SEVENTH CHAPTER

Doctor & Shopiing

Anastasia Hill

 Harry zsörtölődése és letolása után meg sem mertem mukkanni, mivel a közelségében egyfajta veszélyérzet és félelem fogott el. Nem voltam teljesen biztos abban, hogy ebben az állapotában nem lenne-e képes megütni, hiszen nem egyszer küldött felém már gyilkos pillantásokat. A kocsiban bekövetkezett az a bizonyos kínos csönd, ami az ittlétem alatt nem is volt furcsa egészen addig, amíg rá nem találtam a hangomra. Zayn-től igazán kedves gesztus volt, hogy engem védve szó szerint szembefordult a barátjával, de egyre jobban láttam azt, hogy nem csak ő van így a dolgokkal. Sajnálatos módon ők még nem értik meg azt, hogy nekem ez a viselkedés, amit Harry intéz felém természetesnek számít. Az évek során hozzászoktam a mindennapos piszkálódásokhoz, beszólásokhoz és a lenéző tekintetekhez. Emiatt egyáltalán nem kéne egyikőjüknek sem szánalmat éreznie irántam, hiszen nekem már ez a szeretet is bőven sok, amit kapok tőlük. Talán Harry azért olyan amilyen, mert az édesanyja engem fogott úgymond a szárnyai alá, és többet van velem jelen pillanatban, mint vele. Viszont egyben nem értek vele egyet, mégpedig abban, hogy Anne-t választásra kényszerítette. Egy olyan helyzetbe hozta őt, amire lehetetlen ésszerű választ adni, hiszen az egyik félt mindenféleképpen meg kell bántania a választásával.
- Ti menjetek vegyetek kaját, én elintézem a piákat. - köpte oda a szavait, diadalittas mosollyal az arcán nézett végig rajtam. Büszke volt arra, hogy a kocsiban nyerni hagytam, de, ha tudná, hogy nem is nyert, hogy csak csupán már megszoktam, vajon akkor is ilyen mosoly ékeskedne az arcán? Sajnos még nem ismerem őt - ahogy a többieket sem - annyira, hogy kiigazodjak rajta és tudjam, hogy ezt a mosolyt, és viselkedést most mégis mire véljem. Idővel talán sikerülni fog valamilyen szinten normális beszélgetőpartnerekké csiszolni a kapcsolatunkat, de addig jó pár sötét alkalom vár még ránk, ami nekem lesz rossz, nem neki. - Húsz perc múlva a kasszánál. Aztán Zayn óvatosan az udvarlással. Nem hiszem, hogy Perrie örülne, ha látná, hogy-hogy viszonyulsz Ana-hoz. - egy bevásárlókocsi kíséretében távolodott el tőlünk. Értetlenül álltam ott, lábam a talajba gyökerezett. Zayn-nek barátnője van? Természetesen gondolhattam volna, hogy nem egyedülálló. Kérlek... Csak rá kell nézni és lerí róla, hogy a szíve már talán hónapok esetleg évek óta foglalt. Hál' istennek ez engem nem zavar, hiszen Zayn nem olyan fiú, aki az én ízlésemet elragadtatja. Most nem arra célzok, hogy Zayn rosszképű lenne, mert nem így van, csupán Zayn-t sosem tudnám magam mellett elképzelni, mint esetleges barát, akivel egész nap bujkálnom kéne a média miatt.
- Ana én... - tarkójához nyúlva kereste a szavakat. Láttam rajta, hogy zavarban van és ez a pillanat eléggé kínosnak minősül számára. Nem tudom miért kellett így éreznie, hiszen egyetlen olyan momentum nem volt az ittlétem alatt, amivel engem esetleg más érzésekre késztetett volna. Kifejezetten baráti típusú volt a közeledése felém, ami melegséggel töltött el, hiszen amióta itt vannak végre érzem, hogy nem vagyok egy senki a nagyvilágban.
