TENTH CHAPTER

Again in London

Anastasia Hill 

Szóval itt kezdődik az én kis történetem, hogy valójában most minden kezd a régi kerékvágásba visszatérni, vagyis én térek vissza oda, ahonnan az egész életem elkezdődött. Maga a tény, hogy a híres One Direction-nak fogok dolgozni, mint asszisztens egyszerre dob fel és lombozz le, hiszen mindannyian tudjuk, hogy Harry-nek nem vagyok éppen a szíve csücske. Ezt a tényt az is bizonyítja, hogy Zayn-t összeugrasztotta a barátnőjével, és éppen ezért döntöttem el, hogy ettől a perctől kezdve kerülni fogom a fiú társaságát. Bármennyire is fáj és nehéz ez a döntés, nem akarok egy kapcsolat véget vetőjeként díszelegni az újságok címlapján csakis azért, mert egy kis félreértés történt. Látni, hogy tulajdonképpen egy baráti társaságot és egy családot választottam szét..hát nem kellemes érzés, főleg úgy, hogy semmit nem ártottam Harry-nek mégis úgy viselkedik velem, mint a régi osztálytársaim vagy az eddig engem körülvevő emberek. Kezd egy kicsit bosszantani a dolog, ami miatt feltevődnek bennem az ilyenkor mindig esedékes kérdések, természetesen válasz nélkül. Remélem lesz majd egyszer egy olyan pillanat netán tán perc, amikor sikerül Harry-t megértenem és ezekre a tömérdeknyi kérdésekre választ találnom.

- Vigyázz magadra, Ana! - ölelt magához szorosan Anne. Könnyek jelentek meg a szemében, ami akaratlanul is, de visszarepített a múltba, amikor néha-néha anyám ölelt ugyan így magához. Jó volt újra egy ilyen közegben lennem, ahol kimutatják a szeretetüket és ténylegesen is érzem. - Amennyit az időnk engedi , majd meglátogatunk és tudd... , ha vissza szeretnél jönni, akkor mi itt szívesen látunk bármikor, drágám. - simított végig sima kezével az arcomon. Szemeimet becsukva húzódott mosoly az arcomra, majd kissé elhúzódva tőle hintettem puszit az arcára. Gemmától is búcsút vettem és lelkemre kötötte, hogy amint megkaptam a fiúktól a telefonomat hívjam fel őt, akármikor, amikor esetlegesen Harry bántani próbál vagy csak szimplán valakivel meg szeretném beszélni a gondjaimat. Anne-t szörnyű volt látni, ahogy fiától ódzkodva búcsúzik el és valamit a fülébe súgva köszön el tőle. Rossz volt ez a dolog mindannyiunknak, főleg a fiúknak, hiszen Zayn megvallása szerint nem tudják ők sem mire vélni ezt a viselkedést. Viszont az tisztán látszott már most, hogy eléggé kerültem a fiú közelségét, hiszen kezdetét vette a "kerüljük el Zayn-t, amennyire csak tudjuk" akcióm. Mindannyian az ajtó felé kaptuk a fejünket, amikor csöngettek, így a fiúk a bőröndöket felkapva indultak meg egymás mellet vagy esetlegesen mögött a zajos ajtó felé. Még egyszer mielőtt kiléptem volna a mára már jól megszokott ajtón visszanéztem Anne-hez és a számmal egy "köszönöm"-öt formálva távoztam a lakásból. Egy kisbusz volt mindössze, ami kint várakozott a ház előtt, a sofőrje már idegesen parancsolgatott a fiúknak, akik nem hazudtolták meg magukat.
- Jó napot! - köszöntem a férfinak, aki a csomagokat pakolta be a csomagtartóba.
