II./ V. CHAPTER

Sziasztok!(: 

ÉÉSSS itt az ötödik rész, ami azért jött olyan korán, mert ma "ünnep" van. Ma fél éves a DMMS - ahogy ti hívjátok(: - és ezért gondoltam, hogy egy kis meglepetés nem árt. Remélem tetszeni fog, és nem okozok vele csalódást. Köszönöm szépen az előző részhez írt kommenteket!(: És még jobban köszönöm a díjakat, amivel megleptetek. Hamarosan minden visszatér a régi kerékvágásba, és akkor azokat is kiteszem!(: Addig is legyetek jók és élvezzétek ki az utolsó hetet, mert utána jön az oskola!(: 

Have a nice day, 

Susan:*

..: Érzések, amik ismeretlenek :.. 

 "Miért érzem ezt a különös érzést, amikor meglátom őt? Istenemre esküszöm, hogy nem tehetek róla, sokkal inkább ő! Gyomrom görcsbe rándul és valami oknál fogva, de mindig mosolyra készteti arcomat. Vajon Ő is így érez? Neki is ugyan olyan különös, mint nekem? Azt hiszem...mélyen legbelül, hogy érzek iránta valamit, de még nekem is fura minden. A nőcsábász imidzsnek annyi lenne?"

Christian Styles

[ zene ]

Eddigi csekély életem során sosem gondoltam volna, hogy majd pont egy átutazó fogja elragadtatni a szívemet bájával, kedvességével és idegesítő mégis vonzó őszinteségével. Seggfej! Ez az egyetlen szócska az, ami tökéletes ajkai közül kúszott ki, s noha nem mondta akkor nyíltan ki; tudtam, hogy arra gondol. Még soha senki nem mondta meg érdekes viselkedésemre ezt a megfelelő szót, de ő képes volt nyíltan állítani a nyilvánvalót. Egy seggfej vagyok, vagyis voltam egészen addig, amíg meg nem jelent a kávézóban Anne, akinek nevéről drága nagymamám jut eszembe. A nagymamám, aki egy ideig anyám helyett anyám volt, ahogy Bridgit nem. Természetesen nem okolom ezért őt, hiszen biztosra veszem, hogy nem lehetett könnyű egy olyan ember mellett élni, akinek az életében a második helyet kaphatta meg, de ezzel számolnia kellett mindaddig, amíg el nem döntötte, hogy ebből Ő bizony nem kér. Nem törődött velem, ahogy azzal sem, hogy mi lesz velem azok után miután ő elköltözik Amerikába. Talán ezért vágyok oda, hogy több időt tölthessek el vele, de a mostani nézeteim eléggé megváltoztak. Maradni akarok. De miért? Istenem...persze, hogy miatta! Anne. A mobilom képernyőjén bámultam a kis üzenetet, amivel ő lepett meg, de semmi mással nem bírtam előrukkolni, mint a dúdolgatott szövegekkel, amiket hallgatva Ő jut eszembe. Talán szerelmes lennék?

Még sosem fordult elő velem olyan, hogy az éjszakát ne töltöttem volna nyugodtan, de most ez is bekövetkezett. Állandóan magam előtt láttam mosolyát, csodás kékeszölden virító íriszeit és idegességében csinált tevékenységét; az orrfelhúzást. Volt időm alaposan megfigyelni, hogy, amikor dühös akkor aranyosan húzza fel pisze orrát, amivel csak tetőzi amúgy is tökéletes lényét. Nem túloztam, s túlzok. Tökéletes. Mosollyal az arcomon fedtem fel takaró alá rejtett testemet, miközben lábaimmal a talajt érintettem. A ház üres, s csöndes volt, de most felettébb örültem ennek, hiszen nem kell apám mélyig hatoló tekintetét elviselnem, amivel kikényszeríti belőlem boldogságom okát. Sokan mondták, hogy rá hasonlítok leginkább; hogy tőle örököltem a csábítást s az ehhez hasonló dolgokat, amik részben igazak voltak. Rá hasonlítottam, s ennek örültem is, hiszen akármennyire is szerettem anyámat; elhagyott.
- Hahó, édesem! - nagymamám hangja törte meg az üres lakás csöndjét. - Christian? 