- Zayn emiatt nem kell kellemetlenül érezned magadat. Ha esetleg azt hinnéd, hogy te... bármikor is más jeleket küldtél volna felém, ami miatt máshogy kellett volna éreznem, akkor erről szó sincs. Az eddigi tetteidet kifejezetten baráti alapon könyveltem el. Túl korai lenne, hogy máshogy érezzek irántad és ne haragudj, de nem hinném, hogy bármikor is kapcsolattá alakulna a dolog közöttünk. - kínosnak éreztem az utolsó mondatomat, mert nem hiszem, hogy helyes egy férfinak ilyet mondani, mert kitudja, hogy ő, hogy érez? De biztos voltam abban, hogy Zayn is kifejezetten csak baráti alapon viszonyul hozzám. Egy megkönnyebbült sóhaj volt az, ami a monológom után távozott a száján, így mi is Harry példáját követve indultunk be a tömegbe egy bevásárlókocsi kíséretében. Amíg Zayn-t a rajongók lefoglalták én előszeretettel jártam az ételekkel teli sorokat, mígnem az újságos részlegre nem tévedtem. Számtalan újság sorakozott, de engem csak egy érdekelt, az állást nyújtó újság. Egyet a kocsiba dobva siettem vissza az édességes részlegre, ahol a lapra felírt dolgokat dobáltam bele. Gumicukor, chips, csoki számtalan mennyiségben helyezkedtek el a kocsiban, szinte már tornyosulva. Úgy éreztem, hogy mindennel kész vagyok, már csak bolyongtam a boltban, így visszamentem a bejárathoz, ahol Zayn még mindig autógramokat osztogatott. Távolról figyeltem őt, ahogy minden rajongót kedvesen, mosollyal az arcán fogadott és még képet is csinált velük. Hihetetlen, hogy valaki ennyire jószívű és kedves legyen az emberekkel, mint ő és a többiek. A sort egy kislány zárta le, aki félve ment oda Zayn-hez az anyukájával. A távolból hallottam pici, törékeny és halk hangját, ahogy egy papírt nyújt oda Zayn-nek, aki előszeretettel írta oda a nevét.
- Ne haragudj! - lépett hirtelen elém.
- Semmi baj! - mosolyodtam el. Fura volt még számára is, hogy beszélek, ahogy nekem is. Fogalmam sincs, hogy mi váltotta ki belőlem azt, hogy nem beszéltem, hogy elveszett a hangom, de talán Zayn-nek köszönhetem azt, hogy ismét élek és beszélek. Viszont visszagondolva arra a napra, amikor a kórházból szöktem el jutott el a fejembe a gondolat, hogy hét vége van, a kötést le kéne szedni a sállal eltakart sebemről. A kasszához igyekezve jutottam el odáig, hogy amíg a fiúk hazaviszik a megvásárolt, rengeteg ételt és italt, addig nekem lehetőségem lesz visszasurranni a dokimhoz. Harry már a kasszán túljutva várt minket türelmetlenül, majd a kocsikat magunk előtt tolva jutottunk el az autóhoz, ami idehozott bennünket. A fiúk a szatyrokat bepakolták a csomagtartóba, a bevásárlókocsikat visszatolták, majd visszaérve a kocsihoz szedtem össze a bátorságomat, hogy közöljem, hogy most nem tartok velük.
- Zayn! - szólaltam meg, amikor mind a ketten visszaértek - Lenne egy kis elintézni valóm a városban. Majd utánatok megyek.
- Jövök veled! - vágta rá egyből. Istenem! Valahogy le kell beszélnem róla, nem akarom, hogy tudja, hogy mi történt velem.
- Nem! Arra semmi szükség! - ráztam meg egyszerre a kezemet és a fejemet.
- Mégis mikor jönnél vissza, és hogyan? - kezeit mellkasa előtt összefonva meredt rám kíváncsi tekintettel. Annyira jól esett, hogy így féltett és érdeklődött irántam, míg Harry csak gunyoros mosollyal az arcán reménykedett abban, hogy talán haza sem megyek.
- Hazabuszozok. - rántottam meg a vállamat, jobb ötletem nem volt. Taxival költséges lenne hazamenni és... valljuk be semmi pénzem nincs.
- Itt a telefonom! Hívd fel bármelyikünket, kivéve Harry-t, ha végeztél és érted jövök! - adta oda az iPhone-ját. Zsebembe téve a feketén pompázó telefont húztam mosolyra a számat. Megvártam még mind a ketten beszállnak a kocsiba és elhajtanak és csak utána indultam el a kórház irányába. Mindössze tíz percbe tellett míg újra a kórház kapujába ácsorogtam. Egy mély levegőt véve léptem be és meg sem álltam a recepcióig.
- Jó napot! - könyököltem a pultra, hogy rálátást nyerjek a mögötte ülő hölgyre. - Anastasia Hill vagyok. Nemrég műtöttek és... - halkult el a hangom, amikor a nő végre felnézett rám.
- Anastasia! - pattant fel a helyéről, majd felém igyekezve ragadta meg a kezemet. Sietős léptekkel haladt a folyosón, majd egy ajtó előtt megállva mit sem törődve a válasszal benyitott. Szembe találtam magamat az orvossal, aki annyi törődéssel és aggodalommal foglalkozott velem, hogy meggyógyítson.