- Áá, nyilván te vagy a híres Ana! - húzta mosolyra a száját, kedvesnek tűnt. - Paul Higgins vagyok, ezeknek az őrülteknek a manager-e. - nyújtotta felém a kezét, amit előszeretettel elfogadtam. A csomagomat kivetette a kezemből és a többi közé helyezte el. A csomagtartót lecsukva indult el velem együtt a kisbusz ajtajához, ahol előreengedve várta, hogy beszálljak. Kicsit várakoztam, majd beszálltam és körbenéztem, hogy hova is ülhetnék, persze Zayn foglalt helyett, amit mosollyal az arcán mutatott, de egy fejrázással reagáltam le a dolgot, miszerint nem ülök mellé. Paul leült a kormány mögé és gyújtást adva a kocsinak állt ki a ház elől. Leültem mellé, hiszen máshol nem volt hely és láttam, tisztán láttam a többiek arcát a visszapillantóból. Mindannyian meglepettek voltak, hogy visszautasítottam Zayn kedves gesztusát. Egy ideig csöndben utaztunk elől Paul-al, persze hátul a többiek zajt csaptak, így hangoztatva, hogy bizony itt vannak velünk. 
- Ezt nem azért kérdezem, mert zavarnál, de miért utasítottad vissza Zayn-t? - csendült fel a zajból Paul hangja. Kérdése meglepett és nem tudtam, hogy most őszinte legyek vagy hazudjak? Hiszen alig ismerem még ezt a férfit és igen jó a viszonya a fiúkkal. Nem akarom, hogy Zayn tudomást szerezzen arról, hogy mi a célom. - Rengeteg titkom van a fiúkról. Nyugodj meg, nem hallják tőlem vissza. - száját biztató mosolyra húzta. Hátra pillantottam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem hallanak abból semmit, amit most Paullal beszéltem, majd egy sóhaj kíséretében belekezdtem.
- Csak nem akarom, hogy miattam szakítsanak Perrie-vel. 
- Harry csinált valamit, amiről még nem tudok? - trafált bele. Szemeim csillogni kezdtek a benne összegyülemlő könnyek miatt, nem akartam Zayn-t elveszíteni, de a jó cél érdekében bármit megtennék.
- Küldött egy képet Perrie-nek rólam és Zayn-ről. Ezt Perrie félreértette és most Zayn teljesen maga alatt van. Nem akarom őt így látni, és... kicsit szeretnék emiatt eltávolodni tőle, hogy minden rendeződjön közte és a barátnője között. - rántottam meg kicsit a vállamat. Paul értetlen tekintettel figyelt rám, majd annyiban hagyta a dolgot és tekintetét visszavitte az útra. Két órás fárasztó és kényelmet utazás után egy hatalmas ház előtt parkoltunk le, amit a fiúk a közös házuknak neveznek. Egy ideig mos itt fogunk tartózkodni, legalábbis megvallásuk szerint. Zayn amióta megérkeztünk folyamatosan próbált a közelembe férkőzni, de amint megtudakoltam, hogy melyik az én szobám, bezárkóztam. Nem nagyon érdekelt, ha megharagszik emiatt rám, inkább engem hanyagoljon, mint a barátnőjét. A ház - amennyit láttam belőle - gyönyörű, főleg a szobám és a hozzá tartozó gigantikusan nagy fürdőszobám. Tulajdonképpen a lakásunk volt akkora, mint a szobám és a fürdőm együtt. Annyira különös még mindig számomra, hogy egyesek ennyire megengedhetik maguknak a szinte már palotának mondható lakást. Az ablakpárkányra ülve figyeltem a menő és jövő kocsikat, akik sietősen hajtottak át az utcánkon. Szerettem csak úgy simán a távolba meredni és gondolkodni az életen és a kérdéseken, amik a fejemben járkálnak szüntelenül, de ilyenkor valaki mindig sikeresen kizökkent a magam önsanyargatásából, pont, ahogy most is. Az ajtó felé kaptam a fejemet, dörömbölés hallatszott rajta. Gyors tempóban szedtem a lábaimat az ajtóhoz, majd a zár kattanása csendült fel, ami jelezte, hogy szabad utat adtam annak az embernek, aki bejutást szeretet volna kapni ide, hozzám. Liam mosolygós arcával találtam szemben magamat, aki már átöltözve tündökölt előttem. Mindig mosolyt csalt az arcomra a kedves fiú bármilyen érintése, vagy megnyilvánulása, akárcsak Zayn-é.