- Konyha! - kiáltottam ki, miközben befejeztem reggeli müzlim készítését. A hanghoz hamarosan alak is társult, ami az évek során nem sokat változott. Apámat láttam benne, hiszen jócskán rá hasonlított, mint nagyapámra. Mosolygós arca és szeme minden egyes alkalommal javított kedvemen, amit ő is tudott, ahogy azt is, hogy rajongok érte. A tálat elhelyeztem a konyhapultra is gondolkodás nélkül az asszony felé rohantam. Szorosan öleltem át s hintettem arcára egy puszit, amit ő is megismételt rajtam. Kissé távolabb tolt magától s alaposan felmért. - Szia, nagyi! - gyermeteg örömmel nyomtam még egy csókot nagymamám arcára s ezt követően tányéromért nyúltam, hogy eleget tegyek morgó gyomromnak. Illedelmesen húztam ki a szemben lévő széket Anne-nek, aki egy biccentéssel jelezte nekem háláját. Nem kellett volna. - Minek köszönhetem a látogatásodat? - csámcsogtam, s láttam nagymamám arcán a fintort, amivel jelezte, hogy illetlenség teli szájjal beszélni. - Bocsánat. - szabadkoztam. Lenyeltem a számban lévő epres, joghurtos müzlit, s tovább folytattam a kanalazgatást várva, hogy végre válaszával elégítse ki kíváncsiságomat.
- Apád telefonált, hogy elment... - kezdett bele, s ujjait összefűzte maga előtt, miközben én Anne-en merengve hintettem el mosolyt a müzlis tálra. - és többek között azt is mondta, hogy van valaki, aki elvarázsolt téged. De, ha ezt nem is említi, akkor is észreveszem. Virulsz, kisfiam. - apró mosoly keretében simított végig arcomon, amitől csak szélesebb lett az amúgy is hatalmas mosoly az arcomon.
- Apám is ilyen volt, amikor azt a titokzatos mégis gyönyörű nőt maga mellett tudhatta? - utolsó falatjaimat lenyeltem, majd a tányért arrébb tolva dőltem hátra a székben. Minden figyelmemmel nagymamám arcát figyeltem, ami néha-néha össze-összehúzódott gondolkodás közben. Sokat mesélt nekem arról a nőről, aki tönkretette apámék kapcsolatát, s noha tudtam, hogy csak azért volt anyámmal, mert állapotos lett velem; mégis őt hibáztattam, mert nélküle minden máshogy alakult volna. Apám boldogtalanul élte az életét továbbra is, miközben az a nő valahol boldogan éldegélt tovább, ahogy mindenki más. Nem szerettem s a tudat, hogy apám még mindig szereti, elkeserített. Nem lehetett részem sohasem egy olyan családi környezetben, mint millió gyereknek. Természetesen próbálták ezt megteremteni nekem, de Anne mégsem volt anyám helyett anyám, akármennyire is szeretett volna az lenni. Bridgit pedig... ő pedig csak önmaga. Nem készült fel olyan fiatalon arra, hogy anya legyen s neki ténylegesen is a karrierje a legfontosabb s nem én. Nem haragudtam rá ezért, mert teljes mértékben tisztában voltam azzal, hogy számára mi a fontos és mi nem. Ennek ellenére persze próbált a maga módján jó anya lenni, de mind a ketten tudtuk azt, hogy ezt a távolság miatt sem tudja rendesen csinálni. Ajándékok. Ezek voltak azok, amik emlékeket őriztek anyámról.
- Mindig olyan dühösen kérdezel arról a nőről, szívem. Tudod, hogy apád mennyire szerette őt. - nemtetszően rázta meg fejét. - Apád nagyon is boldog volt vele, s noha nem mondja, még mindig szereti. Csak tudod... a fránya baklövése miatt, most szenved. - aprót rántott a vállán, mintha nem érdekelné a dolog, de tudtam, hogy ő sem szívlelte azt, hogy apám Bridgittel van. - De minden rosszban van valami jó, az pedig te vagy, kincsem. És a kérdésedre normálisan válaszolván; igen. Apád ugyan ilyen csillogó szemekkel beszélt s hallgatott a lányról, aki teljesen elrabolta meleg szívét. Nagyon szerették egymást, de meg kell értened, hogy apád akkoriban nagyon...szeleburdi volt. Mondhatnánk úgy is, hogy egy csirkefogó. - apró mosoly szalad át ajkán, amitől szemei sarkában megjelentek korát jelző ráncai. - Sokat hibázott, de a legjobb dolog volt az, hogy téged választott. Felfogta, hogy nem veheti el tőled az élet jogát, így fájdalmasan bár, de véget vetett a kapcsolatának a lánnyal. 

- És... azóta nem is beszéltek? - felvont szemöldökkel próbáltam minél több információt kicsalni az előttem ülő nőből, de mindig rájött és furfangosan kikerülte kíváncsiskodó kérdéseimet. 

