassan szétárad fejbőrömön. Kellemes érzéssel töltött el ritmusos szívdobogása, ami egész testemet ellazította. Percekig álltunk ott ölelkezve, mígnem lassan bőrünkre érkező hideg esőcseppek meg nem szakították ezt. Jóérzéssel fordítottam fejemet az ég felé, és szememet lehunyva élveztem, ahogy az esőcseppek sietve kúsznak le arcomon, ezzel is lenyugtatva felhevült bőrömet.
Egy héttel később sem lettem semmivel sem okosabb, de nyugtató volt, hogy Anne állapota kezdett javulgatni, de ennek ellenére sem ébredt még fel, hogy végre józan, éber állapotban magyarázkodhassak neki. Hiányzott és rossz volt így látni, és ezen még az sem segített, hogy Taylor azóta egy szót sem váltott velem. Nem dühöngtem vagy nehezteltem rá, mert tudtam, hogy jogos a felháborodása, de tudtam, hogy egyszer előbb vagy utóbb túl kell esnünk egy beszélgetésen, amivel tisztázzuk a közöttünk fennálló gondokat. Nem akartam elveszíteni a hülyeségeim miatt, hiszen eléggé szoros kapcsolatot ápoltam vele, s sok minden miatt hálás lehettem neki. Többek között azért, hogy felnevelte a lányomat.
- Szia. - egy megtört, vékonyka hang kényszerített vissza a való világba, miközben hajamat a lenge szellő libbentette arcomba. Apró mosoly kerekedett arcomra, amikor észrevettem a mellettem elhelyezkedő szőkeséget, akinek arcát már napok óta nem tarkította smink. Nem is kellett, noha ő nem volt tisztában szépségével, ami még most is uralta egész lényét.
- Szia. - mormoltam, s torkomat kissé megköszörültem, hogy magabiztosabb, érthetőbb legyen a szavam. - Szia.
- Szabad? - mutatott a mellettem lévő üres helyre, amit percekig csak üres tekintettel bámultam. Aprót biccentettem, s arcommal a szemben lévő fákkal teli parkot figyeltem. Kabátomat összébb húztam, míg lejjebb csúsztam a fémrácsos padon. - Ana... - suttogta, miközben hideg, vékony ujjai enyémet ölelték körbe.
- Taylor. - sóhajtottam. - Egyáltalán nem tartozol bocsánatkéréssel, mert mindenben igazad volt. Nem neheztelek rád, még ha azt is hiszed, csak most... - nyeltem egy nagyot, s próbáltam kitörni készülő könnyeimet visszafojtani. - most egyedül kellett lennem egy ideig.
- Nem vagy rossz anya, Ana. - suttogta, s mellkasára vonva ölelt szorosan magához. Éreztem jól megszokott barack illatát, ami jellegzetessé tette a szőke barátnőmet. - Én csak... - suttogta ismét. - csak kiszaladt a számon, mert ideges voltam. Amikor megcsörrent a telefonom, és Anne neve villogott rajta valami különös érzés fogott el. Nem olyan érzés, mint szokott, hanem teljesen más. Idegen. A szívem hevesebben dobogott és remegő kézzel nyúltam a mobilért, és, amikor közölték a hírt, hogy a lány, akit lányomként szeretek élet és halál között ugrál, összetörtem. Nem is gondolkodtam egy percig sem. Egyből repülőre szálltam és nem hazudok, ha azt mondom, hogy végig bőgtem azt a pár órát. És, amikor megláttalak téged...és Harryt. Ana tényleg sajnálom, fogalmam sincs, hogy mi ütött belém.
- Nem kell mentségeket keresned, Taylor. - toltam el magamtól, s arcomon lévő mosoly hosszú idők óta most először volt őszinte. - Teljes mértékben igazad volt, tényleg rossz voltam Anne-hez. Számára mindig is te voltál az igazi anya. Annyira próbáltam neki jó környezetet és anyagi hátteret biztosítani, hogy észre sem vettem, hogy nem törődöm vele. - nem tetszően ráztam meg a fejemet, s összefont ujjaimra meredtem. - Annyival másabb volt Jason és Mathias. Szinte követelték a hírnevet és a csillogást, míg Anne inkább meghúzódott a szobájában és teljesen kizárta az életéből a médiát. Te voltál az, akire mindig számíthatott, ahogy te is vagy az, aki mindent tud róla. Tudod... - nevettem fel. - ez rám nézve szégyen. A legjobb barátnőm többet tud a lányom életéről, mint saját magam. Mindezt a cécót és drámát elkerülhettem volna, ha őszinte vagyok hozzá. De a fenébe is. - pattantam fel helyemről, miközben idegesen túrtam bele barna hullámos tincseimbe. - Ki hitte volna, hogy majd pont a testvérébe szeret bele?
- Valld be, hogy Christian csakugyan hasonlít az apjára. - apró mosoly játszott az ajkán, míg mellém állva nem helyezte el kezét a vállamon. - SZÍV-DÖG-LESZ-TŐ. - tátogta, amitől hangos nevetésben törtem ki. Tekintetemmel a kórház felé figyeltem, amit ő is észrevett.
- Szerinted felébred valaha is? - sóhajtottam megtörten, s barátnőmbe karolva indultam el a főbejárat felé.
- Nagyon erős, Ana. Nagyon erős.
- De akkor miért nem ébredt még fel? Annyira bosszantó, hogy nem tudok semmit sem tenni. - kezemet kinyújtva toltam be az ajtót, és rögtön belépésünk után hideg orcánkat a meleg levegő édesgette.
- Türelmesnek kell lenned. Az életjelei jók és... - mosolygott, de Zayn éles hangja belé fojtotta a szót. Térdére támaszkodva kapkodta a levegőt, míg én türelmetlenül helyeztem át egyik lábamról a másikra a súlyomat.
- Anne. - zihálta.
- Mi van vele? - vágtam közbe, s szemeim kétszer akkorára nőttek aggodalmamban.
- Felébredt. - mosolyodott el, így sietve lépkedtünk tovább lányom kórterme elé, ahol az ablakon keresztül orvosát tekintettem meg. Egy kis lámpával figyelte meg szemét, majd a gépekre áttérve állítgatott valamit. Az órát idegesen bámultam, s türelmetlenül vártam, hogy végre valahára bemehessünk hozzá. Dr. Keith tekintetével találkozott sokunké, aki csak egy biztató mosollyal az arcán intett felénk, hogy szabad az út. Bemehetünk. Zayn és Taylor kézfejét éreztem meg a vállamon, amint próbálnak az ajtó felé terelni, de hirtelenjében jobban féltem a következményektől, mint attól, hogy elájulok. Testem zsibongani kezdett és a fejem is kótyagos lett. Éreztem, hogy tenyerem izzadni kezdett, míg szívem kétszer olyan gyorsan dobogott, mint eddig. Egyszerűen féltem belenézni lányom szemébe, aki ajkát nyaldosva próbált némi nedvességet adni neki. Haja kócos volt és még néhol kötések fedték, s kezén, ahogy lábán is gipszek voltak láthatóak. Annyira törékenynek és gyengének tűnt, hogy menten elsírtam volna magamat, de erősnek kellett magamat mutatnom. Legalább is kellett volna. Zayn immáron előttem lépkedett, míg Taylor még mindig mellettem volt. Jason és Mathias apjuk mellé furakodtak, s akkor eszméltem fel, amikor már az üveg túloldalán láttam meg izmos alakjukat. Örömmel figyeltem, ahogy a két fiú mosolyogva és bolondozva lépkednek nővérükhöz, aki gyengén bár, de összeborzolja fekete hajukat.
- Menjünk. - suttogta Taylor, ahogy a többiek is beértek lányomhoz, akinek homlokán egyre nagyobb számban jelentek meg a ráncok. Nagyot nyelve, lehajtott fejjel próbáltam összeszedni a bátorságomat, míg kicsiket lépve értünk el a szobát elválasztó ajtóhoz. Taylor egy utolsó puszit hintett arcomra, majd vékony ujjaival kitárta előttünk az ajtót. Először ő lépett be, míg én megbújva vékony alakja mögött sétáltam tovább egészen addig, amíg mellkasomnál nem éreztem hátát. Lassan bújtam ki takarása alól, s amikor megtekintettem lányomat, mosolyra fakadtam. Már épp beszédre nyitottam a számat, amikor lányom szemében valami idegen dolgot láttam. Semmi csalódás, semmi megtörtség, csak a kétely, ahogy alaposan méreget engem, s a mellettem álló Harryt és fiát, Christiant.
- Új barátok, anyu? - mosolyodott el, s tekintetét Tayloréba fűzte. Számat eltátva figyeltem, ahogy mindenki idegesen figyeli a barna hajú lányt az ágyon, aki úgy szólította barátnőmet, ahogy sosem hittem volna. Összetörtem, s könnyeim utat törtek maguknak, de, hogy őszinte legyek nem is akartam őket megállítani. Nem tudtam, hogy mi történt, de hirtelenjében azt vettem észre, hogy kétségbeesetten próbálok lányom felé furakodni, de nem engednek. Egy hatalmas, izmos kar szegődött derekam köré, s lányom, ahogy a többiek alakja is távolodni kezdett. Sosem éreztem még ilyen fájdalmat, ami akkor uralta szívemet, amit kettéhasított egyetlen egy szavával. Anyu. Ismétlődött meg a szócska a fejembe, s testem remegése nem akart szűnni. Zokogtam, s Harry ölelő karjai sem nyugtattak meg, mert fogalmam sincs, hogy mi történt. Miért Taylort hívta anyunak? Egyáltalán miért kérdezte, hogy a barátai vagyunk-e? 