- Gyere, kész az ebéd. Van egy vendégünk is, akinek szeretnénk bemutatni. - nyújtotta felém a kezét, amit félve bár, de elfogadtam. Tippelni sem tudtam volna, hogy ki lehet a vendég, aki már meg szeretne közelebbről is ismerni, ugyanis csak egy ilyen emberről tudtam, Perrie. A nappaliba érve hallottam meg egy kedvesen csengő hangot, akinek tulajdonosa Louis ölelő karjaiban helyezkedett el. Liam megköszörülte a torkát, mire a szobában lévők mind felénk kapták a tekintetüket. A lány felpattant Louis öléből és felém igyekezett. Kedvesnek tűnt, szimpatikus volt számomra. Testalkata szinte tökéletes volt, ahogy maga a lány is. Mogyoróbarna haja göndören helyezkedett el a mellkasára omolva és a mosolya, amivel felém jött, biztató volt. 
- Szia! Eleanor Calder vagyok, Louis barátnője! - ölelt szorosan magához. Kezemet magam mellett tartottam először, majd kis idő és gondolkodás után viszonoztam kedves gesztusát.
- Ana, Anastasia Hill! - húztam mosolyra a számat, majd az étkező felé indultunk meg. A fiúk már az asztalnál ültek, azonban Zayn-t sehol sem láttam. Eleanor és Liam mellett foglaltam helyet, előttem Niall falatozott szorgosan. Liam a kezemet nyugtatóan végigsimította és egy biztató féle mosolyt küldött felém. Szerettem Liam-ben azt, hogy tudta mire gondolok, pedig nem is ismert annyira, mint Zayn.
- Perrie-hez ment. - suttogta füleimbe, hogy a többiek ne hallják meg a titkosan folytatott beszélgetésünket. - Aggódik miattad. - távolodott el tőlem és tekintetét csak nekem szentelte. Fejemet lehajtva szégyelltem el magamat, hogy pont azt az embert próbálom magamtól eltaszítani, aki kérés nélkül a segítségemre sietett és próbált kizökkenteni ebből a kibírhatatlan állapotból - ami javarészt sikerült is neki -.
- Holnap a próbák után van kedved eljönni velem vásárolni? - fordult felém testével Louis barátnője, akinek kérdése rendesen meglepett két okból is. Holnap elkezdődik életem első munkaideje a bandánál, amit már hatalmas kíváncsisággal várok a másik meg... Eleanor-al vásárlás úgy, hogy még sosem mentem anyámon kívül mással kikapcsolódni. Tényleg ennyire megváltozott volna az életem? Tényleg ennyire megváltoztam volna? És már megint azon kaptam magamat, hogy teljes mértékben elragadtattam magamat a kérdéseimmel, amire ismételten sem kaptam választ, de a holnapi napot már kíváncsian várom.
- Elmehetünk, persze! - válaszoltam gyorsan visszatérve a jelenbe, majd a leveseskanálért nyúlva szedtem a tányéromra a többiek után. Niall valami hihetetlen gyorsasággal falta magába a finomabbnál finomabb ételeket, amiket eddig sohasem volt lehetőségem enni. Miután mindenki befejezte az étkezést a mosogatóba helyezték a tányérjukat, így hálámat kimutatva mosogatni kezdtem. Csak én vagyok itt az a személy, aki úgymond nem kívánatos a lakásban, a legkevesebb, amit tehetek azaz, hogy eltakarítok magunk után. Már majdnem a végénél jártam, amikor kivágódott az ajtó, így tengelyem körül hirtelen megfordulva találtam szemben magamat az ideges, csillogó tekintetű Zayn-el. Gyors tempóban rohant felém, mellkasára vont és erősen szorított magához, mintha félne, hogy elveszít. Mit sem törődve azzal, hogy vizes a kezem viszonoztam az ölelését és most döbbentem rá, hogy ebben a pillanatban nem nekem van rá szükségem, hanem éppen  fordítva, neki van rám szüksége.