- Nem nagyon. - ismételt fejrázással nyomatékosította válaszát. - Már neki is családja van, megvannak a maga gondjai. Apád pedig... tudja, hogy még mindig szereti, és csak nehezítené a lány dolgát is, ha felhívná, vagy kapcsolatba lépne vele. De hagyjuk is a múltat. - kezével aprót legyintett. - Mesélj inkább a lányról.
- Mindjárt. - horkantam fel, s kezeimet összefontam mellkasom előtt. - Nem is akarnak újra együtt lenni? Ha elég erős a szerelmük, akkor mire várnak még?

- Makacs fiatalember vagy, ugye tudod? - sóhajtva ejtette ki szavait, amitől muszáj voltam elmosolyodni. - Kicsim mind a kettejüknek már van családja. Ráadásul apád szerelmének férje is van, azon belül gyerekei. 

- De ha apámat szereti, akkor miért van a férjével? - szemöldökömet összerántva próbáltam értelmezni nagymamám szavait, persze sikertelenül, hiszen minden annyira érthetetlen volt és ködös. 

- Jaj, kincsem! - horkant fel, amit egy szemforgatással toldott meg. - Erre nem nehéz rájönni. Szereti a férjét, igaz nem úgy, mint apádat, de ott a család és a gyerekek is. Minek borítaná fel az életét és keltene botrányt? Most viszont tényleg fejezzük be, hiszen nem akarom apádat kibeszélni. Sokkal inkább szeretnék a lányról hallani. 

- Jó, jó megadom magamat. - nevettem fel, s védekezően magam elé emeltem kezeimet. - Anne... - sóhajtottam s szemeimet becsuktam. - csodálatos. - nagymamámra emeltem tekintetemet és láttam, hogy értetlenül figyel. - Anne a lány neve. 

- Anne...? - hallgatott el, s tudtam mire céloz. A teljes nevére. 

- Anne. - nyomatékosítottam előző válaszomat, s annyiban hagytam nagymamám kíváncsiságát. - Egyszerűen más, mint a többi lány. Őszinte. Fájdalmasan őszinte. Ő tényleg olyan, hogy ami a szívén az a száján. Simán közölte velem, hogy egy barom vagyok. 

- Mondd, hogy nem voltál megint olyan, mint apád. 

- Túl jól ismersz. - szégyenkezve hajtottam le a fejemet. - De most már teljesen másként látom a dolgokat, nagyi. Amikor vele vagyok..egyszerűen azt érzem, hogy jónak kell lennem. - szemeimet lehunyva meséltem és meséltem Anne-ről annak a személynek, akinek bármit s bármikor elmondhatok, mert tudom, hogy senkinek sem mondja vissza. Bízom benne.
Már egy hete is van annak, hogy Anne visszautazott saját országába, de sikerült rávennem arra, hogy regisztráció után élő közvetítés által tudjunk egymással beszélgetni. Sokkal könnyebb és élvezetesebb volt őt látni s hallani a hangját, mint csak simán pötyögni egymásnak. Epekedve vártam minden nap azt, hogy ismét este legyen, hogy újra láthassam őt s halljam mámorító szirénhangját, ami újra s újra elvarázsolt engem. Minden este sikerült pírba borítanom gyönyörű arcát, miközben figyeltem miként ejti fogságba alsó ajkát. Hatott rám, s ilyenkor minden izmom megfeszült, testem megremegett.
- Jó estét London. - kuncogó hangjával szakította meg gondolkodásomat, s könyökömre támaszkodva hasaltam az ágyon s vigyorogtam bele a kamerába. - Héé - nevetett fel. - menj hátrébb, mert így csak a gigantikusan nagy orrodat látom. 

- Nagy az orrom? - tetetett szomorúsággal kúsztam hátrébb, miközben ajkaimat lekonyítottam. - De mit is vártam egy Amerikaitól? 

- Csipkelődsz? - szemöldökét felvonva komolyodott el a hangja, s noha tudtam, hogy kevés választja el attól, hogy kiengedje bent tartott jókedvét; nem teszi. 

- Merném? - védekezően emeltem magam elé kezemet, ami által muszáj voltam megtartani teljes testem súlyát. 

- Mernéd, hát! - csattant fel, de mosolya már látható volt csodás arcán. - Meghallgattam a dalt, amit küldtél és mesés volt. Hatalmas jövő áll még előttetek és éppen ezért merészeltem megírni a szerződést. 

- A fiúk odáig lesznek! - törökülésben helyezkedtem el, de tekintetemet egy pillanatra sem szakítottam el az övétől. - Tetszettek a dalok? - gyomrom görcsbe rándult a kérdés után, hiszen egy plusz szám ékeskedett a listán, amivel őt illettem meg. 