4 megjegyzés:

  1. Úristen!!!! Nagyon JÓ rész lett!! IMÁDOM a blogod!!!

    VálaszTörlés
  2. Uha..erre nem szamitittam! Mist nagyon sajnalom Anat.. Nagyon jo resz lett es kivancsuan varom a filytatast :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett!Imádom ezt a részt is mint a többit!!Tökéletes!Nagyon sajnálom Ana-t de valahol meg értem Anne-t és Taylor-t.hamar a kövit

    VálaszTörlés
  4. Draga Susan!
    Bar mar a kezdetektol kezdve olvasod vagyok meg soha nem kommenteltem ami azert furcsa... viszont most ugy ereztem muszaj ornom valamit. En nem szeretem az eletben Taylort ez teny de a tortenetben hihetetlenul aranyos lany. Nem hittem volna hogy egyszer valaki olyan karakterkent szovi bele a tortenetbe hogy meg en is kedvelni fogom de neked sikerult! Minden elismeresem! Ez most gonosznak fog tunni - es lehet, hogy az is - de egyaltalan nem sajnalom Anat. Nekem az elejen nagyon szimpatikus volt de most... szerintem Anne nem ezt erdemelte volna. Nyugodtan lehet ram azt mondani, hogy gonosz vagyok de teljes mertekben egyetertek Taylorral, bar en nem kertem volna bocsanator mert minden szo jogos volt. Hu na ez hosszu lett. A lenyeg... imadom a torteneted es mikor alkalmam nyilik ra majd megprobalok komizni.
    xx
    Dorothy S.

    VálaszTörlés