- Ana! - hangja dühös és meglepett volt egyszerre. - Ms. Scott, köszönöm! - biccentett fejével a nő felé, aki kezemet elengedve sietve távozott. - Kérem foglaljon helyett, Ana! - szót fogadtam neki, leültem. Hangja semmi jót nem sejtetett. - Elmondaná, hogy mégis mit képzelt, amikor elment? A barátja minden áldott nap bejött amióta elment és érdeklődött maga után!
- Tudja... szabadságra volt szükségem. Amiken keresztül mentem sok volt, azt hiszem, hogy meg akartam akkor halni. - hajtottam le a fejemet, kezemet tördelni kezdtem. Abban a pillanatban tényleg meg akartam halni. Minden könnyebb lett volna akkor, hiszen az idő is ellenem fordult. Ha Anne nem állt volna meg, talán sikerült volna a tervem. - Viszont azóta minden más... azt hiszem. Visszajöttem, hogy a kötést levegye.
- Jaj, Ana..Ana.. Megnehezítette az életemet, amióta elment. Már-már kezdtem feladni, hiszen a barátja azt mondta, hogy nincs hova mennie. És lássuk be, friss sebbel az utcán, esőben... nem láttam esélyt arra, hogy túléli, de örülök, hogy itt van! - állt fel a helyéről, majd az ágyra mutatott, amire jó fogadó pácienshez méltóan felültem. Keze a sálamra tévedt, amit gyors hirtelen mozdulattal eltávolított a nyakamról. A sebemet védő ragasztóra tévedt a keze, majd óvatos mozdulattal leszedte azt. A szúró apró csíkokat szinte azonnal eltávolította, fájdalommentesen a sebről, ami a varratott helyettesítette. - Szépen begyógyult a sebe, Ana! Jobban is néz ki, viszont jövőhéten is be kéne jönnie. Csak a biztonság kedvéért.
- Rendben, természetesen! Akkor most.. - halkult el a hangom. Bizonytalan voltam, hogy most vajon mehetek-e vagy sem, akar-e még mondani valamit vagy sem.
- Mehet Ana! Vigyázzon magára kérem! - simogatta meg a vállamat, majd a sálat felém nyújtva engedett utamra. Az ajtón kilépve őszintén mondhatom, hogy megkönnyebbültem. A telefont rögtön kivéve a zsebemből kerestem meg Louis számát, aki szinte egyből fel is vette. Közölve, hogy hol találkozzunk indultam vissza a bevásárlóközpont elé. A telefont közben a kezemben fogva mentem bele a képek mappába, ahol Zayn mosolygós arca fogadott egy lila hajú lánnyal egyetemben. Végignézve azokat jöttem rá, hogy Zayn szárnyal a boldogságtól és kijelenthetem, hogy egy gyönyörű lányt tudhat maga mellett. Még arra is rájöttem, hogy talán én tehetek arról, hogy ezt a jól összeszokott bandát most szétrobbantottam, hiszen Harry - a képek alapján - Louis közelségét keresi a legjobban, aminek most szinte nyoma sincs. Louis a viselkedése miatt haragudott meg rá a többiekkel egyetemben, szinte a semmi miatt. Meg kell velük értetnem azt, hogy tényleg nem haragszom a fiúra a viselkedése miatt, hozzászoktam ebbe bele kell törődniük.
- Hova-hova? - hallottam meg egy ismerős hangot, fejemet felkapva tudatosult bennem, hogy már meg is érkeztem a megbeszélt helyszínre.
- Szia! - igyekeztem a kocsi felé, majd az anyósülésre bepattanva kötöttem be magamat a biztonsági övvel. Zayn gyújtást adott, majd a gázra lépett. Egy ideig csönd uralkodott a kocsiban, csak néztem, ahogyan a vezetésre koncentrál. - Tessék! - tettem a műszerfalra a telefont, amit pár órája odaadott nekem.
- Minek vettél álláshirdetésekkel teli újságot?
- Szeretnék dolgozni, hogy Anne-nek megháláljam a cselekedetét.
- Tudod, hogy erre semmi szükség, Ana! Anne nem várja el ezt tőled. - korholta, miközben tekintetét egy pillanatra sem szakította el az úttól.
- Tudom, hogy semmi szükség rá Zayn, de én szeretném. Dolgoznom kell, ez már belém van programozva. A szüleimnek is segítettem és valamiből meg kell élnem. Nem maradhatok örökre itt. - tártam szét a kezeimet. Próbáltam vele megértetni azt, hogy én nem olyan világban élek, amibe ő belecsöppent. Sosem tudtam csak úgy bemenni egy boltba és vásárolni, hogy nem kellett azon aggódnom, hogy lesz-e elég pénzem  az éppen adott ruhára. Nekem dolgoznom kell, hogy megnyugodjak és tisztább legyen a lelkiismeretem mint most.