- Nem kerülte el a figyelmemet Johnatan Clay száma. - apró sóhaj hallatszódott hangjából, s arca ismét piroskásabb színt vett fel. Imádtam. - Csodálatos volt Christian. - suttogta, de szemével még mindig kezét figyelte. - Mi lett a seggfej Christiannal? 

- Szeretem, amikor ilyen nyílt vagy. Tetszik. - kacéran rá kacsintottam. - Eltüntetted. - semlegesen vállat vontam, s vártam a reakcióját, de nem szólt semmit, csak nézett. - Tetszett? 

- Micsoda? A kacsintásod? 

- Értetlen vagy. - nevetve ráztam meg fejemet, amitől fejemen lévő sapkám feljebb csúszott. Ujjaimmal gyorsan odakaptam s lejjebb húztam még mielőtt teljesen leesik róla.
- Kikérem magamnak, nem vagyok értetlen. - mellkasa előtt összefűzte ujjait, s szemöldökét összerántva meredt a kamerába. - Ki is hord a lakásban sapkát? Nyáron! - tette még hozzá. 

- Jó, jó! - adtam meg magamat. - Nyertél nagyszájú. 

- Tetszett Christian. Gondolom minden lánynak tetszett, akinek eddig énekelted. - hangszíne megváltozott, mintha megbántottam volna valamivel. Fájt, amit mondott, hiszen eddig csak neki énekeltem, másnak nem. Nem akartam a hangomat fitogtatni, hogy "Héé, figyeljetek lányok; tehetséges vagyok." Egyáltalán nem volt így, mivel tudták, hogy kinek a fia vagyok. Megkaptam mindent s mindenkit apám neve miatt, ami egy ideig még jó is volt. De aztán jött Anne, aki úgy kezelt, mint egy normális fiút. Megváltoztatott.

- Anne... - suttogtam, s idegesen a hajamba túrtam. - Te vagy az első lány, akinek megmutattam, hogy mit tudok.

- De miért? 

- Miért, miért? És még okos lánynak mutatod magadat! - csattantam fel hirtelen, de rögtön meg is bántam. Arcáról lefagyott az alapból kicsi mosoly, s pillanatokon belül már csak magamat láttam az elsötétült képernyőn. Nagyszerű! Horkantam magamra, mivel tudtam, hogy előbb beszéltem, minthogy gondolkodtam volna. A képernyőre meredve nyomtam a hívás gombra, de harmadszori elutasítás után jobbnak láttam, ha inkább leírom neki mintsem próbálkozok hiába az ismételt hívással.

Chris: Anne, nem úgy értettem. 

Anne: Persze, hogy nem... csak én kis hülye félreértelmeztem, nem?(:

Chris: Ilyen rossz kapcsolatot akarsz az új managelt bandáddal?
Anne: Nem, Christian, de alapvetően az a baj, hogy lehülyéztél. Bocsáss meg, hogy azt feltételeztem, hogy minden lánynak ezzel drukkolsz elő, de a kávézóban produkált viselkedésed után ez a feltételezés szerintem teljesen jogos volt. 

Chris: Csak neked énekeltem eddig Anne... csak neked!

Anne: Azért, mert ennyire nehezen mászok be az ágyadba? 

Chris: Vigyázz, hogy mit írsz! 

Anne: Félnem kéne? ;) 

Chris: Talán, és nem azért. Anne figyelted a szöveget? Hogy miről szólt? 

Anne: Mindkettőt figyeltem.

Chris: Akkor? Miért nem veszed észre a nyilvánvalót? 

Anne: Mert hülye vagyok... 

Chris: Hányszor akarod, hogy bocsánatot kérjek? Ne légy gyerekes, kérlek!

Anne: Nem kell a bocsánatod, Christian. Kikérem magamnak, nem vagyok gyerekes! Kettőnk közül, aki nem én vagyok, hanem te! Nevezhető gyerekesnek. Játszol velem és csak egy újabb préda vagyok számodra. (: 

Chris: Idegesítenek a mosolygós fejeid. Préda? Kacagnom kell. 

Anne: Akkor kacagj!(: 

Chris: Miért csinálod ezt? 

Anne: Semmit sem csinálok, Christian!(: 

Chris: Tudom, hogy seggfejnek tartasz, de észrevehetnéd már, hogy

Anne: Fején találtad a szöget, de kezded megváltoztatni a véleményemet. Hogy? (:

Chris: Remélem jó irányba! :) Hogy tetszel nekem, Anne. 

Anne: Csakis ;) Mennem kell Christian, ne haragudj. Holnap érkezem. 

Chris: Anne.. 

Anne: ? 

Chris: Azt hiszem, hogy szeretlek...